A 2020-as évek hangulatához szorosan hozzátartoznak az emberiséget (akár a létében is) fenyegető veszélyek. De valóban a kockázatok korába léptünk? És ha igen, mi a teendő?A tudományos sajtó után a mainstream médián is végigfutott a hír a napokban a trópusok felől a sarkvidék irányába hőt szállító atlanti-óceáni áramlási rendszer (AMOC) – ennek egyik eleme a Golf-áramlat – várható összeomlásáról és a kollapszus várható következményeiről. Ahhoz képest, hogy mekkora hatással lenne egy ilyen fejlemény az életünkre, a médiafigyelem korántsem nevezhető túlzottnak; inkább az a furcsa, hogy a szokásos „15 perc hírnév” után a sztori gyorsan lekerült a címlapokról. Hogy hogyan működik ilyen esetekben a közgondolkodás, azt a Ne nézz fel! című film, amelyben a Leonardo DiCaprio által megformált tudós hiába próbálja felhívni a figyelmet egy közelítő kozmikus katasztrófára, viszonylag pontosan bemutatta. De hogyan érdemes a kétségkívül létező, merőben eltérő kockázatokat realitásként, rendszerszerűen kezelni, illetve az átlagember szintjén tudományosan megközelíteni, ha nem akarjuk a homokba dugni a fejünket?
A Golf-áramlat leállása
Mi történik?
A globális szállítószalagnak nevezett légköri és tengeráramlások nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az ember a Föld legsikeresebb és legelterjedtebb fajává válhatott. Az áramlási rendszerek klímakiegyenlítő hatása tette lehetővé, hogy a valahol Afrikában kialakult elődeink az Egyenlítőtől távolodva is olyan körülményekkel találkozzanak, amelyek – a biológiai komfortzónájukba nem is feltétlenül – a tűrési küszöbeik közé még éppen beférjenek. A jégkorszak idején a globális lehűlést az okozta, hogy a tektonikus mozgások és a kontinensek kiemelkedése miatt a világóceán nagy áramlatai hirtelen akadályokba ütköztek, nehezebbé vált a trópusi hőnek a pólusok felé történő transzportálása. A fűtő-hűtő áramlási szisztéma ilyen akadályok híján tud kialakulni, „magától”: a fő mozgatóereje, hogy a hideg, sós, sűrűbb víz a sarkoknál a mélybe süllyed, a helyére pedig a déli irányból érkező melegebb, kevésbé sós víz szippantódik be. Az Európa időjárását komfortosabbá tevő áramlatok leállását pedig főként az okozza, hogy a lehullott és megfagyott csapadékból, vagyis édesvízből álló sarki jégtakaró felolvad, és felhígítja északon a sókoncentrációt.
Miért veszélyes?
Ha az AMOC áramlási rendszer és számunkra legfontosabb összetevője, a Golf-áramlat leáll, az drasztikus mértékben megváltoztathatja Nyugat- és Észak-Európa időjárását (a londoni Szent Pál-székesegyház kertjében a Golf-áramlatnak hála megélnek a pálmák, miközben a szemben lévő parton, Kanadában a fenyők közül is csak a leginkább hidegtűrőek élik túl a telet). Jelenleg az Északi-sarkvidék és Észak-Európa északi része a Föld leggyorsabban felmelegedő régiója, ez a trend azonban az áramlat leállása után valószínűleg a visszájára fordul. Az átalakulás még a klímaváltozás idején megszokottnál is gyorsabb lehet, amihez az élővilág a maga evolúciós eszközeivel nem tud alkalmazkodni – ez tömeges fajpusztuláshoz vezethet. A mezőgazdasági termelés csökkenése és a lakhatatlan területek kiterjedtebbé válása is biztosra vehető. Röviden: a világ jelenleg legfejlettebb térsége elveszíti azt az éghajlati előnyt, amelyre támaszkodva a mai kivételezett pozícióját kiépítette.
Mekkora a valószínűsége?
A sarki jég nagy részének elolvadása mindenképpen fékezni fogja az áramlatot. Pontosabban már ma is fékezi: a Golf-áramlat intenzitása kimutathatóan csökken, a csökkenés tempója pedig gyorsul, vagyis az elméleti veszélyt egyelőre a gyakorlat is igazolni látszik.
A tengerszint megemelkedése/özönvíz
Mi történik?
A már említett jégolvadás azzal jár, hogy a Föld édesvízkészletének a sarki jégben tárolt mintegy 80%-a vízzé válik, és bekerül a világtengerekbe, megemelve azok vízszintjét. Az elmúlt 100 évben közel 20 centiméterrel nőtt a tengerek átlagos vízszintje. A hatás a velencei Szent Márk téren drámai, egyes trópusi szigeteken viszont egyenesen tragikus – és ez még csak a folyamat eleje. Az évszázadunk végéig ugyanakkor akár további 150 centiméteres szintemelkedés is bekövetkezhet.
Miért veszélyes?
A világ legsűrűbben lakott térségeinek többsége olyan tengerparti területen fekszik, amit közvetlenül veszélyeztetne a vízszintemelkedés. Több mint 1 milliárd ember lakóhelyéről, illetve termékeny mezőgazdasági területekről van szó, amelyeket a jelenlegi tendenciák alapján évtizedeken belül elveszíthetünk.
Mekkora a valószínűsége?
Inkább csak az a kérdés, hogy mennyi időn belül és hány embert fog elérni. Az sem biztos, hogy nem lesznek az olvadásnak hirtelen felgyorsuló, kataklizmákat okozó periódusai. A jégolvadás azzal is jár, hogy felgyorsul a szárazföldön lévő jég becsúszása a tengerbe, ahol aztán az óriási jégkockák (mivel a tengervíz jóval melegebb 0 foknál) gyorsan felolvadnak. A csúszást ma leginkább a szárazföld és a tenger találkozásánál lévő jéggátak hátráltatják – amikor egy-egy ilyen hatalmas gát átszakad, az egyszerre okozhat árhullámot és drámaian felgyorsuló további olvadást.
A mesterséges intelligencia hatalomátvétele
Mi történik?
Hardveres és szoftveres megoldások révén mára eljutottunk olyan tömegesen hozzáférhető, milliók által használt alkalmazásokhoz, amelyek képesek a külső inputokra emberi beavatkozás nélkül adekvát reakciókat adni (azaz például előzetesen nem ismert kérdésekre be nem táplált válaszokkal felelni). Úgy tűnik, hogy az ember olyasmit hozott létre, amit már most sem kontrollál teljesen és ami a jövőben szinte bizonyosan ki fog csúszni az ellenőrzése alól. Ennek nagyon egyszerű matematikai oka van: a gépi intelligencia sokkal gyorsabban fejlődik, mint az emberi, azaz a gépek hamarosan intelligensebbek lesznek az embernél.
Mi a veszélye?
Mint minden korábbi automatizálás a technikatörténetben, az intelligens gépek is több munkahelyet fognak felfalni, mint amennyit létrehoznak – ha nem így lenne, akkor az MI a technológiai fejlődés zsákutcája lenne –, de messze nem ez a legnagyobb kockázat velük kapcsolatban. A mesterséges intelligencia valamennyi eddigi megvalósulására igaz, hogy nem csak, illetve nem pontosan azt csinálja, amire tervezték.
Ettől intelligencia: öntanuló algoritmusok hálózata (egy algoritmus ugyanarra az inputra mindig ugyanazt az eredményt adja – azaz egy adott kérdésre mindig ugyanazt a választ kapjuk –, a mesterséges intelligenciára ez nem igaz). Ráadásul olyan területeken is használjuk, amelyek nem algoritmizálhatóak – az önvezető járművek például többek között azért nem terjedtek még el, mert nincs egyértelmű válaszuk arra a kérdésre, mi a teendő, ha csak a szembejövő autóval történő összeütközés vagy a járdán közlekedő gyalogos elgázolása közül lehet választani. Nemsokára nálunk okosabb, de morál nélküli, a céljukat mindenáron elérni akaró, és az őket kikapcsolni tudó emberre adott esetben kiiktatandó veszélyforrásként tekintő gépek között fogunk élni.
Mekkora a valószínűsége?
Azt, hogy a mesterséges intelligencia veszélyes legyen az emberre, reálisan két dolog akadályozhatja meg. Lehetséges, hogy a technikai civilizáció összeomlása még a technológiai szingularitás (amikor a gépi intelligencia a fejlettsége folytán uralkodóvá válik) bekövetkezése előtt megtörténik. Ez ma sem valószínű, sem vonzó alternatívának nem tűnik, de nem is kizárható. A másik opció, hogy létrejön valamiféle mindenki által betartott globális szabályozás, amely a mesterséges intelligencia fejlődését és a vadhajtásait visszanyesi. Ilyesmivel a klímaválság ügyében sem tudtunk eddig előállni, pedig tudományos és döntéshozói körökben is többségi vélemény, hogy szükség lenne rá.
Idegen civilizációk
Mi történik?
Az amerikai kormányzatot jogi eszközökkel próbálják rákényszeríteni az ufóészlelések dokumentumainak nyilvánosságra hozatalára, tekintélyes veteránok számolnak be kongresszusi meghallgatásokon arról, hogy az USA vezetése szisztematikusan rejtegeti illetve bagatellizálja az észlelésekre vonatkozó adatokat, sok a „nem megmagyarázott” repülő tárgy körülöttünk (bár némelyikről idővel kiderül, hogy kínai kémballon), időnként „nem földi technológiával készült” anyagokat és szerkezeteket is találnak – nem egyértelmű, hogy a hasonló esetek száma nagyobb most, mint mondjuk 50 évvel ezelőtt, de ahogyan az űrkutatás és a sokféle észlelési, képrögzítési, illetve -megosztási technika fejlődik, statisztikailag is nő az esélye, hogy előbb-utóbb találkozunk valamivel, amit nem tudunk másképp megmagyarázni, mint Földön kívüli civilizációk létezésével.
Miért veszélyes?
Hogy létezik élet más csillagrendszerekben, az akkor a legvalószínűbb, ha elfogadjuk, hogy a világegyetem fraktálszerűen épül fel. A fraktálok olyan önhasonló geometriai alakzatok, amelyekben ugyanaz a mintázat ismétlődik egyre nagyobb léptékekben. A természet tele van fraktálokkal – ilyen a páfrány levele, a fenyőfa vagy mondjuk a tüdőnk, és Benoit Mandelbrot amerikai matematikus szerint az univerzum is. Ha igaza van, akkor nagyon sok, a Naprendszerünkhöz hasonló építőköve van a világnak, bennük sok-sok Föld-szerű bolygóval, lehet hogy az élet, az intelligencia, a civilizáció fejlődése is bizonyos fraktálszerű mintázatokat követ.
Az emberiségre jellemző, hogy terjeszkedik, gyarmatosít, és amikor egy fejlettebb civilizáció találkozik egy kevésbé fejlettel, akkor az előbbi leigázza és/vagy megsemmisíti az utóbbit – lehetséges, hogy más intelligens lények is ugyanígy viselkednek.
Amennyiben egy idegen civilizáció egy másik csillagrendszerből el tud jutni a Földre (miközben mi semmi hasonlóra nem vagyunk képesek), azaz minden bizonnyal fejlettebb nálunk, már nem is tűnik annyira jó ötletnek mindenféle figyelemfelhívó üzeneteket küldözgetni a Naprendszer határain túlra.
Mekkora a valószínűsége?
Ha a világ tényleg fraktálszerű, akkor rengeteg olyan hely lehet benne, ahol az általunk életnek nevezett anyagi struktúrák kialakulásának a feltételei rendelkezésre állnak. Annak viszont – magunkból kiindulva – elhanyagolható az esélye, hogy ha valóban összefutunk velük, a találkozás megmarad a békés ismerkedés vagy a kölcsönösen előnyös kooperáció szintjén: ilyesmire az emberi történelem kínál ugyan példát, de a sokkal-sokkal jellemzőbb kimenet mégiscsak az erők összemérése és az erősebb uralma a gyengébb felett.
