Bécs mindent megtesz azért, hogy lakosai autó helyett kerékpárral közlekedjenek. 2017 márciusától például akár 800-1.000 euróval is támogatná, ha egy család olyan új biciklit vásárol, ami szállítmányozásra is alkalmas.
Az osztrák fővárosban eddig is kiemelten kezelték a kerékpáros közlekedés ösztönzését, és mindent megtettek azért, hogy a bécsi családok autó helyett inkább kerékpárral közlekedjenek. Annak érdekében, hogy erre ne csak a szabadidőben és a munkába járásnál legyen lehetőség, idén különös hangsúlyt fektetnek a teherbringázás támogatására.
Első lépésként 2017 márciusától a magánszemélyek és kisvállalkozások teherbicikli-használatát támogatják. Ha a család új teherszállító kerékpárt vásárol, a Városháza a bringa árának felével, legfeljebb 800 euróval beszáll a költségekbe. Ha elektromos kerékpárról van szó, akkor ez az összeg 1.000 euróra növekszik. Ugyanez vonatkozik a cégekre is. A kérvényeket előre, de három hónapra visszamenőleg akár a vásárlás után is be lehet nyújtani.
A támogatást két feltételhez kötik:
csak új biciklire vonatkozik,
és a járművet két évig használni kell, addig nem szabad továbbértékesíteni.
A város összesen 200.000 eurós keretet biztosít erre a célra. A cél az, hogy a családok otthon hagyják az autójukat, és helyette teherkerékpárral intézzék el a heti nagybevásárlást, a gyerekeket is ezzel hozzák el az óvodából vagy a játszótérről. Nagyobb kirándulásnál is praktikus egy ilyen járgány, bőven elfér benne az egész család holmija: a pléd, a piknikkosár, a játékok, a fürdőruha, akár még a kis házikedvenc is.
A város levegőjének tisztasága érdekében Bécs 2030-ig úgy szeretné átalakítani a városon belüli szállítmányozást, hogy azt széndioxid-kibocsátás nélkül lehessen megoldani. Maria Vassilakou, Bécs Város zöldpárti polgármester-helyettese és városfejlesztési, közlekedési és környezetvédelmi tanácsnoka szerint ebben például a teherkerékpárok elterjedése fontos szerepet játszhat. A városvezetés 2017-es közlekedési tervei alapján a városi, rövidebb távú szállítmányozást ezentúl teherautók és személygépkocsik helyett lehetőleg kerékpárokkal kellene végezni.
Egy német tanulmányra hivatkozva Vassilakou kiemelte, hogy a napi szállítmányozási feladatok 23%-át cargo bringával is meg lehetne oldani. A cargo kerékpárok idén központi szerepet játszanak Bécs életében, hisz 2017. március 20-21-én az osztrák fővárosban rendezik meg az Európai Kerékpáros Logisztikai Konferenciát.
Lenne mit ellesnie Tarlóséknak Bécstől
![Lenne mit ellesnie Tarlóséknak Bécstől](http://greenfo.hu/uploads/hirek/383/38361/cikk.jpg)
Bécsben nyugodtan vehet egy nagy levegőt, hiszen Budapesttel ellentétben az osztrák főváros és környékének levegőszennyezettsége 2003 óta a felére csökkent. A város környezetvédelmi intézkedéseinek köszönhetően a szállópor értékét a 2016-os mérések alapján tartósan 40 µg/m3 alatt sikerült tartani. Ez azt jelenti, hogy Bécs tavaly immár 5. alkalommal végzett az Európai Unió által meghatározott határérték alatt. A légszennyezettségi mérések az 1970-es évek óta nem mutattak olyan kiváló eredményeket az osztrák fővárosban, mint 2016-ban. A környezetszennyezés révén kialakuló füstködös napok száma az Európai Unió szabályozása szerint ugyanis nem haladhatná meg az évi 35 napot, valamint a szennyezettség napi átlagértéke az 50 µg/m3-t. A tavalyi mérési eredmények szerint Bécs nemcsak megfelelt ezen uniós elvárásoknak, de ráadásul 13%-kal sikerült javítania a 2015. évi átlagán, amely már maga is pozitív rekordév volt ebből a szempontból. Így tavaly csupán 14 olyan nap volt Bécsben, amikor túl magas légszennyezettséget mértek a városon belül.