A városligeti biodóm teljesen más lenne, mint a világ többi gigapavilonja. A megalomán ötlet atyja Persányi Miklós, a Fővárosi Állat-és Növénykert leköszönt főigazgatója túlálmodta/elszámolta magát, ami egy “közpénztemető torzót” szült. Pedig vannak a világban gazdaságosan működtetett “óriáslufik” – Montreál pl. a megbukott olimpia egyik csarnokát használja erre. Tanulságos összeállítást készített erről a HVG.
Az impozáns állatkerti biodóm fel sem tudta húzni a rolót, mert a költségek már nyitás előtt elszálltak, a kormányközeli források pedig elapadtak. Ezúttal nem a finanszírozási gondokkal küszködő városligeti Pannon Parkot emlegetjük, hanem az egyébként patinás chesteri állatkert esetét. Az angol létesítmény vezetői 2009-ben mutatták be büszkén az Afrika szívének nevezett – a budapesti búrához mind méretében, mind küllemében hasonlító – üvegház látványterveit. A kongói vadont idézték volna meg, de két évvel később kiderült, sehogyan sem jön össze a 90 milliárd forintnyi költségkeret, így végül megelégedtek egy kisebb fejlesztéssel.
E kudarc ellenére a világ állatkertjeiben és arborétumaiban az elmúlt három évtizedben valóságos divat lett ilyen, a külső időjárási körülményektől független, nagy kiterjedésű, fényáteresztő tetővel fedett kupolákat felhúzni. Ezek előnye a négyévszakos látogathatóság, szakmailag pedig az, hogy egy (vagy több) teljes ökoszisztémát lehet alattuk bemutatni, vagyis összetartozó életközösségeket, a természetben együtt élő fajokat, a köztük lévő, sokszor meglehetősen bonyolult kapcsolatokkal együtt.
A HVG összeállítása szerint az első ökoszisztéma-bemutatót 1988-ban a hollandiai Arnhemben működő Burger’s Zoo-ban nyitották meg. A Burger’s Bush Ázsia, Afrika és Dél-Amerika trópusi esőerdeinek világából ad ízelítőt másfél hektáron, nagyrészt szabadon mozgó állatokkal. A levegő hőmérsékletét állandóan 20-30 Celsius fok között tartják, és igen magas páratartalmat teremtenek, egyebek mellett évi 2200 milliméter műcsapadékkal. A Burger’s Bush sikerén felbuzdulva Arnhemben hat évvel később adták át a szintén biodómként működő, de feleakkora sivatagi bemutatóteret. Alkotói arra is figyeltek, hogy valósághűen alakítsák ki a környezetet is: láthatóak az észak-amerikai Sonora- és Mojave-sivatagokra jellemző sárgásvörös gránitkúpok, halványvörös lávaszikla-tömegek, kiszáradt folyóvölgyek, erózió formálta felszínek. Ezzel is példát mutattak több későbbi biodóm berendezőinek.
A szingapúri Cloud Forestben például egy 42 méteres mesterséges domb (35 méteres vízeséssel felturbózva) hivatott szimbolizálni az üvegház által testközelbe hozott trópusi hegyvidékek domborzatát.
Világszerte döntően a trópusi esőerdőket befogadó üvegkupolák épülnek, nemcsak azért, mert burjánzó élővilága talán a legtöbb érdekességet tartogatja egy légköbméterre vetítve, és a fizetőképes látogatók ezt az életközösséget ismerik legkevésbé, hanem azért is, mert az ehhez szükséges egyenletes meleget, magas páratartalmat könnyebb reprodukálni, mint a változó évszakokat, a szélsőséges időjárási körülményeket.
Két magasan jegyzett európai példa erre a lipcsei állatkert 2011-ben megnyitott Gondwanaland pavilonja, ahol Afrika, Ázsia és Amerika esőerdőinek 500 növény- és mintegy 100 állatfajával lehet találkozni, illetve a zürichi Masoala esőerdő. Utóbbi parabolacsarnokát a szakmában a legsikerültebb biodómok között emlegetik, mert a 2003-ban átadott létesítmény különösen élethűen idézi meg a névadó madagaszkári nemzeti parkot. Az is példaértékű, hogy a bevételből és adományokból támogatják a mintául szolgáló park természetvédelmi programjait.
Léteznek egyszerre több ökoszisztémát is bemutató fedett terek, mint például a normandiai Biotropica, amelyben 2012 óta hat tematikus útvonalon bolyonghatnak a látogatók – hol pingvinek, hol kenguruk, hol pandák között.
Bukott olimpiából nyereséges szemléletformálás.
A montreali „Élettér” (Espace pour la vie) biodóm nemcsak az amerikai kontinens – az esőerdőtől a sarkvidékig terjedő – ötféle élővilágának komplex bemutatása miatt érdekes, hanem a beruházás eredete okán is. A fedett csarnok az 1976-os olimpia kerékpáros- és dzsúdóversenyei helyszínének készült. Az anyagi csődnek bizonyuló játékok után úgy sikerült új életet lehelni a 6300 négyzetméteres létesítménybe, hogy 1992-ben 220 állat- és 500 növényfaj otthona lett belőle.
A városligeti Pannon Park biodómja mind méreteiben, mind tematikájában kilóg az említettek közül. Egyrészt, mert 1,7 hektáros területével alighanem a legnagyobbak közé tartozik – ha elkészül. Másrészt míg a világ többi fedett bemutatóhelye általában egy létező ökoszisztémát reprodukál, addig a budapesti helyszín azt a természeti környezetet, a „pannon ősvadont” igyekezne felidézni, amely 10–12 millió évvel ezelőtt jellemezhette a Kárpát-medencét. Mindezt az egykor itt élő állatok (mások mellett ősi orrszarvúfélék, ormányosok, emberszabásúak, ősi tengeri tehenek, cápák) mai rokonai, leszármazottai segítségével.
A HVG összeállítása ( melyben sok fotót is találnak) az Anglia nyugati csücskében fekvő cornwalli Eden Projecttel folytatódik, mely a szó szoros értelmében mélyről indult. A nevében a bibliai Édenkertre utaló növényház-együttest egy egykori agyagbánya helyén rendezték be. Az eredeti tájképet segíthet elképzelni, hogy 1981-ben a BBC ott forgatta a Galaxis útikalauz stopposoknak című hatrészes televíziós sorozat Magrathea bolygón játszódó jeleneteit. Két évtizeddel később már esőerdő és mediterrán növényzet burjánzott az együtt több mint kéthektáros méhsejtkupolák alatt. Azóta állítólag kétmilliárd fontot fialt a sikeresen menedzselt beruházás. Ehhez nem volt elég a látogatók odavonzása. Kellett az a pénz is, amit azért kaptak, mert 2002-ben itt vehették fel a Halj meg máskor! című James Bond-film izlandi jeleneteit. No meg az is, hogy több mint tíz éve esküvői helyszínnek is ki lehet bérelni az angliai műdzsungelt.
Nyitókép: Éden project Cornwall. Fotó: Márkus Ferenc
