Hirdetés
greenfo/MTI

Az eddig véltnél csaknem háromszor annyi, mintegy hárommilliárd állatot érintettek a 2019-2020-as pusztító ausztrál erdőtüzek a Természetvédelmi Világszervezet (WWF) legújabb becslései szerint. A legsúlyosabban a hüllők érintettek, de több százmillió emlős, madár és béka is a lángok áldozatául esett.

A krízis csúcspontján, januárban a kutatók úgy becsülték, hogy 1,25 milliárd állat pusztult el csak Új-Dél-Wales és Viktória államban. Az új becslések azonban már nagyobb területet vesznek számításba, szeptember és február között összesen mintegy 11,46 millió hektárt perzseltek fel a lángok.

Már januárban is szinte elképzelhetetlen volt az 1,2 milliárd elpusztult és elűzött állat. Ez az új eredmény a legrosszabb várakozásainkat is felülmúlja – mondta Arnulf Köhncke, a WWF Németország fajmegőrzési szakértője.

Dermot O’Gorman, a WWF Ausztrália igazgatója “az újkor történetében az állat- és növényvilág egyik legnagyobb katasztrófájának” nevezte a történteket.
Azok az állatok is elpusztulhatnak még a következményektől, amelyek egyébként megmenekültek a lángok elől, hiszen eltűnt az élőhelyük, a táplálékforrásaik, fészkelőhelyeik és búvóhelyeik.

Az ausztráliai rekordtüzek normalitássá válhatnak és csak ízelítői lehetnek annak, mi vár ránk, ha nem sikerül a globális hőmérséklet emelkedését 1,5 Celsius-fok alatt tartani – figyelmeztetett a veszélyre Köhncke.

A jelentésen a WWF Ausztrália megbízásából különböző egyetemek és a BirdLife Australia állatvédő szervezet tíz tudósa dolgozott.

2019 augusztusa és 2020 márciusa között az erdőtüzek nyolc ausztrál államban és régióban mintegy 12 millió hektárnyi területet pusztítottak el, legalább 33-an életüket vesztették. Februárban a hatóságok 113 olyan állatfajt azonosítottak, amelynek sürgős segítségre van szüksége az erdőtüzek miatt. A listán szereplő szinte összes faj elveszítette élőhelye legalább 30 százalékát a mérsékelt övi erdőkben és füves területeken Ausztrália déli és keleti részén.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás