Hirdetés

Mivel jelenleg az összes emberszabású majom vagy a veszélyeztettek vagy a kritikusan veszélyeztettek listájára került, úgy tűnik, hogy legközelebbi rokonaink közelebb kerültek a kihaláshoz, mint valaha. Fő okai közé sorolhatjuk a természetes élettér elvesztését és a vadászatot, de az élő emberszabásúak illegális kereskedelme is hozzájárul mindehhez.

Egy nemrég megjelent részletes tanulmány rávilágított arra, hogy az élő állat kereskedelem elterjedése még nagyobb méreteket öltött, mint azt korábban gondolták. A GRASP (Great Apes Survival Partnership – az Emberszabásúak Túlélésének Társasága) által a CITES (Az Illegális Kereskedelemről rendezett Csúcstalálkozó) Felek Konferenciáján kiadott Elfogott Emberszabásúak Adatbázisa azt tűzte ki célul, hogy teljes mértékben dokumentálja a világ minden részén illegálisan eladott összes emberszabású majmot.

Egy kongói katona csimpánz bébit visz, akinek a megszerzéséhez 10 felnőttet lemészároltak. Egy kongói katona csimpánz bébit visz, akinek a megszerzéséhez 10 felnőttet lemészároltak.

 

Korábban csak azok a majmok voltak nyilvántartva, akiket nem a saját országukban koboztak el, de az állatok 90 %-át hazájukban fogták be, így ez mérhetetlenül alábecsülte a kereskedés valódi elterjedését. „Túl sokáig volt az emberszabásúak törvénytelen kereskedelme anekdota, és ezért nehéz annak mértékét megítélni.”- magyarázta Doug Cress, a GRASP program koordinátora. „De az Elfogott Emberszabásúak Adatbázisával a számok világosan láthatóak. Nem tart sokáig azonosítani az érintett területeket Afrikában és Ázsiában, vagy elismerni, hogy a kritikusan veszélyeztetett állatfajok különösen nagy veszélyben vannak.” Úgy találták, hogy 2005 óta megközelítőleg 1800 orángutánt, csimpánzt, gorillát és bonobot koboztak el a világ 23 különböző országában, hetente körülbelül 2 emberszabásúval számolva. Ez talán nem hangzik soknak, de a többségük csecsemő, és az a mód, ahogyan ezeket az állatokat elviszik a vadonból, azt mutatja, hogy a valódi célja ennek a kérdésnek több, mint sokkoló és kiterjedt.

Az emberszabásúakat a személyszállító repülőgépeken az utas feje felett elhelyezett, zárható csomagtartóban csempészik ki.Az emberszabásúakat a személyszállító repülőgépeken az utas feje felett elhelyezett, zárható csomagtartóban csempészik ki.

 

Ahhoz, hogy megszerezzenek egy csecsemő gorillát köztudott, hogy megközelítőleg 4 felnőttet fognak megölni, mivel ők odasietnek, hogy megvédjék az utódukat és ahhoz, hogy egyetlen csimpánzt is megszerezzenek általában 10 felnőtt fog meghalni. Az orángutánokat, akik az összes befogott emberszabásúak 64%-át teszik ki, gyakran akkor kapják el, amikor kirohannak az esőerdőből, mivel leégetik és kivágják a fákat, hogy megtisztítsák a földet a pálmaolaj, cellulóz és papír ültetvények számára.
Amikor a kicsiket elfogják, gyakran kicsempészik őket – néha a kézipoggyászban a repülőgépeken – a Távol-Keletre és még tovább Ázsiába, ahol megkérik az árukat. Például egy csimpánz bébi eladási ára egészen 30.000 USD-ig terjedhet, amíg egy csecsemő gorilla ára 45.000 USD-t is lehet. Teljesen dokumentálva ennek a kereskedelemnek a mértékét, reméljük, hogy többet tehetünk minden emberszabású majom jövőjének biztosítása érdekében. 
 

Mit tehetsz Te ?

1. Küld el,oszd meg ezt a jegyzetet, hogy minél több emberhez eljuthasson.

2. Írd alá  Dr Jane Goodall petícióját

3.Jane Goodall Intézet honlapján pedig iskolai előadásunkat lehet megrendelni, a témával kapcsolatban.

Írta Josh Davis fordította: Csontos Csilla

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás