Hirdetés
Content 'N More sajtóanyag

Egy közelmúltban megjelent tanulmány javaslatot tesz a körforgásos gazdaság hatékony bevezetésére az uniós célszámoktól elmaradó V4 országokban, melynek elkerülhetetlenségét most mindenki a saját bőrén érezheti. – A járvány egyértelműen megmutatta, milyen hatásai lehetnek a klímaváltozásnak, ha nem vesszük komolyan, ugyanis a mostani drasztikus lépésekhez hasonlóakat csak a körgazdaságra való átállás előzheti meg – mondta el a projektben hazánkat képviselő Humusz Szövetség elnöke, Urbán Csilla.

Az International Visegrad Fund támogatásból valósult meg a „Körforgásos Gazdaság Csomag visegrádi országokban történő hatékony bevezetésére tett javaslatok” c. tanulmány, amely végigveszi a hulladékos keretirányelvek és célszámok jelenlegi teljesülését a V4 országaiban, a fejlesztendő területeket, jó gyakorlatokat, és nem utolsó sorban javaslatokat tesz a csomag végrehajtására vonatkozóan – olvasható a Humusz Szövetség honlapján.

Bűn a biológiailag lebomló hulladékot a szeméttelepre vinni

A tanulmányt összefoglaló cikkből kiderül, hogy hulladéklerakási járulék növelésével egyszerűen lehetne ösztönözni a vegyeshulladék előválogatását. Természetesen ehhez elengedhetetlen, hogy a lakosság számára biztosítva legyen a szelektív hulladékgyűjtéshez a lehetőség. Ennek az egyik legfontosabb szegmense a biológiailag lebomló szemét helyes kezelése, magyarán a komposztálás, amivel a lakossági hulladék harmadát tudnánk természetesen kezelni. A Humusz Szövetség többször rávilágított, ahogyan online kvízében is, hogy ezzel nem csak jót teszünk a Földnek, hanem a lakóközösségek a szemétszállításon is spórolhatnak. „Itt a kormányoknak gondoskodniuk kell arról, hogy 2023-ig biztosítsák a háztartások számára a külön gyűjtést, ahogy azt a körforgásos gazdaság csomag előírja” – emlékeztet az írás arra, hogy hamarosan újabb gyűjtőknek kell megjelennie országszerte.

Jól irányzott adók és a betétdíjak segíthetik a körgazdaság irányába történő elmozdulást

A cikk több példát is említ, hogy az adóterhek átszabásával hogyan lehetne ösztönözni a szelektív gyűjtést, példaként a hulladéklerakók és a szemétégetők, illetve az elsődleges nyersanyagok megadóztatását hozzák. Természetesen ez csak úgy működik, ha az újrahasznosítható anyagok gyűjtése nem lesz drágább, illetve az ezekből készült termékek ára sem változik. Külön kiemelik, hogy az egyutas italos csomagolásoknál, mint a PET-palack és az alumínium doboz, érdemes bevezetni a betétdíjat, de mint kiderül, ezeknél is szerencsésebb, ha újra tölthető, visszaváltható üveget használunk.

A körgazdaság bevezetésével elkerülhetőek lehetnének a drasztikus lépések

– A legfontosabb üzenete a járványhelyzetnek, hogy bár azt gondoljuk, van időnk, és a klímaváltozás hatásainak észlelése még jóval odébb van, a valóság az, hogy sosem tudjuk, mikor és milyen intenzitással fog lecsapni egy újabb katasztrófa. De az biztos, hogy akkor nincs mese, kénytelenek vagyunk egyik napról a másikra drasztikus változtatásokat, intézkedéseket meghozni, ami a társadalomra és a gazdaságra is katasztrofális hatással van. A körforgásos gazdaság intézkedéseinek célja, hogy mihamarabb, de fokozatosan álljunk át fenntarthatóbb rendszerekre, amelyek figyelembe veszik a környezet, a társadalom és a gazdaság érdekeit is – mondta el Urbán Csilla.

Az átállás segíti a helyi gazdaságokat

– A körforgásos gazdaság másik nagy erénye, hogy sok olyan megoldást is tartalmaz, amelyek a helyi gazdaságot, így a rezilienciát erősítik. Gondoljunk csak az újrafeldolgozásra. A világ eddig a kínai és egyéb ázsiai piacokra épült, a legtöbb hasznosítható hulladékot oda küldték, egészen addig, amíg ezek az országok nemet mondtak. Ez megrengette hulladékgazdálkodást és a másodlagos nyersanyagpiacot, amire megoldás lenne, ha lokálisan vagy regionális szinten egyre több feldolgozó-kapacitás épülne ki.

Ahogy a természetben is a sokféleség segíti elő az ökológiai rendszerek fennmaradását nagyobb katasztrófák esetén is, így a gazdasági és társadalmi modellekben is nagyobb diverzitásra lenne szükség. A körforgásos gazdaság rengeteg olyan példát ad, amit a helyi igényeknek megfelelően lehet adaptálni – zárta gondolatát a Humusz Szövetség elnöke.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás