A rovat kizárólagos támogatója

A lemenő nap fényétől aranyszínű vízben álldogáló gólyatöcs, a hajnali pirkadatban a tavon százszámra gyülekező kócsagok, a halat éppen elkapó, egy másik képen méltóságteljesen álldogáló szürke gém, a zöld ezernyi árnyalatában fürdő jellegzetes toscanai táj, sötét háttérben rózsálló virágszirmokon megpihenő csipkeszárnyú szitakötő, a röptében elkapott, gyönyörű színekben pompázó gyurgyalag és a hajnali ködben úszó Dolomitok. Elkapott pillanatok Nagy Albert természetfotóin. Portré a fotóművésszel.

Az érdi Parkvárosi Közösség Házban november 22-én, szombaton megnyitott természetfotó kiállításon, a földszinten és az emeleti széles folyosón huszonhét képet tekinthettek meg az érdeklődők, akik már a délután négy órai kezdés előtt megtöltötték a termet. A kiállítást Vizúr János fotóművész nyitotta meg, aki bevezetőjében elmesélte, hogy Nagy Albert már gyermekkorában találkozott a természetfotós munkával. A fotóművésszel a megnyitó után beszélgettem. Mivel régóta ismerjük egymást, az interjúban is a tegezés mellett maradtunk.

– A képeidet látva több dolog jutott az eszembe, hogy a szárnyak szerelmese vagy, a másik a pillanat varázsa, amikor a vízimadár éppen elkapja a halat, éppen lecsobban a vízre, vagy kiterjesztett szárnyakkal nekilódul, rajtol a repüléshez, netán a szárnyait éppen eldugja. Olyan pillanatokat kaptál el, amelyeket az átlagember a természetben nem láthat. De a színek varázsa és a témák változatossága is jellemző a fotóidra.

– Nagyon szeretem a madarakat és a különleges viselkedésüket szeretném megörökíteni, ez számomra a kihívás. Elég keveset tudunk a madarak etológiájáról, a viselkedésükről, az életükről. A fényképezésnek vannak korlátai, egy igazi természetfotós nem zavarhatja a madarakat, ezért a fiókáit etető madarakat nehéz megörökíteni, csak olyan képeket készíthetünk, amivel nem avatkozunk be a természet rendjébe. Az ember hajlamos arra, hogy birtokba vegye a területeket, hogy bizonyos élőhelyekről kiszorítsa az állatokat, madarakat. De visszatérve a fényképezésre, nagyon érdekesnek tartom a különböző szárnymozgásokat, így igaz a megfigyelésed, hogy a szárnyak szerelmes vagyok. Legjobban repülés közben szeretem a madarakat lekapni, ez az igazi kihívás. De ágon ülő, vagy máshol pihenő madarakat is megörökítek, ahol a madár szépsége, az, hogy milyen pózban helyezkedik el, a viselkedése, vagy éppen a csodálatos környezetével kápráztat el.  De, ahogy mondtam az igazi kihívás számomra az, ha olyan pillanatot kapok el, amikor a madár éppen földet ér, ha velem szemben száll le, hátulról ellenfényt kap, és teljesen meg van világítva a szárnya, amikor az egyik madár üldözi a másikat, vagy éppen elkapja a zsákmányt. Ezeket a pillanatokat nehéz elkapni, felkészültség és jó technika is kell hozzá, valamint nagy szerencse. Azt mondják, hogy gyengébb felszereléssel is néha-néha lehet jó madárfotót készíteni, de az inkább szerencse kérdése. Előfordul, hogy napokig ül lesben az ember és hiába vár a madárra, de olyan helyzet is van, amikor teljesen váratlanul felbukkan, ezért kell állandóan résen lenni, figyelni, ez rendkívül fárasztó és izgalmas. Láttad a sast, tudod, hogy egy kilométerrel odébb fészkel, tudod, hogy a tóba jön halászni, és el kell kapnod azt a pillanatot, amikor a sas közeledik, majd kiragadja a halat, de nem tudod, hogy ez pontosan mikor következik be. Azt is tudni kell, hogy az egyik madár gyorsabban repül, a másik kevésbé, vagyis a képek készítéséhez jó reflexek és nagy felkészültség kell.

