Hirdetés

Úgy tűnik, a vasúti közlekedésben ha megtakarításról van szó, akkor csak egy megoldást látnak egyes szakemberek és a döntéshozók. A hírek szerint most is erre készülhetnek az utasok, akik mindig a rövidebbet húzzák. Körülbelül a távolsági vonatok 4 %-át kihúzzák a menetrendből, de a regionális forgalmat bonyolító személyvonatok és a mellékvonalak sem maradnak ki a „jóból”. Az ötlettelenség örök?

Komoly járatritkításokra készülhetnek a vasutat választó utazók, amit mielőbb, még talán a jövő év elején, azaz néhány héttel a 2014-2015-ös menetrend életbe lépése után, egyes tervek szerint már 2015. január 1-jétől (mások szerint azonban később) nyélbe is szeretnének ütni az érintettek – addig azonban nyilván mindenki hallgat majd, hiszen előbb a pozitív változásokat kell kommunikálni, a negatívakat elhallgatják, simán csak meglépik és csak a kötelező köröket futják meg.

Forrásaink szerint a megrendelő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és az őt képviselő Közlekedéstudományi Intézet szakemberei által kidolgozott és a MÁV-START némely vezetője által is támogatott tervek alapján a távolsági vonatok mintegy 4%-a kerülhet ki a 2014-2015-ös, december 14-én, vasárnap életbe lépő menetrendből – mégpedig amint lehet, talán már január-február során. Ez komoly visszalépés a vasúti menetrend kínálatában – minden tekintetben. Igaz, húsz-huszonöt éve még simán előfordult, hogy napi néhány járat volt egy-egy vonalon, és a fővonalakon is kusza volt a követési idő, de azért a kor azóta kissé előrehaladt: ma már az utasok megszokták és elvárják a korszerű elvek mentén szerkesztett ütemes menetrendet és ennek a bőséges kínálatát. Vagy legalábbis azt a „majdnem ütemes” magyar narancsot, ami a hazai félmegoldások tésztaszűrőjén átcsúszott. Ezúttal viszont az utasoknak nem osztanak lapot, csak a vonatkilométereknek – melyről már a szomszédblog is közérthetően megírta, miért nem tanácsos görcsösen ragaszkodni hozzá.

Nézzük, mi minden változhat a tervek szerint! Fontos kiemelni, hogy szinte minden térség és minden fontosabb fővonal érintett az állítólag „hatékonyságnövelő és költségcsökkentő” hatású intézkedésre vonatkozó javaslatban.

Részletek: Jöhet a fűnyíró! >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás