Hirdetés

Spanyolország, Portugália és Csehország kivételével az összes uniós országban megakadt a genetikailag módosított gabonákat előállító és azokkal kereskedő Monsanto óriásvállalat működése. A multinacionális óriás csendben arról döntött, hogy ezentúl nem költ újabb vizsgálatokra, fejlesztésekre, marketing stratégiákra, hogy elfogadottá tegye GM kukoricáját az elzárkózó európai piacon.

„Európában a Monsanto csupán három országba szállít kukoricát, így a génmódosított takarmány aránya kevesebb, mint 1 százalék az egész kontinensen bevetett kukorica mennyiségéhez képest. Szabadföldi kísérletek csupán három országban zajlanak, így most már nem fogunk arra költeni, hogy megbarátkoztassuk a gazdálkodókat terményünkkel” – közölte Brandon Mitchener, a Monsanto európai és közel-keleti piacainak vezető munkatársa egy dániai jelentés kapcsán.

A cég igen nagy csöndben hozta meg a visszavonulásról döntését, sőt a vállalat azt sem tartotta fontosnak, hogy ezzel a nyilvánosság elé álljon.

„Döntésük egyáltalán nem meglepetés, amióta tudjuk, hogy a BASF leállt az európai biotechnológiai kutatásaival még 2012-ben és a Syngenta is hasonlóan döntött egy évvel korábban. Ez a folyamat az egész nemzetközi piacra komoly hatással lesz” – kommentálta az újabb kivonulást Klaus Sall MSc, aki több éve tanulmányozza a GMO iparral szembeni politikai megnyilvánulásokat és most stratégiai üzleti tanácsadóként dolgozik. Ő írta azt a dániai állapotjelentést is, amelyre a Monsanto európai vezetője is reagált.

A BASF, a Bayer és a Syngenta 2012-ben a génmódosított burgonya eladását adta fel, hasonló okokból, mint most a Monsanto – egyértelműen kijelenthetjük, hogy a csatát elvesztették az óriásvállalatok. Mindezek ellenére a zöldszervezetek továbbra is küzdenek a biotechnológiai agrovállalatokkal Európában, valamint a világ más részein is.

A Monsanto már 2011-ben elkezdett más területekre koncentrálni, miután érezte, hogy Európában igen nagy az ellenállás a génmódosított takarmányokkal szemben. Akkor úgy döntöttek, hogy inkább a hagyományos hibridekre összpontosítanak. A Monsanto ezen a területen évről évre növekedést ér el.

Bővebben >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás