A rovat kizárólagos támogatója

Átfogó elemzést tett közzé a Greenpeace az óceánokat fenyegető veszélyekről. A tanulmány friss adatokat tartalmaz a túlhalászatról, szennyeződésekről, a mélytengeri bányászat várható hatásairól, valamint felvázol egy politikai ütemtervet is a tengeri élővilág megmentésére.

A zöldszervezet nemzetközi petícióban követeli, hogy az országok haladéktalanul ratifikálják az ENSZ óceánvédelmi egyezményét és jelöljenek ki védett tengeri övezeteket.  A Greenpeace új tanulmánya az óceánjaink állapotát tükröző friss adatok mellett egy politikai ütemtervet is tartalmaz arról, hogyan lehet 2030-ig a világ tengereinek 30%-át [ez az ENSZ 30×30-as célja] védetté nyilvánítani az óceánvédelmi egyezmény alapján, amelyről márciusban állapodtak meg a világ vezetői.

A jelentés előszavát Callum Roberts professzor írta, akinek úttörő modellezési módszerei alapján készült a zöldszervezet által még 2019-ben kiadott 30×30 A Blueprint for Ocean Protection c. tanulmánya. Az új elemzés részletesen ismerteti az óceánokat fenyegető veszélyeket és friss adatokat tartalmaz a nyílt tengeri halászat alakulásáról is. Eszerint 2018 és 2022 között 8,5%-kal, közel 8,5 millió órára nőtt a nyílt vizeinken halászati tevékenységgel töltött idő, ráadásul ez a szám a megóvandó területeken is 22,5%-kal nagyobb, mint korábban. A tendenciák tehát azt mutatják, hogy a valóságban pont az ellenkezője történik, mint amit az óceánvédelmi egyezményben meghatároztak.

A jelentés a halászati trendek mellett részletesen ismerteti azt is, hogy az óceánok felmelegedése,  elsavasodása, szennyezése egyre nagyobb terhet ró a tenger élővilágára és világossá teszi, hogy a politikusoknak azonnal cselekedniük kell.

Chris Thorne, a Greenpeace tengervédelmi kampányának munkatársa elmondta:
„Az óceánvédelmi egyezmény történelmi jelentőségű győzelem volt a természet számára, de ahogy a jelentésünk is alátámasztja, a tengeri élővilágot fenyegető veszélyek napról napra súlyosbodnak. Az egyezmény hatékony eszköz óceánjaink védelmére, de csak akkor, ha a kormányok sürgősen ratifikálják és ezzel működőképessé teszik. Emellett ki kell jelölniük a védett területeket, ahol helyreállhat és gyarapodhat a tengeri élővilág.” 

A Greenpeace Jane Fonda, Camila Cabello és Simon Pegg segítségével egy megindító animációs kisfilmet is készített. A rajzfilm három tengeri élőlény barátságán keresztül mutatja be az óceánok pusztítását.

Jelenleg a nyílt tengerek kevesebb mint 1%-át védik megfelelően, és ahhoz, hogy 2030-ra a világ óceánjainak 30%-a védett legyen, évente körülbelül 11 millió km2-nyi tengeri területet kell megóvni a pusztítástól.

Az ENSZ óceánvédelmi egyezménye alapján kijelölt védett és fokozottan védett övezetek megoldást jelentenek majd a tengerek válságos helyzetére. Biztonságos menedéket nyújtanak a tengeri élővilág számára és segítenek a halállományok helyreállításában.

Az ökológiai jelentőségük alapján a Greenpeace három konkrét nyílt tengeri területet javasol elsőként védetté nyilvánítani: a Csendes-óceán északnyugati részén található Emperor-fenékhegyvidéket, a Sargasso-tengert és az Ausztrália és Új-Zéland közötti Lord Howe-hát.

„Talán vannak, akik úgy gondolják, hogy Magyarországnak nincs tengere, így nincs oka beleszólni a tengerekkel kapcsolatos politikai döntésekbe. Csakhogy ez egyáltalán nem így van. Minden második lélegzetünket az óceánoknak köszönhetjük, mert az oxigén felét a tengerek apró növényei, az ún. fitoplanktonok termelik. A tengerek szennyezése sem független tőlünk. A műanyag hulladék 80%-a a szárazföldek belsejéből kerül a tengerekbe a folyók és a szél útján. A Duna például naponta 4,2 tonna műanyag hulladékot szállít a Fekete-tengerbe.” – mondta Rodics Katalin, a Greenpeace szakértője.

Az óceánok védelmében indított petíciót pedig a greenpeace.hu/oceanok címen lehet aláírni.

Nyitólép cápatetem egy halászhajó oldalán  Fotó: Tommy Trenchard / Greenpeace

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás