Hírek
Az Európai Parlament megszavazta, hogyan hajtsuk végre a párizsi éghajlatváltozás elleni megállapodást. Az Európai Bizottság elnöke szerint az USA kilépése az egyezményből csak még elkötelezettebbé tette a többieket.
Hírek
Az Európai Parlament megszavazta, hogyan hajtsuk végre a párizsi éghajlatváltozás elleni megállapodást. Az Európai Bizottság elnöke szerint az USA kilépése az egyezményből csak még elkötelezettebbé tette a többieket.
Hírek
Jerry Brown, Kalifornia kormányzója klímavédelmi megállapodást írt alá Kínával. Az amerikai szövetségi állam eszerint a jövőben Kínával közösen munkálkodik az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátásának korlátozásán.
Hírek
Az USA egyre több plázájának ajtajára kerül ki a zárva tábla, és több száz bevásárlóközpontban állnak üresen épületszárnyak. Az országban 2010-ben 35 millióan vásároltak plázákban – három évvel később viszont már csak feleannyian.
Hírek
Több mint 5 %-kal csökkent a babák születési súlya az amerikai Tennessee folyó völgyében, ahol szénerőművekre váltottak az 1979-es pennsylvaniai nukleáris baleset után – állapította meg egy amerikai tanulmány.
Hírek
A Vatikán aggódik Donald Trump amerikai elnök migrációs, egészségügyi és környezetvédelmi intézkedései miatt – fogalmazott Peter Turkson ghánai bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődésért felelős vatikáni hivatal vezetője, hozzátéve, hogy az amerikai katolikus egyház fellépésére számítanak.
Hírek
Gyorsabban apasztja a felszín alatti vizeket az élelemtermelés a világ sok táján, mint amilyen ütemben a természet azt pótolni tudná – állapította meg egy új tanulmány.
Hírek
Donald Trump amerikai elnök március 24-én aláírta a Kanada felől érkező Keystone XLolajvezeték építéséről szóló engedélyt. A 8 milliárd dolláros beruházást az előző elnök, Barack Obama 2015-ben környezetvédelmi okokra hivatkozva leállíttatta, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok 2008-ban megkötötte a szerződést Kanadával és egyúttal megadta az engedélyt az építkezésre.
Hírek
A szén-dioxid-kibocsátás nem meghatározó tényezője a globális klímaváltozásnak – mondta egy tévéinterjúban Scott Pruitt, az amerikai környezetvédelmi hivatal (EPA) új vezetője.
Hírek
Az ember környezetátalakító tevékenységének következtében a farkasok, a kutyák és a prérifarkasok a korábbinál sokkal gyakrabban találkozhatnak egymással. Románcaikból mára létrejött egy teljesen új állat, amely génkészletében egyesíti magában mindhárom kiindulási faj legütőképesebb tulajdonságait. Az új, keleti prérifarkasnak (is) nevezett kutyaféle pedig megállíthatatlanul terjeszkedik Észak-Amerikában, egyedszámát már milliósra becsülik.
Hírek
Friss kutatások szerint az Észak-Amerikában és Hawaiin őshonos 4000 méhfajból több mint 700 végleg eltűnhet, mert a rovarirtók egyre gyakoribb használata miatt élőhelyeik eltünedeznek.
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.