Hírek
A Budapest Fejlesztési Központ a Magyar narancs közérdekű adatigénylését elutasította, így nem ismerhetjük meg a főváros 2030-ig szóló kormányzati tervei. A Vitézy Dávid vezette kormánycég döntés-előkészítési anyagnak minősítette a tervet, amelybe októberi megválasztása óta Karácsony Gergely főpolgármesternek sem engednek betekintést, aki pedig akár meg is vétózhatja annak elfogadását.
Hírek
A fővárosi kerékpárutakról és a közparkok állapotáról, újak szükségességéről írt hosszú Facebook-bejegyzést Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója. Mint írja, ebben a veszélyhelyzetben a közösségi közlekedés utasszáma 80-90 százalékkal, az autóforgalom a felére-harmadára csökkent. Áprilistól a kerékpáros hálózat gyors bővítését tervezi a főváros
Hírek
A déli körvasút megépítése száz éves adóssága Budapestnek. Hosszú évtizedek óta az első olyan vasúti beruházás lenne ez, amely Budapesten belül új megállókkal és sűrűbb vonatokkal az ingázók mellett a városban közlekedőket is szolgálja. Még a megvalósításról se döntöttek, amikor a környéken élők már aláírásgyűjtésbe kezdtek a fejlesztés ellen.
Hírek
Hozzákezdett a főváros a forgalom- és légszennyezés csökkentő eszköz, a városi útdíj bevezetésének előkészítéséhez. A civilek még jobban gyorsítanák a folyamatot.
Hírek
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa február 27-i döntése értelmében nem épülhet új út a Kiserdő mentén a fővárosi önkormányzat, az érintett kerületek és a helyi lakosság egyetértése nélkül. Karácsony Gergely kontra Vitézy Dávid.
Hírek
Nekiláthatunk a Népliget megújításának és a belváros forgalomcsillapításának. Az új, Budapest Fejlesztési Központot vezető Vitézy Dávid reagált a kinevezésére, és azt is megírta, mire számíthatnak a budapestiek a közeljövőben.
Hírek
Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ korábbi, és a jelenleg zárva tartó Közlekedési Múzeum jelenlegi vezetője lesz a Budapesti Fejlesztési Központ, a kormányzati Budapest-politika szakmai műhelyének a vezérigazgatója.
Hírek
Az elmúlt hetekben pályázaton kereste a Budapesti Közlekedési Központ új vezetőjét a főpolgármester. Budapest közlekedési problémái azonban sokkal súlyosabbak annál, minthogy az elmúlt években végletesen legyengült BKK élén csupán egy vezetőváltás elegendő volna. Vitézy Dávid írása.
Hírek
Egy esős reggel, egy iskolaszünet vagy egy péntek délután teljesen kiszámíthatatlanná teszi a menetidőt a közlekedésben. Ahogy egyre nagyobb kihívás reggelente időben eljutni a munkahelyünkre vagy az iskolába, úgy kapnak egyre nagyobb hangsúlyt a médiában a kurrens közösségi közlekedés, smart city, sharing economy, önvezető autó vagy smart grid kifejezések. Kerekasztal Magyarország tömegközlekedésének jövőjéről.
Hírek
Az egykori Északi Járműjavító területén épülhet meg az új Közlekedési Múzeum! A Kormány dec. 13-i döntése szerint Budapesten, Kőbányán, az 1-es és 28-as villamosvonalak találkozásánál épülhet meg az új Közlekedési Múzeum, a MÁV korábbi Északi Járműjavítójának dízelmozdony-javító csarnokát felhasználva, annak átépítésével és bővítésével.