A rovat kizárólagos támogatója

Évente 3000 gyöngybagoly válik közlekedési baleset áldozatául az Egyesült Királyságban. Ki törődik ezzel? Ahogy a szigetországban mindenre létrehoznak társadalmi szervezetet, a gyöngybaglyok védelmét is szervezetten végzik.

A brit társadalom által anyagilag es morálisan támogatottabb Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány (Barn Owl Trust, Ashburton, Devon) törődik a baglyokkal, környezetükkel, életkörülményeikkel. Az alapítvány szakértői és önkéntesek részletesen vizsgálják a gyöngybaglyok életviszonyait, állományukat, annak változását és okait. Feltárják a madarakat veszélyeztető tényezőket, védelmi megoldásokat dolgoznak ki és valósítanak meg. Fontos megemlítenünk, hogy angol mintára hazánkban is működik a hasonló céllal létrejött Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány, és a két szervezet között nem csak szakmai kapcsolat létezik, rendszeres szakember cserére is sor kerül. Jelen írás szerzője is hasonló program részese.

Az Egyesült Királyságban mintegy 4000 pár gyöngybagoly él az ország alacsonyabban fekvő változatos vidékies tájain. Magyarországon 1000 párra teszik a költőpárok számát. Az összetartó szülőpárok évenkénti fészekalj nagyságát, a költés sikerességét a rágcsáló állatok állomány változásának felfutása és összeomlása befolyásolja. A kemény és táplálékhiányos teleken nagyon sok gyöngybagoly elpusztul, akar az éves szaporulata fele is elveszhet.

A gyöngybaglyok pajták, melléképületek padlásterében költenek, sok esetben a brit és magyar alapítvány által kihelyezett több száz költőláda, fészekodú egyikébe helyezik el tojásaikat. Ha a madarak fészkelésre a számukra elhelyezett ládákat választják, nem csak a költésbiztonság javul, de az „irányított” költésről sok információ gyűjthető, ami segíti a további védelmet. A költőládákat a szakemberek rendszeresen ellenőrzik, a faj biológiájáról minden apró részletet összegyűjtenek, az adatokat összegzik, rendszerezik és ennek alapján fajvédelmi tervet készítenek. A hazai gyöngybagoly fajvédelmi terv az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján olvasható.

költőtorony előtt a természetvédő csapat, balra Márkus Ferencköltőtorony előtt a természetvédő csapat, balra Márkus FerencAngliában –  amint azt a mellékelt fotó is bemutatja –  a védelem odáig is elmegy, hogy az alapítvány saját farmján társadalmi támogatásból összegyűjtött pénzből a gyöngybaglyoknak és más veszélyeztetett fajoknak, vörös vércséknek, denevéreknek, darazsaknak, gyíkoknak különálló „lakóépületet” is építenek.

A címben említett autóbaleset igen gyakori mindkét országban. Angliában (Egyesült Királyság legnépesültebb területe) hihetetlenül sűrű az úthálózat, minden négyzetmérföldet, vagyis minden élőhelyet utak hálóznak be, ami az utak mentén vadászgató baglyokra nézve nagy kockázatot jelent.

Magyarországon az úthálózat intenzitása az előbbinek csak töredéke, de mégis ott járnak a gyöngybaglyok. Miért? A nyári, őszi betakarítások során a mezőgazdasági szállító járművek sok ezer tonnában mérhető mennyiségű gabonát szórnak el országszerte az utak mentén. Aki néha gyalog jár az utak mentén, az tanúsíthatja ezt a felelőtlen pazarlást. Kaphatna az mezőgazdasági kifizetést (közbeszédben agrártámogatást), aki elszórja a termést? Kisemlősök (magevő madarak is) gyülekeznek erre az ingyen táplálékra, amelyeket követnek a ragadozó madarak, így a gyöngybaglyok is. Az út felett ellibbenő baglyok ezért szenvednek gyakran autóbalesetet. Vezessünk óvatosan, éjszaka a lassabb haladással magunkat és a baglyokat is védhetjük.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás