A rovat kizárólagos támogatója

Szinte napra pontosan egy évvel a tavalyi hosszú, nagy kánikula beköszönte után ugyanonnan indul újra a paksi atomerőmű hűtési mizériája, mint 2018-ban: augusztussal átlépett a kritikus hőmérsékleti sávba a Duna. Noha az időjárás előrejelés szerint ma nem lesz igazi kánikulai idő Pakson – az egész napos derült égboltra csak estére ígér a meteorológia felhőfoszlányokat, és csak 29 Celsius-fokig melegszik a levegő – a hivatalos vízügyi előrejelzésből igenis füllesztő időjárásra kell készülnie a városnak – illetve az azt legitimáló paksi atomerőműnek.

Az augusztus elsején ugyanis a Duna a paksi erőmű feletti mérési szelvénybe azzal köszöntött be nulla órakor, hogy 25 Celsius-fok feletti vízhőmérsékletet produkált. Valójában ez a helyzet már napok óta, gyakorlatilag szünetmentesen fennáll, sőt, tegnap már volt, hogy 26,2 fokot mutatott a rendszer.

Mindez azért fontos, mert ez automatikusan életbe kell léptessen egy, a paksi atomerőműre vonatkozó riasztást. Ha ugyanis a folyó az erőmű felett eléri a 25 fokot, a nukleáris reaktorokhoz már elhasznált hűtővízzel keverve a Duna akár a 30 Celsius-fok közelébe is melegedhet. Ami biológiailag és természetvédelmi értelemben is afféle vörös zóna; jogszabályi tiltás van rá, hogy a folyó vize itt 30 fok fölé juthasson.

paksi hűtővízcsatorna kifolyó

A vonatkozó környezetvédelmi előírások (15/2001 (VI.6.) KöM rendelet) szerint “amennyiben a Duna vízhőmérséklete a 25 fokot eléri, illetve azt meghaladja” folyamatosan ellenőrizni kell az erőmű közelében a 30 fokos  hőkorlát folyamatos betartását. A mérések pontos paraméterezése – például, hogy mindkét parthoz közel, lényegében álló hajóról, két mélységben (0,5 méter és 1,5 méter), GPS-koordináták rögzítésével, a hőcsóvahatárig legalább 5 mérést végezve – is jogszabályban rögzített, ahogyan az is, hogy a 30 fok elérésekor az erőműnek 0,1 Celsius-fokonként 20 megawattal (MW) csökkentenie kell a teljesítményét mindaddig, míg az előírt hőmérsékleti korlát alá nem süllyed a Duna vize. Ezeket a feltételeket a paksi atomerőmű is behivatkozza a saját honlapján.

A helyzetről egyelőre nem adtak ki sajtóközleményt, ami azért is furcsa, mert tavaly éppen e rendelet végrehajtása és számon kérhetősége körül alakultak furcsán a véletlenek. (A cikk zárásakor, 10 óra 20 perckor mind a 4 blokk termelt, igaz, mind picivel a névleges teljesítményük alatt.)

29,88 – bemondásra

Az egész azzal kezdődött – ahogyan a Napi.hu is megírta – , hogy az erőmű közleményben ismerte el: a melegedő Duna rontja a kondenzátorai hatásfokát, ezért kevesebb áramot tud csak termelni. A szövegbe az is belekerült, hogy az atomerőmű a kánikulában is biztonságosan üzemel, és betartja azt a korlátozást, hogy a hűtővízcsatorna torkolatától 500 méterre, a Duna teljes keresztmetszetén a víz hőfoka nem haladja meg a 30 Celsius-fokot.

Talán nyom nélkül elszállt volna ez a hír az éterben, ha az adatszolgáltatással nem akadtak volna a kezdettől fogva problémák. Jól lehet, a cég weboldalán most is olvasható, az a szöveg hogy az “MVM Paksi Atomerőmű Zrt. a vízhőmérséklet-mérések adatait közérdekű adatigénylés keretében többször is kiadta az igénylőknek – és természetesen meg fogja ezt tenni a továbbiakban is, így az információk bárki számára megismerhetők”, állítólag ezt nem nagyon akarták megtenni. Az Átlátszón publikáló Paksi Riot csapata legalábbis ezt, illetve ennek hátterét derítette ki a helyszínen.

Paksi atom: irányított szerencse

Bár az Energiaklub kikérte a hivatalos mérési adatokat, mivel azt sokáig nem kapta meg a paksi cégtől, a Paksi Riot maga mérte meg az erőmű hűtővízcsatornája közelében a Duna hőfokát. Több ponton is a jogszabályban rögzített 30fok feletti vízhőmérsékleteket mértek, miközben a paksi atomerőmű nem jelzett termeléskiesést, reaktor-visszaterhelést vagy leállást – azt sem közölték, hogy a helyzet kezelését megkezdték volna.

Az Átlátszón megjelent cikkre reagálva az atomerőmű végül publikálta a kért adatokat, de ez is csak kétségeket ébresztett, mivel ezekből az derült ki, hogy a 2018-as, egész augusztusra érvényes kánikulában összesen 17 napon volt 29 fok felett a megjelölt szelvényekben a folyóvíz hőmérséklete. És miközben az erőmű felett a Duna 25,6 és 26,9 Celsius-fok közötti között ingázott, a kritikus szakaszon valahogy mégsem lépte át a kritikus 30-as határt.

Az ma sem világos, hogy Pakson ezen adatokat pontosan mikor és hogyan mérte az erőmű, mert bár október végén a helyi rendőrkapitányságról visszaigazolták Jávor Benedeknek, hogy a feljelentésre nyomán megkezdték a nyomozást, eredményről azóta még nincs hír. Egyelőre lényegében bemondásra lehet csak elhinni, hogy a vizsgált időszakban 11 napot is éppen a kritikus határérték alatt 29,5 és 29,88 között pattogva produkált hőmérsékleti adatokat a folyó. A hitelességi deficitet növelte az is, amikor a G7.hu cikke azt írta: a Vízügyi Főigazgatóság állítása szerint a paksi mérőműszer épp augusztus elején kezdett rossz adatokat küldeni, amit kézi méréssel korrigáltak, ám hogy-hogy nem, ezt mindig reggelente, és naponta csak egyszer sikerült vízmintát venni a kérdéses mérőpontokon.

A tavalyi “civil” mérések más problémára is rámutatnak. Mátyás Eszter, az Energiaklub szekértője, aki tagja volt a tavalyi mintavételező Paksi Riot csapatnak, azt állítja, hogy az egyértelmű volt a környezeti pusztítás is. “Az atomerőmű hűtővizének kibocsátási pontja utáni, nagyjából 500 méteres szakaszon a folyóba érkező víz lényegében megfőzte az élővilágot” – mondta. Hozzátéve, hogy ezen a folyószakaszon a Duna-part döglött kagylókkal volt tele, míg az erőműtől északabbra ennek nyomát sem látták.

Csontváz a szekrényből

Kisebb botrány lett a nyilvánosság számára az új paksi hőmérőzésből, amit csak az mentett meg, hogy az egyik reaktorblokkot elhúzódó karbantartásra hivatkozva nem kapcsoltak vissza a tervezett időben a hálózatra. A probléma azonban valójában egyáltalán nem újkeletű. Már az új atomerőmű létesítésének elméleti-szakmai előkészítését felvállaló Teller-projektben is előkerült. Abban a 2008-ban egyébként már befejezett “alapozó kutatássorozatban”, melynek titkosnak mondott, de bíróságon nyilvánosságra perelt dokumentációjából évekkel később derült csak ki, hogy számos túlárazott, szakmailag értéktelen tanulmányt finanszírozott vele az MVM-csoport.

A Teller-projekt keretein belül készített megvalósíthatósági tanulmány már foglalkozik a paksi hűtés problémájával. A több mint 60 oldalas dokumentumban, melynek készítői között Aszódi Attila, a későbbi – mára már csak egykori- paksi bővítésért felelős kormánybiztos, illetve Mittler István (a Paks II. Zrt. jelenlegi kommunikációs igazgatója) neve is olvasható, azonban duplafenekű bőröndként kezelte a hűtési problémát. Ugyanis a tanulmány összefoglalójában az egész meteorológiai és hidrológiai megfeleltetést letudta annyival, hogy a környezeti hatások semlegesek vagy elhanyagolhatók lesznek egy új atomerőmű megépítése után is, beljebb azonban a szöveg és adattengerben már az is előkerült, hogy már a meglévő paksi blokkok számára is problémát jelent a 30 celsiusos határon belül maradás.

A szerzők azt írták: “A mai blokkokra vonatkozó fontos üzemeltetési tapasztalat, hogy 27 Celsius-fokos és annál magasabb Duna hőmérsékletnél (…) 4 blokkos üzemben, a 30 Celsius-fokos korlát nem tartható”. Ráadásul ez a megállapítás még csak nem is vélelmezés vagy sejtés, hiszen egy 2006-ban készült BME-PA közös tanulmányból idézték, mely az atomerőmű és a globális klímaváltozás kölcsönhatását vizsgálta.

Sőt, nem is ez az egyetlen dokumentum. Szintén a Paksi Atomerőmű Zrt. számára készítette az ETV- ERŐTERV Zrt. “Előzetes Környezeti Értékelés” címmel tanulmányt 2008-ban, melybe az új nukleáris reaktorok építésével kapcsolatosan került a következő megállapítás:

“A paksi telephely legfontosabb korlátja a Duna véges hűtőkapacitása. Annak érdekében, hogy a folyóból kivett friss hűtővíz mennyiségének jelentős növelése, valamint a visszavezetett felmelegedett hűtővíz által okozott hőterhelés növekedése elkerülhető legyen, a tervezett új blokkok hűtőrendszere a tervek szerint hűtőtornyok létesítésével valósulna meg”.

Mintha nem is lett volna

Ezeket a szakmai alapon szükségesnek tartott hűtőtornyokat aztán a 2010 után íródó kormányzati energiavízióból Paks II. bevésése ellenére is kihúzták. Annak ellenére is, hogy a Duna-probléma az MVM számára sem ismeretlen; egy 2015-ben előkerült titkos dokumentumban amellett érveltek, hogy a cégvezetésnek a hűtési problémák kiküszöbölhetőségét komplex előkészítéssel kell megoldani.

Az a “mentő ötlet” mára már elvetélt, hogy elég volna kimélyíteni a hűtővíz csatornát, és az se biztos, hogy elég, ha az erőmű és a Duna közé újabb hűtőtavat vagy tavakat ásatnak. A helyzet így jelenleg az, hogy a 10 milliárd eurós orosz hitelre építendő erőmű működését nagy biztonsággal legalább időszakonként, kánikulában befolyásolni képes problémához a megoldást egy tavaly áprilisban, 180 millió forintos keretösszeggel kiírt, “alternatív friss vizes hűtési megoldások” jeligére szóló pályázattól várják.

Az biztos, hogy a jelenlegi helyzetben a 25 foknál melegebb Duna hűtési problémát jelenthet, ami hatékonysági, illetve teljesítménybeli deficittel jár, és az éppen hőmérsékleti rekordokat döntő hónapok láttán nem tűnik úgy, hogy a Duna vizével eztán a magyarországi atomerőművek ne akadhatna problémája. A hűtési kérdés ma még csak a paksi atomerőmű termelésén mérhető probléma, amit hozzá lehet írni a rendszeressé vált váratlan termeléskiesést okozó tételekhez.

Utóbbiakról, azok összefüggéseiről és a növekvő kockázatról a Napi.hu rendszeresen beszámolt (például itt, itt, itt és itt is). Ha azonban Paks II. építése egyszer majd valóban megkezdődik, a két új reaktort pedig szintén hűteni kell, akkor az vagy további eurómilliárdokba kerül majd, vagy a maihoz hasonló kánikulák idején számolni kell azzal, hogy a termelést vissza kell szabályozni. Tizedfokonként legalább 20 megawattal.

Már inkább az áresésre fogadnak
Érdemes visszaidézni: Aszódi Attila úgy érvelt 2015-ben a magyar állam ellen Paks II. miatt indított brüsszeli vizsgálatban (is), hogy azért nincs szükség állami támogatásra a beruházáshoz, mert az új blokkok 95 százalékos kihasználtsággal fognak dolgozni, és a “teljes élettartamuk alatt 50- 55 eurós megawattóránkénti (MWh) önköltségi áron termelik az áramot”. Igaz, az 55 eurót meghaladó piaci ár még egyáltalán nem elképzelhetetlen, és ha így lesz, az Paks II. versenyképes működését is lehetővé teszi majd (feltéve, hogy 2030 körül valóban termelni fog a két 1200 megawattos orosz reaktor). De azért azt látni kell, hogy az árampiacon ma inkább a 40 eurós egységár felé mutat a jövőt fürkésző irányjelző. A nukleáris ipar hivatalos jelenésébe (WNISR 2018) került számok még árulkodóbbak: az áramaukciók rekord alacsony árakat ígérnek mind a szárazföldi szél (<18 euró/ MWh) mind a tengeri szél (<40 euró / MWh), mind a napenergiás termelés (<20 euró / MWh) esetében, míg az Egyesült Királyságban befejezéséhez közeledő Hinkley Point C atomerőmű 100 eurós ár felett termel majd. Így viszont – még ha Aszódi optimista árazása meg is valósulna – Paks II. akkor is csak nettó veszteséget termelne.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek