Majdnem minden krízishelyzetünk alapvető oka az, hogy az elmúlt évtizedekben szinte kizárólag a gazdasági fejlődésre összpontosítottunk, még ha sokaknak nem is esik jól ezzel szembesülni. Életkörülményeink javítása volt az a fő cél, amelynek érdekében gyakran olyan természeti rendszereket áldoztunk fel, amelyektől az emberiség jóléte és fennmaradása függ.
Egy olyan új törvényjavaslatról tárgyalt az Európai Unió illetékes testülete 2013. május 6-án, melyre mindannyiunknak oda kell figyelnünk. Célja az összes növényi szaporítóanyag forgalomba kerülésének, használatának egységes EU-s szabályozása. A hivatalos indoklás szerint erre azért van szükség, mert túl bonyolult, áttekinthetetlen és kijátszható volt a sok különböző jogszabályban rögzített, amúgy már elavult szabályozás. Most, hogy mindenkinek könnyebb és áttekinthetőbb legyen, egységesítik, korszerűsítik, és egyetlen jogszabályba foglalják az összeset, természetesen, mint írják, a fogyasztók érdekeinek védelmében.
A valóság azonban nem ilyen egyszerű. Az új törvény a globalizált világ kegyetlen játékszabályait akarja a táplálékunkként szolgáló növényekre is alkalmazni, a nagy multinacionális cégek érdekeit jobban érvényesíteni. A cél az, hogy ellenőrzésük alá vonhassák az emberiség élelmiszerellátását, melyet az tart majd kézben, aki a magok feletti uralmat megszerzi. Aki etet, az diktál.
A téli friss vitamin illúziója
A jogszabálytervezet aggasztó részletei előtt nézzük meg, hogyan is áll ma az emberiség élelmezésének alapját képező mezőgazdasági haszonnövényeink sokszínűsége, és hogy ez egyáltalán miért fontos. Miért nem elég az a kétféle holland krumpli, ami ma a piacon általában kapható – ami ugyan fehér és piros, de a csaló elnevezések ellenére sincs semmi köze a mi régi Ellánkhoz, Rózsánkhoz (már aki egyáltalán emlékszik ezekre a nevekre, a kiflikrumpliról, Gülbabáról és a sok más fajtánkról nem is beszélve).
Fölösleges játék volt az inkák részéről a több mint 1000 burgonyafajta nemesítése? Miért van szükségünk arra a közel 3000 babfajtára, melyeket a tápiószelei génbankunk tárol? Kell nekünk egyáltalán az ezernél is több almafajtánk, melyeknek megőrzéséért küzd az újfehértói gyümölcsgénbank? Mikor itt van a Jonagold, a Mucsú, na meg a természetellenesen nagyra növő, igaz ugyan, hogy vízízű és egy héten belül belülről rothadó, de a polcon szép és piros, 1000 kilométerekről ideszállított, és lám mégis olcsó külföldi alma?
Januári szép nagy paprikák és paradicsomok! A hit, hogy télen is „friss vitamint” adunk a gyerekeinknek – hát érdemes ezt lerombolni azzal, hogy ezekben tized- meg huszad annyi a vitamin, az ásványisó, mint a szabadföldön 30-40 éve termelt társaikban? Persze azért duzzadók és mutatósak mégis, hiszen van bennük sok víz, és persze egészségre ártalmas vegyszerek, növénytápsók, permetszer-maradványok stb.
Hallom az ellenérveket is. Persze a „zöldek” már megint csak riogatnak, túllihegik a dolgot. Már lassan semmit nem hagynak jóízűen megenni ezek a hol állatot, hol természetet, hol környezetet védők. Egyáltalán, akkor már semmit nem is lehet venni, enni? De igen, lehet. Azonban most, hogy a nagyipari módszerekkel, rengeteg vegyszer felhasználásával előállított, egészségtelen élelmiszerek ilyen versenyelőnyre tettek szert, egészséges zöldségekhez és gyümölcsökhöz jutni már kicsit bonyolultabb, és esetenként tényleg többe is kerül. Ám cserébe talán nem kell az olcsó tápokon megspórolt pénzünket gyógyszerekre költeni.
Illegalitásba kényszerült növények
Igen, vannak egészséges zöldségeink, gyümölcseink, még lehet is kapni, csak mára már nem olyan könnyen elérhetők, mint 30-40 éve. Keresni kell őket, egy kicsit meg kell dolgoznunk és főleg meg kell harcolnunk értük, hogy egyáltalán megmaradjanak, és ne tüntesse el őket a látszólagos olcsóság, kényelem, az arctalanná vált profitérdek, a globalizáció rosszabbik arca. Keresnünk, vennünk, ennünk kell őket, hogy megmaradjanak, nem csak ezeket a zöldségeket, gyümölcsöket, hanem a szaporítóanyagukat is, melyek jelenleg eltűntek a kereskedelemből és lassan az új jogszabályok alapján már illegalitásba kényszerülnek. Bűn lesz termelni és enni? Ezt azért már nem kéne hagynunk!
Hogyan és miért jutottunk odáig, hogy mára már nemcsak a sok ember számára közömbös vadon élő növények, hanem a táplálásunkra szolgáló haszonnövények is veszélybe kerültek? Nagyon röviden összefoglalva: majdnem minden krízishelyzetünk alapvető oka az, hogy az elmúlt évtizedekben szinte kizárólag a gazdasági fejlődésre összpontosítottunk, még ha sokaknak nem is esik jól ezzel szembesülni. Életkörülményeink javítása volt az a fő cél, amelynek érdekében gyakran olyan természeti rendszereket áldoztunk fel, amelyektől az emberiség jóléte és fennmaradása függ. A 21. század elején már tény, hogy a gazdasági szempontok győzedelmeskedtek az ökológiaiak felett. Ennek „eredményeit” az egész emberiség megszenvedi már most is, és a jövőben még nagyobb lesz az ár. Egyre nagyobb bajokhoz, katasztrófákhoz vezet, ha nem tudunk a folyamatokon valahogy közösen változtatni.
Elpusztítottuk a sokféleséget
A ma ismert közel 300 ezer magasabb rendű, vadon élő növényfaj egyharmada veszélyeztetett. Ennek okai ismertek: túlhasznosítás, nem fenntartható módon végzett mezőgazdasági és erdészeti tevékenység, urbanizáció, szennyeződések, földhasználati változások, inváziós növények terjedése, klímaváltozás stb. Az viszont talán kevesebbekben tudatosult, hogy a mezőgazdasági haszonnövények sokszínűsége is drámaian csökkent. A 300 ezer vadon élő növényfajból 3000 a tápláléknövény, de csak 200 fajt termesztenek, és mindössze 20 faj adja az emberiség növényi táplálékának 80 százalékát. Ez a fajszinten történő beszűkülés. De a fajon belüli szelekcióval, nemesítéssel kialakított fajták helyzete sem jobb.
A FAO, az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet becslése szerint az elmúlt száz évben a mezőgazdaságban használt fajták sokféleségének 75 százalékát elvesztettük. A megmaradt 25 százalék jó része is veszélyeztetett. Nem tudjuk, hogy hány régi, a környezetéhez jól alkalmazkodott növényfajta tűnt el, tűnik el napjainkban is, és hányat őriznek még talán a régi gyümölcsösök, elmaradottabb régiók, temetők, a régi fajtákat megbecsülő, ahhoz ragaszkodó kistermelők. Legfeljebb azt tudjuk, hány fajta van még meg génbankjainkban. Pedig az agrárrendszerekben a sokféleség fenntartása létkérdés, hiszen a fajtaszám csökkenés és néhány fajta egyeduralkodóvá válása a világ élelmezését sebezhetővé teszi, a nemesítési alapanyagok eltűnése pedig a változó körülményekhez alkalmazkodó újabb fajták előállítását veszélyezteti.
Tájfajta-gyümölcsös génbank Szögliget határábanÁllamilag elismert gyümölcsök
A mezőgazdaság sokszínűsége, ha belegondolunk, megdöbbentően kiszolgáltatott. Amíg a vadon élő növényvilág változásához évszázadok, évezredek szükségesek, addig a mezőgazdaságban használt fajták egy-két év alatt kicserélődhetnek, eltűnhetnek a változó piaci igények, birtokviszonyok, politikai döntések stb. miatt. Az élelmezésünk sokszínűségét biztosító fajták tömegei tehát mára már jórészt eltűntek, napjainkra a termesztésből, piacokról gyakorlatilag kiszorultak. Hogy történhetett ez meg? Mi az oka ennek, és mi akadályozza a fennmaradásukat?
A világ szinte minden országában törvények szabályozzák, hogy csak államilag elismert növényfajta termelhető és forgalmazható. Ezt csak engedéllyel rendelkező szervezetek végezhetik. A jogszabályokban jelenleg uralkodó elveknek egyik alapja az uniformitás, amiből a táj- és helyi fajták, fajtacsoportok eleve ki vannak zárva, hiszen ezeknél sokszor egyedenként is más és más az íz, a zamat, a genetikai háttér.
Nemzeti fajtajegyzékeket adnak ki az államilag előzetesen kivizsgált, elismert fajtákról, és ami ezen nem szerepel, nem termelhető, nem forgalmazható. Mivel mint látjuk, a táj- és helyi fajták – amelyek a sokféleséget, és ezzel a környezethez való tökéletes alkalmazkodást biztosítják – értéke éppen az, hogy nem teljesen azonosak, egyformák, ezért nem kerülhetnek fel a fajtajegyzékekre. A a régi tájfajták nem termeszthetők, nem kerülhetnek kereskedelmi forgalomba, így lassú eltűnésre ítéltettek már évtizedekkel ezelőtt. Fennmaradásukat tehát az egész világon egységes alapelvű jelenlegi jogi szabályozás is gátolja.
Microsoft-koncepció vagy nyílt források
De van egy másik, mindezek hátterében álló veszélyforrás is, a multinacionális cégek érdekei. Ezek saját fajtáinak értékesítési lehetőségeit, ha belegondolunk, igencsak ronthatják a helyi jól bevált, régi fajták, melyeket otthon a kisbirtokokon a parasztság maga szaporított, nemesített. Ezért nem kérdéses, hogy az az érdekük, hogy ezek visszaszoruljanak, eltűnjenek; hiszen ha nincs saját fajtád, vagy tilos azt szaporítanod, akkor kénytelen vagy tőlük venni. Többekkel együtt én sem hiszem, hogy csak véletlen egybeesés a régi fajtákat őrző nemzeti génbankok leépülése és a nagy multicégek által kialakított, nemzetközi szabadalmi jogokkal védett, és ebből nekik állandó bevételt biztosító génmódosított növények (GMO-k) erőszakolt térhódítása.
Ha a kérdést erről az oldalról vizsgáljuk, a világ jövőbeni sorsának alakulására két fő, de egymásnak ellentmondó elképzelés rajzolódik ki.
Az egyik, amit Microsoft-koncepciónak hívnak sokan, a globális egyformaság (uniformitás), technológiai felgyorsulás, amely felé haladunk és minket is erőszakosan tolnak a világfolyamatok. A másik pedig a nyílt források koncepciója és a sokszínűség használata. Minden felelősen gondolkodó ember számára világos, hogy csak ez utóbbi a járható út, és az emberiség táplálásához szükségünk van az összes növényfajra, fajtára, változatra, amit eddig a természet és az emberiség létrehozott. Ezt a folyamatot a vetőmagágazat jelenlegi helyzete is erőteljesen befolyásolja, rontja. Negyven évvel ezelőtt Európában még több ezer cég foglalkozott vetőmag-forgalmazással, mára kevesebb, mint 700 cég maradt, de mindössze 5-6 nagyvállalat tartja kezében a vetőmagtermelés körülbelül 80 százalékát. Ezek erőszakos érdekérvényesítő képessége határozza meg a jelenlegi folyamatokat, beleértve a jogszabályi változásokat is.
A NÖDIK biodiverzitás standja – kép: Sarkadi Péter greenfo.hu
Regisztrálatlan magot vetni
Ezeknek a tényeknek az ismeretében talán érthetőbbé válik, miért is olyan aggasztó az új európai uniós jogszabálytervezet. Nézzük most ennek szó szerint életveszélyes részleteit!
Az új rendelettervezet szerint minden zöldség, gyümölcs és fafajt, fajtát előzetesen, hivatalosan regisztráltatni kell ahhoz, hogy a szaporítóanyagukat használni lehessen. Ez természetesen nem ingyenes. Pénzt, időt, energiát kell áldoznia mindenkinek azért, hogy ezt a bonyolult eljárási rendet megismerje, és szabályosan alkalmazva élhessen vele. Ez nem a tájfajtákat termelő kisgazdák, biogazdák, hobbikertészek, a vidéken dolgozó parasztságunk számára megvalósítható folyamat. Egyedül a nagy cégek rendelkeznek megfelelő apparátussal ahhoz, hogy ezt a gépezetet helyesen, a maguk hasznára működtetni tudják.
Persze az Európa-szerte tiltakozást kiváltó eredeti tervezetbe néhány látszólagos engedményt azért már beépítettek. Például, hogy otthon a hobbikertészek elvethetnek regisztráció nélküli magot és ezzel még nem sértik meg a törvényt; vagy, hogy a kevesebb mint 10 embert alkalmazó kis szervezetek termelhetnek nem regisztrált zöldségfajtákat; a génbankok is szaporíthatják a nem regisztrált régi fajtákat (még jó, hiszen ezzel tartják fenn azokat); és végül a biotermelőkre vonatkozóan bekerült, hogy majd később (!) kidolgoznak könnyítéseket az ezen jogszabály rendelkezései alóli mentességről. Hogy miért később és nem most, az akkor igazán érthető, ha tudjuk, kik ülnek a döntéshozó asztal körül.
Fordítva ülnek a lovon
Ezek a látszólagos engedmények azonban még messze nem elegendőek, hiszen a tervezett jogszabály drámaian korlátozza majd a magok szabad használatát, sérti az emberek jogát, hogy a természet adta örökségükhöz hozzáférjenek, azt szabadon felhasználhassák. Teljesen ellehetetleníti a kistermelőket, a fenntartható mezőgazdaság alapját jelentő mezőgazdasági haszonnövényeink sokszínűségének megőrzését, használatát. Fordítva ülnek a lovon, a feje tetejére van fordítva az egész jogi szabályozás. Nem az összes magot kellene regisztráltatni, mielőtt felhasználják őket, hanem éppen fordítva: az összes mag szabadon kell, hogy felhasználható legyen mindenki számára, kivéve azokat, amelyekre a cégek szabadalmat jelentettek be, és saját érdekeik védelme érdekében regisztráltatták azokat a leírt bürokratikus folyamatban. Így a cégek érdekei is érvényesülhetnek, ha végigjárják a teszteléssel, regisztrációval járó folyamatot – minden más ember, gazda pedig szabadon kellene, hogy választhasson, termelhessen azt, amit ő akar.
A regisztráció tehát önkéntes kell, hogy legyen minden nem-GMO, nem szabadalommal védett, nem hibrid növény esetében. Ezt követeli joggal nagyon sok civil szervezet, köztük a Greenpeace is, és nagyon sok termelő. A döntéshozók között ülő ipari lobbisták azonban eddig még hatékonyabban érvényesítették érdekeiket, mint mi. De ezen a helyzeten, az erőviszonyok ilyetén alakulásán muszáj most változtatni. Ezért a célért most mindenkinek, aki egészséges, biztonságos élelmiszerellátást akar önmagának és gyerekeinek, fel kell lépnie. Nem hagyhatjuk, hogy kicsússzon a kezünkből saját élelmiszerellátásunk!
A szerző, Dr. Rodics Katalin a Greenpeace regionális kampányfelelőse.
Kapcsolódó anyagok:
10,9 milliárdan lehetünk a század végére
