Hirdetés

A wisconsini szürke farkasok egyharmadát kiirtották az elmúlt vadászszezonban, miután januárban megszűnt a szövetségi törvény által korábban biztosított védettségük. Tudósok szerint a szürke farkasok populációjának drasztikus visszaeséséről az orvvadászat és a megengedett kvótát messze meghaladó vadászat tehet.

Adrian Treves, a környezetvédelmi tanulmányok professzora hangsúlyozta, hogy kutatócsoportja eredményei alapján fontolóra kell venni, hogy idén ősszel rendeznek-e újabb vadászszezont, miután a szövetségi védettség eltörlése lehetővé tette, hogy a farkasokat rövid idő alatt nagy számban leöljék – legálisan és illegálisan egyaránt – figyelmeztetett a Wisconsini Egyetem friss tanulmánya.  Az amerikai halászati és vadvédelmi szolgálat januárban 48 államban vette le a veszélyeztetett fajok listájáról a szürke farkast.

A hivatal biológusai hosszú ideje állították, hogy a faj kiheverte már az üldözést, amely a XX. század közepére majdnem teljesen kiirtotta. Környezetvédő és állatvédő csoportok azonban úgy vélik, hogy a lépés elhamarkodott volt, mivel a farkasok még nem tértek vissza történelmi elterjedési területük nagy részére. Ezért a Biden-adminisztrációt a döntés visszavonására kérik.

 

„Az igazi vadászok nem ölnek farkasokat” – olvasható ezen az óriásplakáton, amelyet Wisconsin északi részén helyeztek el sportemberek és egy női csoport a farkasvadászattal szembeni tiltakozásul.  Fotó: Nagy János József

Elsőként Wisconsinban indult újra a szürke farkasok vadászata. A helyi minisztérium novemberig akart várni vele, de egy vadászatot támogató szervezet bírósági végzést szerzett a korábbi induláshoz. Végül a vadászidényt azért kellett lerövidíteni, mivel az engedélyezett 119 farkas helyett a vadászok 218 állattal végeztek.

Sok farkast orvvadászok öltek meg, akik elrejtették az állatok tetemét, elpusztították a rajtuk lévő jeladót. Az utakon is ütöttek el farkasokat, és a gazdák számára is engedélyezett a pusztítás.

A kutatók szerint az államban 2020-ban 1034 szürke farkas élt, a vadászszezon után viszont a számuk 695 és 751 közé csökkent.

Treves arra is figyelmeztetett, hogy a farkasokkal szemben előítélettel viseltető emberek számára a szövetségi tiltás feloldása annak a jele lehet, hogy elfogadható az elpusztításuk.  Daniel MacNulty, a Utahi Egyetemen a vadon élő állatok ökológiájával foglalkozó szakértő szerint azonban Trevesék kutatási módszere megkérdőjelezhető az orvvadászat miatt elpusztult farkasok számának meghatározása kérdésében, mivel az nem alapult elegendő bizonyítékon. Treves viszont hangsúlyozta, hogy a tanulmány következtetéseit számos farkaspopulációs és egyéb tudományos adat igazolta.

A wisconsini minisztérium bejelentette: az őszi vadászidényt átlátható és tudományosan megalapozott módon szervezik, és figyelembe veszik a februári tapasztalatokat.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás