Hirdetés
greenfo/MTI

Spanyol tudósok vizsgálata szerint egyre kevesebb madár repül át az őszi vonuláskor a Gibraltári-szoroson, amely az európai madárállomány fő nyugati útvonalának számít az öreg és a fekete kontinens között. Évente négymillió madár végzi ketrecben vagy serpenyőben, köszönhetően a spanyol földön honos barbár szokásoknak.

A harminc évvel ezelőtt kimutatott mennyiséghez képest elsősorban a kis énekesmadarak száma csökkent a Gibraltár fölött átvonuló tömegen belül. Ez azért is megdöbbentő, mert ezeknek a fajoknak a közép- és észak-európai állománya stabil, illetve még gyarapodott is 1980 óta- írta a Neue Zürcher Zeitung az őszi madárvonuláshoz időzített cikkében.

Az Ardeola című szakfolyóiratban publikáló szerzők kétféle magyarázattal szolgálnak a jelenségre. Az egyik szerint a madarak más útvonalon vonulnak dél felé, illetve Afrika helyett Dél-Európában töltik a telet. A másik magyarázat az, hogy a korábbinál jóval kevesebb madár éli túl a Spanyolország fölötti légi utat. Az utóbbi részben igaz lehet bizonyos fajok, így sarlós fecskék, pacsirták, seregélyek, énekes rigók, zöldikék, vörösbegyek, füsti és molnárfecskék esetében. A spanyol madártani szövetség, a SEO/Birdlife becslése szerint évente több mint négymillió madarat pusztítanak el az országban: lelövik, megmérgezik vagy élve befogják őket. Dacára a Spanyolországban hatályos törvényeknek, amelyek csak kevés madárfaj vadászatát engedélyezik, számos régióban eltűrik az illegális praktikákat.

Sok helyen azért fognak be tengeliceket vagy vörösbegyeket, hogy kalitkában tartva tenyésszék, majd értékesítsék őket. Az énekes madarak tenyésztése főleg Dél-Spanyolországban elterjedt hobbi. A madárkák egy része azonban nem kalitkába, hanem serpenyőbe kerül tapas vagy paella adalékaként.

A Baleár-szigeteken magas hálókkal fogják a rigóféléket. Katalóniában és Aragóniában a lépvesszős madárfogás dívik. Magányosan álló fák közé vékony rudakat erősítenek, amelyeket bekennek enyvvel. A vonuló madarak számára éppúgy halálos csapda ez, mint az áttelelő fülesbaglyok, kuvikok számára. Egyes tartományi hatóságok a helyi identitást erősítő hagyománynak minősítik e barbár módszert, és még támogatják is.

A madárirtás aggasztó számai láttán a SEO/Birdlife és kilenc más spanyol természetvédő szervezet lépéseket tett annak érdekében, hogy nemzetközi síkon tudatosítsa a problémát. A Nemzetközi Természetvédő Szövetség (IUCN) legutóbbi, Dél-Koreában rendezett kongresszusán egyhangúlag elfogadta a spanyol szervezetek javaslatát a vonuló madaraknak a Földközi-tenger térségében való védelméről. A nemzetközi szövetség felszólította Ciprust, Egyiptomot, Spanyolországot, Görögországot, Olaszországot, Máltát és Marokkót, hogy szigorítsák a madarak védelmét, és hívják fel a lakosság figyelmét a rájuk leselkedő veszélyekre.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás