Egyfajta újkori feudális rendszerre emlékeztet, ahol az uralkodó egy hierarchikus piramis élén állva a neki személyesen lekötelezettek (vazallusok) és ezek lekötelezettjei (alvazallusok) által, illetve velük megosztva gyakorolja a közhatalmat a hűbéri láncolatból kirekesztettek felett. Ez a rendszer újraszerveződni látszik. Pontosabban nem szervezi azt senki. „Kialakult.” Benne van a magyar „hagyományban”. Minden rendszerben létezett, majd az úgynevezett rendszerváltás után is virágzott. De ilyen arcátlan nyíltsággal ebben a kétharmados verzióban mutatta meg magát igazán.
Ángyán professzor állja a szavát. Immár a hatodik földjelentést publikálta. Nem könnyű olvasmány. De érdemes belevágni, mert a gigantikus tanulmányból megismerhetők a tények, és az is, hogy miként alakul a magyar vidék sorsa. Hogy játsszák át az állami földvagyont az új Csák Máték kezére? És milyen jövő vár azokra, akik a földből szerettek volna megélni? A második Orbán-kormány volt vidékfejlesztési államtitkárát BUJÁK ATTILA faggatta.
– Miket hallok! Az Orbán-kormány veszi a bátorságot, és elkapja a legnagyobb tőkések és földspekulánsok grabancát, így kénytelenek 1200 hektár feletti birtokrészüktől megszabadulni. Vagy lemondani a területalapú támogatásról.
– A területalapú „alaptámogatás” (mert többféle van) 1200 hektár fölé eső részét nem fogják folyósítani.
– Ami azért nagy érvágás lesz. Ha ön nagybirtokos lenne, nyilván volnának ötletei arra, mit kell tenni, ha a rendszert ki akarja cselezni.
– Nem akarok ötleteket adni. De az egyik nyilván a birtok fölszabdalása és „szétírása”, amint azt az állami földbérleti pályázatoknál is tapasztalom. Ráadásul az új földforgalmi törvény szerint ha valaki részvényesétől vagy dolgozójától, sőt akár azok hozzátartozójától bérel földet, az nem számít bele a birtok nagyságába, be sem kell jelenteni. Saját jogon lehet 300-300 hektár földjük, felvehetik rá a támogatást, nyugodtan bevihetik a cégbe, és mehet minden tovább. Ám ennél is fontosabb, hogy az állam a megvont támogatást nem a kisbirtokosok között osztja szét, ahogy az unió javasolta, hanem itt is „sajátos magyar utat” követve az állattartóknak adja. És mivel a nagy állattartótelepek zömmel tőkés nagygazdaságok részlegei (az állomány 65-85 százaléka itt van), a kör bezárul. Egyik kezemmel elveszem a pénzt a nagyoktól, hogy a másikkal rögtön vissza is adjam. Zseniális. És milyen jól kommunikálható.
– Esett néhány szimbolikus aktus a földháborúban. A választási győzelem mámorában azonnal nekimentek az ön egyik fontos mintaterületének, Kishantosnak, hogy „lezárják az ügyet”, s barbár módon beszántassák a közhasznú, nonprofit vidékfejlesztési központ ökológiai mintagazdaságának földjeit.
– Ők úgy értelmezik a választás eredményét, hogy az újabb felhatalmazás arra: azt tegyenek, amit akarnak. A választási taktikai türelem véget ért.
– Miért olyan kiemelt fontosságú Orbánnak a földharc? Zsigereiben érzi a birtoklás mámorát?
– A dolog ennél egyszerűbb. A föld kiváló befektetés, spekuláció tárgya. A számok önmagukért beszélnek. Ma Kelet-Magyarországon kétszázezer forintért vehetünk egy hektár szántót, a nyugati végeken kétmillióért, Burgenlandban tízmillióért, ha ugyan van eladó. De nincs, mert nem adja senki. Ha mégis, azt a szomszéd veszi meg.
– Jelentésében közzétesz néhány táblázatot a legnagyobb uniós támogatásokat elnyerő nagygazdák listájával Csányitól Nyergesen és Simicskán át Leisztingerig. Pont ők?
– Nem buta emberek. A hat legnagyobb mezőgazdasági érdekeltség ma már százezer hektár után évente húszmilliárd forintot vesz ki abból az agrárkasszából, amelyből például a háromszázezer ember életét meghatározó tanyafejlesztési program egészére is csak egymilliárd forint jut.
– Hogy lehet ezt és a földbérleti pályázatok eredményeit a „családi gazdaságok segítése” szöveggel eladni, a fél országgal megetetni?
– A trükk egyszerű. Sok pályázónak löknek oda néhány hektáros kisbérletet, így jön ki a jól kommunikálható húszhektáros pályázati átlag. De míg a helyiek diribdarab földeket kapnak, a nagy játékosok több száz, több ezer hektárt bérelhetnek, mint például az egykori csákvári állami gazdaság mai urai. A bérleményeket persze „szétírták” a rokonok között, de a több ezer hektáros nagybirtok – mögötte a tényleges bérlővel – egyben marad.
– Orbánnal különleges viszonyban vannak?
– A Fejér megyei földügyekben – erre számos jel utal – a miniszterelnök szava a döntő. Ott ő a helyi „földinstruktor”.
– Mint ahogy Csongrád megyében nyilván Lázár szakértelme nyomhat sokat a latba…
– A volt Gorzsai Állami Gazdaságból létrejött cégcsoport például, amelyet édesanyja testvére vezet, eddig 27 (!) nyertes pályázattal csaknem 1400 hektár állami földterület bérleti jogához jutott. Ez persze Fazekas Sándor miniszter szerint, aki a nyertes pályázatok számát azonosítja a nyertesek számával, 27 családot jelent. Mészáros Lőrinc szintén 25 nyertes pályázattal 1300 hektár fölött tart, és szerintem még nem fejezte be. Így jönnek létre a feudumok, a nagybirtokok.
– A birtokadományozás egyáltalán nem ismeretlen a magyar és a világtörténelemben.
– Valóban, ez egyfajta újkori feudális rendszerre emlékeztet, ahol az uralkodó egy hierarchikus piramis élén állva a neki személyesen lekötelezettek (vazallusok) és ezek lekötelezettjei (alvazallusok) által, illetve velük megosztva gyakorolja a közhatalmat a hűbéri láncolatból kirekesztettek felett. Ez a rendszer újraszerveződni látszik. Pontosabban nem szervezi azt senki. „Kialakult.” Benne van a magyar „hagyományban”. Minden rendszerben létezett, majd az úgynevezett rendszerváltás után is virágzott. De ilyen arcátlan nyíltsággal ebben a kétharmados verzióban mutatta meg magát igazán.
– Amikor beszállt a politikába, már lehettek baljós tapasztalatai. „A piszkos tizenkettő” 2001-es ügy, a dolgozatában is említi. Nem gyanította, hogy a nemzeti agrárstratégia Orbánnak csupán választási papiros?
– Nekem akkor hiteles volt, amit mondott. Jó két órát beszélgettünk például Felcsúton, és sok mindent ugyanúgy fogalmazott meg, ahogy magam is láttam. Hittem abban, hogy így gondolja. Ha ezután azt üzenik neked, legyél államtitkár, valósítsd meg, amit elterveztél, akkor arra – ha valóban tenni akarsz – nem lehet jó lelkiismerettel nemet mondani.
– Orbán mindig családi gazdaságokról beszélt. Egy szóval sem említette a „zenélő” óriástehenészeteket.
– Ez abba a kategóriába tartozik, amit így foglalt össze: ne azt nézzék, amit mondok, hanem azt, amit teszek. A vidék társadalmát a nagybirtok alávetett helyzetbe hozza. A befektetőnek nyilván jó, mert a fajlagos termelési költségek alacsonyabbak lehetnek. Ami azonban súlyosabb: a hatékonyságot a közkasszákhoz való jobb hozzáférésükön túl például az úgynevezett „élőmunka-hatékonyság” növelésével érik el. Azaz kevesebb embernek adnak munkát. A hatékonyság jegyében keletkező munkanélküliséget azután az államnak kell a közös kasszából kezelnie. Amikor a közmunkaprogram indult, az élelmiszer-gazdaság 95 milliárdnyi adót fizetett be ebbe a kasszába, miközben 135 milliárdot adtunk ki közmunkára. A haszon a befektetőé, a károkat pedig a közösség viseli.
– Hogy tekintenek önre a Fideszben? Mint különcre? Bogaras alakra?
– Sokan látják hozzám hasonlóan a helyzetet. Nem küldtek, magamtól mentem el. Orbán lényegében megmondta: addig maradsz, ameddig kibírod. Nem csinálunk belőled mártírt. Persze először ez is másképp indult. Indítottak ellenem egy lejárató blogot.
– Amelybe az MTI is beletenyerelt?
– Az valóban döbbenetes eset volt. Megelőzte a szekér a lovat. A nemzeti hírügynökség előbb adott hírt az úgynevezett Napraforgó blog létezéséről, mint ahogy kitették volna a netre. Kiderült, hogy készültek rám. Így bukott meg a „Napraforgó hadművelet”. Na, ekkor mondta belső körből származó sajtóértesülések szerint Orbán, hogy a professzorhoz közvetlenül nem nyúlunk, vele kapcsolatban semmire nem reagálunk, csak elszívjuk előle a levegőt.
– Ami történt, azt visszacsinálni nem lehet. A földcsata végleg elveszett?
– Nem veszett el semmi. A földbérletek lejárnak egyszer. És ahogy lehet törvényeket hozni, meg is lehet őket változtatni. Van, aki úgy tartja: újra „az a negyven év jön”. Én optimistább vagyok. A rendszer önmagát számolja fel.
Kapcsolódó anyagok:
Alakul a vazallusi rendszer – Ángyán József a szemfényvesztésről