Egerészölyvek Jászkisér környékén. Fotó: Nagy Albert

– Itt a kiállítás megnyitón Vizúr János azt mondta rólad, hogy családi kapcsolatod révén te már gyerekkorodban megismerted a természetfotózást.

– Igen, nekem különleges szerencsém volt, mert amikor gyerek voltam, az 50-es, 60-as években nem volt olyan népszerű a fotózás, mint manapság, De az édesanyám testvérének a férje híres természetfotós volt abban az időben, sokszor ültem mellette, láttam hogyan dolgozik, mit fotózik, és, mint kisgyerek akkor szívtam magamba a fotózás iránti érdeklődést. Akkor szerettem meg a madarakat és elkezdtem vonzódni a természethez.

– Ugyanakkor nem hivatásos fotográfus, fotóművész lettél, hanem biológia-testnevelő szakos tanár, és még most is, nyugdíjasként is tanítasz heti két napot a Radnóti Gimnáziumban. A tanári pályád mellett is jártál a természetbe fényképezni?

– Nem, voltak, kisebb-nagyobb kihagyások, szünetek. Családot alapítottam, három gyerekünk van, tanítottam, nem nagyon sok időm maradt. A fiatalkori természetfotózás háttérbe szorult, csak időnként készült egy-egy kép. A digitális technika hozta meg az újabb lendületet, munka mellett két remek fotósiskolát is elvégeztem, és a Vadvilág fotós klub tagja vagyok. Régi mondás, hogy a jó pap holtig tanul, és vallom, hogy ezen a területen is mindig lehet más fotósoktól tanulni, új technikákat megismerni. Ez is állandó kihívást jelent, hogy mindig újat, szépet, érdekeset tudjak fényképezni.

– Most, hogy nyugdíjas vagy, több időd van, de a természeti képek készítése nemcsak türelmet és felkészültséget igényel, hanem technikai eszközöket, speciális fotós felszerelést is, ezek ilyen precíz munkáknál sokba kerülnek.

– Meglehetősen drágák, de nekem ez a hobbim, ez a szenvedélyem, és nagyon büszke vagyok arra, hogy úgy is, mint testnevelő és biológia tanár nem dohányzom, nem iszom, minden energiámat és a megspórolt pénzem egy részét megfelelő technikai felszerelésre tudom fordítani, így minden időmet a fotózásnak szentelhetem.

– Elkaptam itt a megnyitón néhány mondatot egy beszélgetésből, amikor azt mondtad, hogy az egyik esetben négy vakuval és lessátorból dolgoztál. Mik a legnagyobb nehézségek, mik a legnehezebb feltételek, amikor el akarsz kapni egy pillanatot? Előre elhatározod, hogy mit szeretnél látni, vagy a véletlen is besegít?

– Igen, alaposan felkészülök. Amikor fotós iskolába jártam, Daróczi Csaba, aki igen neves természetfotós, és most is az év természetfotósa lett, az egyik előadásának az volt a címe, hogy Kitalált és talált képek. Ez nagyon megragadott, szellemes cím és sok igazság van benne. Rengeteg olyan fotóm van, amin előtte hetekig, hónapokig gondolkoztam, készültem rá, hogy a megcélzott madár mikor érkezik vissza a vándorútjáról, hol fog leszállni, honnan süt a nap, milyen körülmények befolyásolhatják a dolgokat. Sokszor előre elképzelem, előre megalkotom a képeket, ezek a kitalált képek. A talált képek pedig azok, amikor az ember hiába gondol el mindent előre, mégsem jön össze a fotó, de előfordul teljesen váratlan helyzet, amikor azonnal cselekedni kell.

szürkegém kép: Nagy Albert

– Az átlagember azt tudja a természetfotózásról, hogy nagyon nagy türelem kell hozzá, esetleg napokig kell lapulni a melegben egy leshelyen, és láttam téli képeidet, tehát hidegben is kell lesben állni. Hogyan lehet ezeket a körülményeket elviselni?

– Csak szenvedéllyel, ha az ember tudja, hogy mit szeretne megvalósítani. Két szélsőséges példát említek, az egyik, amikor nyári hőségben egy gólyatöcsről akartam fényképet készíteni. Autóval nem lehetett a helyszínt megközelíteni a madarak zavarása nélkül, így mezőkön és szántón keresztül kellett megközelíteni a gólyatöcs élőhelyét, a 8-10 kg-os fotós hátizsákkal. Kora délután még nincsenek ott a madarak, akkor kell a zavarásuk nélkül a lessátorba befeküdni. Az autóban 40 fokot mutatott a hőmérő, a sátorban annyira ömlött rólam a víz, úgy éreztem, hogy ott hatvan fok van, de este nyolcig ott kellett lapulni, mert nyár vége volt, későn ment le a nap. A másik szélsőséges helyzet az volt, amikor zuhogó hóesésben, mínusz 18 fokos hőmérsékleten, jégen keresztül kellet eljutnom egy adott helyszínre, ahol egy parlagi sas érkezését vártam. A kép jól sikerült, egészen különleges lett a sas a hóesésében. Amikor vártam a madárra, volt fedél a fejem fölött, de a körülmények tényleg szélsőségesek voltak.

– Ahhoz, hogy valaki természetfotókat készítsen, ismerni kell a madarak élőhelyét, a madárfajokat, de láttam rókafotót is tőled és itt a kiállításon van két rovarfotó is, szitakötő és darázs, vagyis nagyon kell ismerni a természetet, ehhez még az a tudás is kevés, amit egy biológia diploma ad.

– Bizony kevés, ezért a terepre indulás előtt összegyűjtök minden elérhető adatot arról a madárfajról, amit szeretnék lefényképezni, a viselkedéséről, az életmódjáról. Felkészülten lehet igazán jó képeket készíteni, de sok olyan megfigyelésem is van, amik lehet, hogy egyes madárszakértőknek nem újdonságok, de másnak igen. Néha egészen meglepő, új viselkedésformákat is lehet a fotókkal rögzíteni, például tollászkodási, étkezési és egyéb szokásokról.

– Amiket a madarak korábban nem ismert viselkedéséről felfedezel fényképezés közben, érdemes lenne leírni, ez is a tudományt erősítheti.

– Tervezem, hogy írok egy madaras könyvet, képekkel és szöveggel és az élményeimet is szeretném megosztani az olvasókkal.

– Azt mondtad, hogy számodra nagyon fontos a természetvédelem. Mit gondolsz, ez a művészi természetfotózás segít abban, hogy az emberek jobban odafigyeljenek a természet értékeire, hogy próbálják azokat megőrizni?

– Mindenki tegye meg a saját eszközeivel, amit tud, ezért természetvédelmi akciókban, szemétszedésben is részt veszek, például most a Varázslatos Magyarország szervezésében. Azt gondolom, hogy a természetfotó segítségével is ráébredhetünk, hogy mennyi gyönyörűség van a természetben. Ha valaki észreveszi, hogy te jó ég, milyen lenyűgöző ez a madár, és közben megtudja, hogy veszélyeztetett az élőhelye, akkor ráébredhet, hogy a természetvédelem ügye mennyire fontos. Amikor csak tehetem az óráimon is mindig becsempészek a valamilyen környezet és természetvédelmi  mondanivalót, tanulságot, annak ellenére, hogy most csak testnevelést tanítok. A tanítványaim között vannak lelkes természetfotó kedvelők, többen a kiállításaimat is látogatják. Talán ide tartozik, hogy több egyesületnek is tagja vagyok, a Vadvilág Magyar Természetfotósok Egyesületének, a Fényecset Fotóklub Egyesületnek és a Magyar Madártani Egyesületnek.

Nagy Albert fotókiállítása

– A kiállítás megnyitója végén egy Wass Albert versből idéztél.

– Igen, ezt a szép versszakot:

„ Vendég vagy a világban, és ez a világ, szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virágja, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Sajnos, embere is van. Igyekezz kevesebbet törődni velük és többet azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is.”

– Félhangosan, szinte magamban hozzátettem, hogy még. Hosszú ideje szinte kint élsz a természetben, milyen jelenségeket látsz, amelyek veszélyeztetik azt, amit most látunk, ami még a miénk?

– Nem is merem elkezdeni mennyi szörnyűséget lát az ember. Néhány tájfotóm kivételével csak Magyarország területén fényképezek. Szinte bármerre megyek az országban, a legtöbb helyen szeméthalmokat látok, a napokban az autópályán a dugóban az előttem levő kocsiból dobtak ki egy nylonzsák szemetet. Egyes tájakon meglepetésszerűen bukkannak elém az újabb és újabb üzemek, ipari létesítmények. Sokan láttuk Rockenbauer Pál Másfélmillió lépés című nagysikerű országjáró filmsorozatát, és ennek az újabb változatát. Egyre több olyan területet talál az ember, hogy a szíve belesajog abba, hogy mennyire nem vigyázunk az értékeinkre. Ehhez nem kell természetfotósnak lenni, ezt a turisták is láthatják, hova jutottunk. Ez bizony emberi kulturáltság kérdése.

Dolomitok kép: Nagy Albert

– Ezekkel a csodálatos képekkel gondolom pályáztál fotós díjakra is. Én onnan ismerem a madárfotóid többségét, hogy felteszed a világhálóra, és elképesztően pozitív visszajelzéseket kaptál mindenkitől.

– Pillanatnyilag megelégszem azzal, hogy az emberek örülnek a világhálóra feltöltött fotóimnak, ez az egyik célom, a másik az, hogy felhívjam a figyelmet a természeti környezetre, a madarakra és erre a csodálatos világra. Nagyon kevés olyan pályázat van, ami csak a madarakat, a vizes élőhelyeket célozza meg. Nagy örömömre a közelmúltban megjelent tatai madárfotós pályázaton a körülbelül hatszáz benevezett képből ötvenet választottak ki, és ezek közül két képemet is kiállították. Ennyit a pályázatokról, én annak örülök, ha egy ilyen kiállításon, mint ez az érdi, örömet tudok szerezni az embereknek.

– A gyönyörű madárfotók mellett kiállítottál két rovarfotót is, egy szitakötőről és egy darázsról. Gondolom, hogy a rovarokat más módon kell fotózni.

– Valóban, egészen más technikát igényel, ezek bizonyos makrofotózási ínyencségek. Ez is nagy türelmet, de másfajta felszerelést, másfajta felkészülést igényel.

– Van kedvenc képed? Egy természetfotóstól, fotóművésztől nehéz azt kérdezni, hogy melyik műve áll legközelebb a szívéhez. Létezik egy kedvenc, vagy nagyon sok van?

– Az utóbbi fedi a valóságot, nagyon sok kedvenc képem van, a mostani kiállításra is ötven vagy hatvan képpel készültem, végül huszonhét került fel a falra, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy pont a legjobbakat választottam.

A beszélgetést Mangel Gyöngyi készítette.

Nagy Albert fotókiállítása megnyitóján

Nagy Albert természetfotó kiállítását Érden, a Parkvárosi Közösségi Házban 2020. január 22-ig lehet megtekinteni. Cím: 2030 Érd, Gépész utca 14. Telefon: 06-23-746-118. Mivel a Közösségi Házban más programok is vannak, illetve az év végén zárva lesz az intézmény, a vezetők azt kérik, hogy a tervezett látogatás előtt telefonáljanak az érdeklődők.

Megközelítés: az M7-es autópálya érdi lehajtójánál, az Interspar áruház mögött, a parkolóval szemben van a Közösségi Ház, de a Kelenföldi pályaudvarról induló érdi buszjáratok is megállnak az intézmény közelében.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek