Történelme során először darabolják szét a Pro Vértes Közalapítvány kezelésében lévő területet. Igaz, egy részét ugyan a rendszerváltás után rövid ideig használhatták a gazdák is, ám az állam a természetvédelem érdekeire hivatkozva felvásárolta a földeket. Most bérbe adják azokat – de már célzottan, és persze nem az egykori gazdáknak.
Terepjáróban zötyögünk fölfelé Csákvár külterületén egy dolomitból álló sziklagyepes emelkedőn. Aljában kút, majorsági épület. Tetejéről körbetekintve pedig a puszta. Azt nem írhatom, hogy amerre a szem ellát, mert északra a Vértes tömbje sötétlik. Egyébként pedig többé-kevésbé mindenütt sík terület. Erdő a környéket a jégkorszak óta bizonyosan nem borította, ahhoz túl kevés a csapadék. Én amúgy csak a füvet látom rajta, ám kísérőm, Viszló Levente a természet gazdagságát is.
– Ez itt a parlagi sasok birodalma – magyarázza némi büszkeséggel a hangjában.
Márpedig ennél biztosabb jel nem szükséges annak a bizonyítására, hogy a terület a természet szempontjából rendben lévő. Hiszen ahol a csúcsragadozó jelen van, ott a tápláléklánc teljes.
– Egyébként ennek a magaslatnak a bérleti kiírása is várható – teszi hozzá.
A Pro Vértes Közalapítvány tulajdonában álló területet Viszló Levente húsz év alatt ragasztotta össze hatszáz apró darabkából. Nem volt könnyű dolga, hiszen az egykori termelőszövetkezeti részaránytulajdon kiadása során két, ellentmondásban levő jogszabály ütközött egymással: az egyik szerint minden területet ki kellett osztani a részarány-tulajdonosoknak, másik szerint viszont a természetvédelmi területeket az állam megvásárolja. A jogi rendezetlenség miatt a környékbeli településeken évekre megállt a földkiadás. Ebben a helyzetben lépett fel a Viszló Levente által vezetett Pro Vértes Közalapítvány, amely a Környezetvédelmi Minisztérium engedélyével 1994-ben megvásárolta a tulajdonosoktól a természetvédelmi területeket.
A jogi ellentmondás feloldása végül az Alkotmánybíróságra várt. A taláros testület pedig úgy döntött, hogy a természet védelme szempontjából értékes területeket az állam megvásárolhatja. Ezt országszerte el is kezdte, s a nemzeti parki igazgatóságok vagyonkezelésébe adta azokat. A parkok e területek jó részét saját gazdálkodás keretében működtetik, de bérbeadással is hasznosítják. Így került csaknem két évtizede a Vértesi Natúrparkban található védett területek hasznosítása annak kezelőszervezetéhez, a Pro Vértes Közalapítványhoz, s van ott azóta. Az alapítvány 1997-ben keletkezett természetgazdálkodási ágazatát kezdettől fogva Viszló Levente vezeti.
Nála elhivatottabb természetvédőt keresve sem lehetett volna találni. Elkötelezettségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a szakterületén adható valamennyi kitüntetés tulajdonosa. A közalapítvány öt egyetemmel áll kapcsolatban, a hallgatók rendszeresen járnak a területre szakmai gyakorlatra. Idén ősszel például három egyetemről csaknem százötvenen. A közalapítvány speciális gazdálkodásáról eddig több diplomadolgozat is született. A gyep természetkímélő kezelésének hazai gyakorlatát hosszas kísérletezéssel dolgozták ki, s azt könyvben is közreadták. A közalapítvány fenntartásában lévő Vértesboglár melletti erdei iskolájában pedig csak idén 1300 gyerek ismerkedett a természet szépségeivel. A csákvári látogatóközpontot évente 5-6 ezren látogatják.
A közalapítvány által használt területen az utóbbi két évtizedben a korábban szántóként hasznosított rendkívül alacsony aranykoronájú földeket is visszagyepesítettek, így azok mára fajgazdag élőhelyekké váltak. Ezeket legeltetéssel hasznosítják. A közalapítvány ezer nagytestű állata közül hétszáz szürke marha. Mellettük ma már lovak, szamarak, kecskék és bivalyok százai legelnek a pusztán.
– Ráadásul ezeken a sok száz éve egyben kezelt tágas legelőkön találnak otthonra a nagy térigényű ritka madárfajok. Már csak ezért is bűn a puszta feldarabolása – magyarázza Viszló Levente, miközben visszaülünk a terepjáróba, hogy a közalapítvány területén lévő repülőtérre hajtsunk.
Repülőtérre? Igen, oda. Hogy mit keres egy repülőtér egy természetvédelmi területen? Mielőtt bárkiben kétely vetődne fel a terület értékességét illetően, gyorsan ideírom, hogy errefelé akkor landoltak legutóbb gépek, amikor még az orosz csapatok tartózkodtak hazánkban. Amúgy már a két háború között is légikikötőnek használták a magyar honvédség repülősei a terület gyepét, amelyre később az oroszok kifutócsíkokat betonoztak. Bármennyire ellentmondásosnak tűnik is, az egykori katonai területek természetvédelmi szempontból általában figyelemre méltóak, hiszen azon közönséges földi halandó évtizedekig nem mászkálhatott. Így lehetséges, hogy a Pogácsa legelő nevű reptér rendkívül értékes állat- és növényvilág őrzője, speciális kezelési módjának kidolgozása szintén Viszló Leventére várt. A területet a rajta tenyésző növények özöne miatt júniusig legeltetésre nem is szabad használni, utána pedig a növényzet rövid legeltethető időszakot követően kiszárad.
Az állam tulajdonában lévő Pogácsa pusztát május 17-én hirdette meg a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság hosszú távú bérletre. Viszló Levente levélben tiltakozott az eljárás ellen, hangsúlyozva, hogy ha mégis meghirdetik, akkor a 2011 óta érvényben lévő jogszabályok alapján a Pro Vértes Közalapítványnak előbérleti joga van rá. Hiábavaló volt azonban a tiltakozása, a területre azóta már nyertest is hirdettek. A döntést Viszló Levente bíróságon támadta meg. Már csak azért is, mert ha a Pogácsa legelő kikerül a Pro Vértes kezeléséből, akkor a közalapítvány két birtokteste között az állatok számára nem lesz átjárás, és a gazdálkodás lehetetlenné válik.
Mi állhat a kívülálló számára érthetetlen és szakszerűtlen döntés hátterében?
Viszló Levente meggyőződése, hogy a pénz. A hosszú ideje tartó munkához kezdetben ugyanis egyetlen forint támogatást sem kaptak – viszont belépőt nyertek a korlátlan munkavégzéshez. Ma már persze más a helyzet, jó pár éve kidolgozták a természetvédelmi területekre adandó agrárkörnyezet-gazdálkodás támogatásának országosan egységes rendszerét.
– De bár ne volna rá ma sem támogatás! – fakad ki Viszló Levente.
– Ezt hogy érti?
– Úgy, hogy akkor nem lenne roham ezért a területért, mert a kutyának sem kellene. Sokan nem dolgozni akarnak, nem a munkáért tülekszenek, hanem a támogatásért. Ezért esnek áldozatul a természetvédelmi célokra megvásárolt területek a „földet a gazdáknak” program keretében. Ezek a legelők most lesznek szétdarabolva a történelem során először. Korábban mindig a nagybirtokosok, a mezővárosok, majd pedig a mezőgazdasági nagyüzemek, utána pedig a nemzeti parkok tulajdonában, kezelésében álltak. A sok ezer hektáros tömbökben levő, egységesen kezelt területek feldarabolása jóvátehetetlen károkat fog okozni a természeti értékekben.
Nincsenek meg a történeti hagyományai és a feltételei a 40–50 hektáros darabokban történő hasznosításnak. A puszták feldarabolása és az állandó zavarás megszünteti az itt élő nagy térigényű fajok élőhelyeit is. Arról nem beszélve – teszi még hozzá Viszló Levente –, hogy az emberektől azon a címen vette meg, sajátította ki az állam a földjeiket, hogy azt a tevékenységet, amellyel kezelni kell, csak az állam tudja biztosítani. Most pedig újra szétosztják – de már célzottan, és persze nem azoknak, akiktől a természetvédelem érdekeire hivatkozva egykor elvették.
Kapcsolódó anyagok:
