A láp magterületén két nagyobb kiterjedésű, nyílt vízfelszínű tó között időszakos összekötő csatornák biztosítanak kapcsolatot. Ezek a csatornák főleg a tavaszi és kora nyári aszpektusban nyílt vízfelszínnel rendelkeznek, ezáltal szaporodási és tartózkodási helyül szolgálnak több kétéltű- és hüllőfajnak is. A kétéltűek számára ez az egyetlen potenciális szaporodó hely, sőt telelőhely is. A környéki halastavak az erős zavarás és a vízparti vegetáció szegénysége miatt csak korlátozottan biztosítanak megfelelő életfeltételeket a kétéltűeknek és a hüllőknek.
Magyarország tizenhét kétéltűfaja közül hat faj találja meg a létfeltételeit ezen a lápos élőhely-együttesen. Az itt élő kétéltűfajok többsége a teljes vegetációs időszakban nyílt vízben vagy annak közvetlen környékén él. A barna varangy ugyan tipikusan erdei állat, amely csak a tavaszi, párzási időszakban keresi fel a vizeket, azonban az adott élőhely fentebb jelzett szigetszerűsége miatt az állomány nagy része valószínűleg az év teljes időszakában itt tartózkodik, mivel nagyobb kiterjedésű erdős részek a környéken nem találhatók.
Ugyanez jellemző a zöld levelibéka állományra is. Mindkét békafaj esetében elmondható az, hogy nagyon érzékenyek a szaporodóhelyeik környezetei állapotára, annak vegetációs és vegetációszerkezeti voltára, a víztisztasági értékekre és a zavartalanságra. Ezeket a feltételeket itt megtalálják, azonban a horgásztavak már nem alkalmasak nagyobb egyedszámú populáció eltartására. A nagyobb, nyílt vízfelszínű tavakban a kacagó béka, és a hibridállományt alkotó „kecskebéka” komplexek igen nagy egyedszámú, stabil állománya él.
A vöröshasú unka populáció bár szintén a teljes vegetációs aspektus alatt vízben tartózkodik, ezen az élőhely-együttesen mégsem a nagyobb tófelszíneket, hanem a sekélyebb vizű, árnyékoltabb csatornákat részesíti előnyben. Jelentős a területen élő pettyes gőte állomány is. Ezek a farkos kétéltűek szintén, csak a szaporodási ciklusban (ami az ő esetünkben akár júniusig elhúzódhat) tartózkodnak vízben, az év többi részében erdőkben, illetve zárt gyeptársulások aljában élnek. Ennek köszönhetően a lápterületeken kívül jelenleg nem találhatók olyan élőhelyfoltok, amelyek biztosíthatnák populációik fennmaradását.
Magyarország tizenöt hüllőfaja közül öt faj jelenétét sikerült a tavakban illetve azok környékén kimutatni. A fürge gyík hazánk egyik leggyakoribb hüllőfaja. Előfordulása elsősorban a fás szárú foltok, bokrosok menti gyepekben, utak mentén gyakori. Áprilistól október közepéig aktív a területen a zöld gyík. A 40 cm-esre is megnövő ragadozó elsősorban ízeltlábúakkal táplálkozik, de adott esetben kisebb madárfiókákat és kisebb rágcsálókat is elejt. Testét zöld pikkelytakaró borítja, amely a barnástól a fűzöldig bármilyen árnyalatú lehet. Mintázatukat kisebb fekete pettyek vagy foltok tarkítják, az idősebb hímeken fehér oldalpontsor alakul ki. A hasi rész egyszínű kékes- vagy sárgásfehér. Nászidőszaktól kezdődően, áprilistól júliusig a gyíkok színe élénkebbé válik, a hímek feje és torokrésze világos kobaltkék színt ölt fel.
A vízisikló és a kockássikló nemcsak vizekben, hanem azoktól gyakran tetemes távolságokra elhúzódva is megtalálhatja létfeltételeit.
A hüllők esetében a legjelentősebb természetvédelmi értékkel a mocsári teknős, hazánk egyetlen őshonos teknősfaja bír. Ennek a hüllőfajnak az előfordulása nemcsak a megfelelő táplálékbázis (halak, kétéltűek, dögök) hanem a megfelelő talajszerkezeti adottságokkal rendelkező szaporodási területhez is köthető. Tavasszal lerakott tojásait csak a számára is könnyen ásható, döntően homokos jellegű, és nedves, de nem vizes talajba rejti el. Ráadásul a talajfelszínt napsütés kell, hogy érje, mivel a tojásban lévő teknősök csak a 22-25 C°-os talajkörnyezetben fejlődnek.
A faj érzékeny még az emberi zavarásra is. Itteni előfordulása csak az élőhely jelenlegi adottságainak és viszonylagos zavartalanságával biztosítható. A nőstény teknősök a legkedvezőbb tojásrakó helyeket a két lápfolt közötti homokpusztagyepen találhatják meg. Egy részük azonban az ellenkező irányba, kelet felé indul el, és egy meredek partoldal megmászása után a láp magterületét és a kavicsbánya tavakat elválasztó teraszmaradvány homokos talajába ássa be tojásait. Júniusban itt gyakran lehet frissen kikelt teknősökkel találkozni, amelyek igyekeznek eljutni a vizes élőhelyre. A tojásrakáshoz készülő teknősök egy része a lápterületet dél felé hagyja el, ezért ilyenkor kisebb forgalmi fennakadást okoznak a 322-es úton átkelő példányok.
Nyitókép: Kecskebéka a dunakeszi lápon Fotó: Tenki Lajos
Előzmények:
A dunakeszi láp megmentése a civil összefogás győzelme. 1. rész: A dunakeszi láp
A dunakeszi láp megmentése a civil összefogás győzelme. 2. rész: A dunakeszi láp növényvilága
