Barion Pixel

Évszázados melegrekordon a Szent Anna-tó

A magas vízhőmérséklet összefüggésben van azzal, hogy 2024 nyara az egyik legmelegebb időszak volt világszerte. A Szent Anna-tó vizének melegedése természetesen nem egyedi jelenség. A Pannon Ökorégióban főként az utolsó évtizedekben látványosan felgyorsult a sekély tavak, így például a Velencei-tó, Fertő-tó vagy a Balaton vízhőmérsékletének az emelkedése.

Túl meleg a Duna, csökkenteni kellett a paksi atomerőmű teljesítményét

Jelentősen csökkentette teljesítményét a paksi atomerőmű július 13-án csütörtökön a Duna túl meleg hőmérséklete miatt. Az erőmű közleménye szerint a Duna vízhőmérséklete az erőmű mérési szakaszánál elérte a 29,72 Celsius-fokot, ezért 16 óra 30 perctől a 2., 3. és 4. blokkokon összesen 240 megawatt leterhelést hajtanak végre.

A hűtővíz hatása a dunai halakra

Magyar kutatók a Paksi Atomerőmű elhasznált hűtővizének a Dunára gyakorolt hatásait vizsgálva igazolták, hogy a halállomány szerkezetét elsősorban az emberi hatások határozzák meg.

Ismét túlmelegítette a Dunát a Paksi Atomerőmű

Ahogy 2018 augusztusában, úgy most is, a forró, száraz nyár eredményeként olyan helyzet állt elő, hogy az atomerőmű vélhetőleg nem tudja teljesíteni a környezetvédelmi engedélyben szereplő határértékeket, és csak mérési trükkökkel tudják a 30 C fok alatt tartani a vízhőmérsékleti adatokat.

Kritikus szint fölé melegedett a Duna, kevesebbet termel a Paksi Atomerőmű

Paksnál mindössze körülbelül 70 centiméterrel áll a Duna vízszintje a valaha mért legkisebb vízállás felett. Bár a kilátások az elmúlt napokban javultak némileg, és most úgy tűnik, a korábbi prognózissal szemben július végére mégsem születik új negatív rekord, nagy vízszintemelkedésre továbbra sem lehet számítani, és a víz is jócskán melegedett.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.