Hirdetés

A lakosság nagy többsége támogatja, hogy magasabb parkolási díjat fizessenek a nagyméretű személygépkocsik után – Párizsban. A friss közvéleménykutatási eredmény megerősíti a Levegő Munkacsoport évek óta hangoztatott követelését, hogy ilyen szabályozást vezessenek be Budapesten is.

A párizsiak 61 %-a támogatja, hogy emeljék a nehéz, nagyméretű személygépkocsik (SUV-ok) parkolási díját a súlyalapú parkolási díj bevezetését, és ez az arány 70 százalékos, ha a bevételt a közlekedés javítására fordítják vissza és a helyi lakosok mentességet kapnak. Ez az eredménye annak a közvéleménykutatásnak, amelyet az OpinionWay készített a Tiszta Városok Kampány nevű nemzetközi civil összefogás megbízásából.

A felmérés szerint a párizsiak 56 százalékának rossz a véleménye a SUV-okról. Elsősorban a  túlzott területfoglalásukat kifogásolják (76 százalék), de elégedetlenek a levegőszennyezésben való szerepükkel (61 százalék), a magas szén-dioxid-kibocsátásukkal (58 százalék) és a balesetveszélyességükkel (34 százalék) is.

A tét nagy, mivel a SUV-ok akár 20 százalékkal több üzemanyagot is fogyasztanak, mint a hagyományos járművek, ütközés esetén átlagosan 30 százalékkal növelik a gyalogosok és kerékpárosok halálozásának kockázatát, továbbá nagyobb súlyuk miatt sokkal több egészségkárosító mikroszemcse kerül a levegőbe még a gumijuk kopása következtében is.

A párizsiak általában is támogatják a gépjárművek, különösen a nehezebb autók használatát szabályozó intézkedéseket, 59 százalékuk egyetért azzal, hogy korlátozni kell általában az autók számát a városban.

Szegő Judit, a Levegő Munkacsoport projektvezetője elmondta: „A párizsi közvélemény-kutatás eredménye még inkább ösztönözhetné Budapest vezetőit, hogy külön parkolási díjat vessenek ki a nehéz személygépkocsikra. Ezzel követhetnék olyan városok példáját, mint Lyon, Freiburg és Tübingen, ahol már bevezették ezt az intézkedést. A SUV-ok magasabb parkolási díja társadalmilag is igazságosabb lenne, hiszen aki többet foglal el a közterületből, jobban szennyezi a levegőt, balesetveszélyesebb, annak többet is kellene fizetnie. Egy SUV használata nem alapvető szükséglet, ráadásul nem a szegények vásárolják, így nem szabad támogatni a parkolásukat sem.”

Idén február 4-én Párizsban népszavazást tartanak arról, hogy háromszorosára emeljék az 1,6 tonna feletti dízeles, benzines és hibrid autók, valamint a 2 tonna feletti elektromos autók parkolási díját (a lakásuk közelében parkolók mentességet élveznének). Ha a lakosság ezt megszavazza, a SUV-ok órás parkolási díja  a központi kerületekben 6 euróról 18 euróra emelkedne, a külső kerületekben pedig 4-ről 12 euróra.

A Tiszta Városok Kampány sajtóanyag angol nyelven itt olvasható >>>

Nyitókép: Szegő Judit

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás