A Gyurcsány-kormány alatt átadott kőröshegyi völgyhíd, az UNESCO szerint is városképromboló felhőkarcoló a Kopaszi-gáton, Dagály, Orczy-kert – megannyi helyszín, ahol beton pusztítja tájainkat, ligeteinket, városainkat. Mészáros Lőrinc cége hatezer fős stadiont épített a Szalajka-völgyben, a Római-partot lebetonoznák, a Városligetbe méretes épületek kerülnének. Túlzsúfolt, kifosztott, élhetetlenebb város és ország lesz a hihetetlen lendülettel megvalósuló végeredmény.
Ezt a lendületet beton és párt összefonódása biztosítja. Az építési szabályzat elvileg azért született, hogy az egyéni ambíciókat korlátozza, de az önkormányzat vagy az Országgyűlés bármikor át- és felülírhatja. „A beton pártja” – így nevezhetnénk azt az egyes politikai alakulatokon túlnyúló érdekközösséget, amely a beton és a jogszabályok alkotói, a köztulajdon felelősei között fennáll. Szimbóluma a kiváltságos építőipari vállalkozó, aki megrendelést és kedvező jogi szabályozást kap, cserébe hátországot épít pártnak, politikusnak. A párt a többi párthoz, a zavaros ügyleteket intéző politikus párttársaihoz képest jut előnyhöz.
Versenyre így esély sincs, sem párton kívül, sem párton belül. A beton szolgálja a politikusok szűk körét, a pártot, a párt a betont. Ez nem egyszerű korrupció – hanem összetett érdekközösség és működési modell. Megállítani szinte lehetetlen. Környezetünket néhány év alatt végleg átalakítja ez a torzszülött, amely lepusztította például a méltán híres olasz tájakat és városokat is. Olaszországban az elmúlt 15 évben a WWF tanulmánya szerint három és fél millió hektárnyi területet árasztott el a beton. A folyamat tehát nem hungarikum, máshol is terjed. Ott, ahol a szabályok, intézmények gyenge lábakon állnak. „A hegyek, vidékek, tengerpartok egyre kevésbé közös kincseink. Túl könnyű vadászterületévé váltak azoknak, akik cinikusan letarolják őket saját elvakult hasznuk érdekében” – írja Salvatore Settis olasz művészettörténész az olasz táj védelmében. Vagy inkább emlékére. Fülöp Sándor volt országgyűlési biztos 2011-es beszámolója szerint a beton terjedésének sebessége Magyarországon is ijesztő. Nemzedékünk egyik legsúlyosabb hagyatékáról van szó. A beton sokszor mégis a megújulás szinonimájaként szerepel: több beton, több modernitás.
A mértéktelen, környezetét semmibe vevő épület maga a fejlődés. „Ezek legalább csinálnak valamit” – mondják a választók. Messze már az idő, midőn az ókorban szent ligetekben keresték a létezés titkát. Vagy amikor Goethe Itália tájait csodálta. Maradt a beton pusztító sivársága, a szürke tenger, a technokrata szemléletmód, a kétes zöldfelületi arányok, a kultúrának álcázott kulturálatlanság.
A kétszáz éves Városligetet nem a beleöntendő százezer tonnányi beton teszi kulturális örökségünk részévé. Nem a kultúra és a környezetvédelem feszül egymásnak a múzeumi negyed kapcsán. Bár kultúrára, könyvkiadásra, művelődésre jutnának az építőiparba pumpált milliárdok! De mifelénk könyvet, tanulmányokat ingyen szokás írni. Művészettörténésznek, régésznek, muzeológusnak fölösleges vastag számlatömböt vennie. Megveszi helyette a politikához közeli építési vállalkozó.
Ettől az építési vállalkozótól a politikusok, a képviselők és a jogszabályok általában nem védenek meg. A római-parti építkezéseket maga a Fővárosi Közgyűlés segíti elő a természetes partszakasz kárára. A Városliget védettségét törvény szüntette meg. Amikor Persányi Miklós, a városligeti zöldügyi biztos mégis azt látta, hogy a parlamentnyi alapterületű biodóm a jelentősen lecsökkentett követelményeknek sem felel meg, levelet írt a Fővárosi Közgyűlésnek. Azt kérte, írják át az építési szabályzatot, és számítsák be a biodómon belül lévő növényeket is a zöldfelületbe. „Ez ugyanolyan abszurd, mintha egy szomszédos ház lépcsőházát beszámítanák, mert bevitték a muskátlikat telelni” – foglalta össze Garay Klára, a Városvédő Egyesület csoportvezetője. A megrendelésre módosított szabályzat így már a Városligetnek ezt a részét sem védi meg.
Ligeteink megóvása a szakhatóságaink dolga is lenne. Őket azonban átszervezték, megszüntették vagy politikai irányítás alá vonták.
Az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség például a Pest Megyei Kormányhivatalba olvadt január 1-jén. A szétvert intézmények miatt hónapokon át állhat a Városligetben a Petőfi Csarnok helyén lévő rákkeltő azbesztes törmelék. Székely Balázs és Pécsi Balázs ligetvédők a televízióban számoltak be a szennyezéshez kapcsolódó független szakvéleményről. A felelősségre vonás azonban elmaradt. Csak erős szél ne legyen, nehogy szétvigye – ha a kormányhivatalokban nem is, ebben még bizakodhattunk.
Amikor a hivatalok mégis intézkednek, szürreális határozatokkal lepnek meg bennünket. Mintha rosszul megírt, hosszúra nyújtott egyperceseket olvasnánk Örkény kései epigonjaitól. Céljuk egyedül az építkezések elősegítése. A Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala határozatban állapította meg, hogy a Városligetnél épülő Dózsa György úti mélygarázsnak „jelentős környezeti hatása nincs, környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges”. A mélygarázs háromszintes lesz, hossza 263 méter, a tervezési terület nagysága 9001 négyzetméter. Ki tudja, mire gondolt az állását féltő hivatalnok, amikor lepecsételte a határozatot.
Állását nem ok nélkül félti – hiszen a beton pártja listáz, és ha kell, fenyeget. A Szalajka-völgybe épülő lovaspályát kritikával illető ifjabb Bozsik Józsefet felhívta Czerván György államtitkár: ne akarjon problémát, ne kifogásolja a tájromboló építményt. Bozsik nem folytathatta munkáját a fogathajtók szövetségi kapitányaként. Így hagyta figyelmen kívül Baán László is az AICA vagy az MTA művészettörténeti bizottságának tiltakozásait a szakmai vita hiánya miatt, Persányi Miklós pedig a tájépítész-szövetség ellenvéleményét. Szakmai érvelésre nincs szükség, sem a Szalajka-völgyben, sem a Városligetben, sem a Rómain.
Ha mégis, akkor csak a színjáték kedvéért, hogy az egyeztetést kipipálják.
Tarlós István júliusban először felkérte Lányi Andrást egy a Római-partot természetes állapotában megőrző javaslat kidolgozására. Vele együtt Bardóczi Sándor tájépítész, Tosics Iván és Csanádi Gábor szociológusok, valamint Koncsos László vízműszaki szakember, egyetemi tanár végezték el a munkát. A főpolgármester köszönet helyett hitelteleníteni próbálta a szakembereket, akiket ő maga kért fel a rohamtempóban, nyár közepén, néhány hét alatt elvégzendő ingyenmunkára. Egyben a Duna-körösöknek is felrótta, hogy megóvták a Duna-kanyart a betontól. Tarlós István a beton régi szövetségese. Még óbudai polgármesterként írta alá 2001-ben azt az építési szabályzatot, amely a parton elindította „a beépítési százalékok és a szintterületi mutatók, valamint az építménymagasság fellazítását” – írja Bardóczi Sándor. Talán ezért zavarja annyira minden szakember, aki a betonnak útját állná.
Zavaró a lakosság is.
Népszavazást ne akarjon. Kap helyette Liget Park Fórum nevű egyeztetést, ahol mindenről szó eshet, kivéve az épületeket. Kap még reklámot, színes óriásplakátot, amelyen ott is sűrű erdő van a ligetben, ahol most sincs, és később sem lesz – írja a Városliget.info. A zöldfelület a gond? Megnövelik. A ligeti tó betonteknőjét feltörik, egy-két utat megszüntetnek, számolt utána Bathó Tivadar építész az építészfórumon. A fákat sem kell félteni, többet már nem vágnak ki, átültetik őket, vagy legalább úgy csinálnak. Bár az állatkerti hatvanból jó néhány már elpusztult. Csak a meglévő épületek helyére épülnek újak, állítják. A városligeti építési szabályzat mondja azonban ki, hogy az új Nemzeti Galéria épületének alapterülete több mint kétszerese a korábban ott álló Petőfi Csarnokénak. Ezeket a kiegészítéseket már nem visszhangozza a reklámgépezet. Nagy árat fizetnek az adófizetők, akik pénzéből az építkezéseket, a reklámkampányokat fizetik, és nagy árat fizetnek a ligeteink is, amelyekbe a betont beöntik.
Miért fizetjük ki ezt az árat? Miért nincs érdemi egyeztetés? – kérdeznénk, ha lenne kitől.
A beton és a pártok érdekközössége azonban, ha lehet, kerüli a nyilvánosságot. Bennfentesek szűk köre dönt, és bizalmi megbízás a kivitelezőé is. Idő sincs az egyeztetésre, mérlegelésre. A múzeumi negyed lehetséges helyszíneit összehasonlító tanulmányról nem tudunk – hívta fel rá a figyelmet bírálatában Pákozdi Imre. A választásig rövid az idő, eredményt kellene felmutatni, hosszú távú szempontoknak nincs helyük. A kiérleletlen projekteknél a túlköltekezés nem bűn, nincs felelős.
A beton pártjának étvágya kielégíthetetlen. Táplálják is sokan. A kormányhivatalok kiállítják a mindent megengedő határozatokat, a választási bizottság nem engedélyezi a népszavazást, a törvényhozók módosítják a szabályozást, kiemeltté nyilvánítják a projekteket. A beton ellenállhatatlan: jóval többet lehet rá kiszámlázni, mint egy park megújítására, és visszavonhatatlan nyomot hagy. Hirdeti ötletgazda, megbízó és kivitelező dicsőségét. Magas szinten finomhangolt, tökéletes gépezet a nemzet nevében, a közösség kárára. Ez a beton pártja.
A beton pártját visszafogni csak a lakosság tudná. De lesz-e elég ember szerte a városban, aki Angela Merkel kormánya vagy Donald Trump magánélete helyett elkezd azzal foglalkozni, mi történik a szomszéd utcában? Lesznek-e elegen, akik karrierjük, vagyonuk építése mellett a közügyekért is tesznek, megszerveződnek? Lesz-e még mit védeni, mire ez a szemléletmódváltás bekövetkezik, és a beton pártját megállítjuk, bármely politikus, párt, ideológia nevében akarjon is városokat, ligeteket, természeti és kulturális örökséget, közéletet rombolni? Teszi fel a kérdést a Magyar Nemzet.
