Hirdetés

A kobaltot az elektromos autókban használt lítium-ion akkukban, és ötvözőfémként turbinák, rakéta hajtóművek, erőművi berendezések gyártásában ill. az űriparban használják. Az e-autók gyártásának tényleges kobaltkereslete egyre inkább számszerűsíthetőnek és a korábban becsültnél jóval nagyobbnak tűnik.

Befektetési célú felvásárlás teszi deficitessé az elektromos autók akkumulátoraihoz szükséges kobalt világpiacát. Kínának például rendkívül ambíciózus tervei vannak az elektromos mobilitás fejlesztésére. A kobaltkereslet növekedésének egyik legnagyobb hajtóereje ennek megfelelően a kínai felhasználás lesz – fejtette ki az egyik nyersanyag befektetési alap elemzője. A CRU Group tanácsadó vállalat prognózisa szerint az elektromos és plug-in hibrid autók értékesítése a tavalyi 1,1 millióról 2021-re évi 4,4 millióra, 2025-re pedig több mint hatmillióra emelkedik. A lítium-ion akkumulátoroknak már a 75 százaléka fog kobaltot tartalmazni 2020-ra az eCobalt Solutions szerint.

A kobalt alkalmazása megnöveli a lítium-ion akkumulátorok kapacitását. A kobalt ára tavaly szeptember óta 50 százalékkal fontonként 19 dollárra, öt éves csúcsra emelkedett. 2015 decemberében az ár még 10 dollár körül volt mintegy kétezer tonnás piaci túlkínálat mellett. Hét évnyi túlkínálat után a kobaltpiac az idén viszont már deficites lehet.

A legtöbb az e-kocsikba kerül

A világ kobaltfelhasználása tavaly mintegy 100 ezer tonna volt, ennek felét az elektromos autókban, mobiltelefonokban, hordozható számítógépekben és vezeték nélküli motoros szerszámokban használt akkumulátorok gyártása vette fel. Az elektromos autók akkumulátorigénye tavaly a teljes kobaltfelhasználásnak úgy 6,5 százalékáért volt felelős. Az arány 2021-ig 16,9 százalékra emelkedik, a teljes kobaltfelhasználás pedig mintegy 130 ezer tonnára. Az idén 900 tonnányi deficitre lehet számítani, ami a Macquarie Research piackutató vállalat szerint 2020-ig ötezer tonnára emelkedik.

A kobalt nehezen kezelhető önálló befektetési eszközként, mert a jelenleg piacra jutó mennyiségnek 98 százalékát réz és nikkeltermelés melléktermékeként állítják elő. A befektetők ezért az ár későbbi emelkedésének a reményében a kobaltot a maga fizikai valójában vásárolják fel és raktározzák nagy tételekben.

Tényleg vannak készletek?

Piaci információk szerint így járt el például a bányaiparra szakosodott svájci Pala Investments befektetési társaság, valamint az egyik legnagyobb kínai nyersanyag befektetési alap, a Shanghai Chaos Investment is. Hírügynökségi érdeklődésre a Pala Investments nem kommentálta az értesülést, a Shanghai Chaos pedig nem válaszolt a megkeresésre.

A kínai állami nyersanyag készletek gondozásával foglalkozó State Reserves Bureau piaci megfigyelők szerint tavaly és 2015-ben ötezer tonna kobaltot vásárolt el. Az Egyesült Államok is stratégiai nyersanyagnak tekinti a kobaltot és a Defense Logistics Agency 2014 óta foglalkozik készletek felhalmozásával. A világ kobaltkészleteinek mintegy hatvan százaléka a Kongói Demokratikus Köztársaságban található.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás