Hirdetés

A Fidesz szerint a hulladékszállításban országosan egységes árképzésre van szükség – erről a rezsicsökkentés kapcsán tartott budapesti sajtótájékoztatóján beszélt Németh Szilárd. A rezsicsökkentés mellett kardoskodó Kósa Lajos Debrecenében, és Miskolcon 20 %-os díjemelkedésre panaszkodnak.

A rezsicsökkentést ellenőrző kormánypárti munkacsoport vezetője közölte: a közszolgáltatásnak igazságosnak és megfizethetőnek kell lennie, a családok érdekeit kell szem előtt tartania, a költségeinek pedig arányban kell állniuk a szolgáltatással. A politikus hangsúlyozta, hogy amikor megvizsgálták ezt a területet, akkor olyan tények birtokába kerültek, amelyek alapján kimondható, hogy a jelenlegi rendszer teljes egészében átláthatatlan és igazságtalan. Hozzátette, véleményük szerint éppen ezért magát a rendszert is meg kell változtatni.

A Fidesz a rezsicsökkentés kapcsán egy problématérképet készített, amelynek alapján kiderült, hogy a szolgáltatás díja rengeteg tényezőtől függ. Egyebek között a települési struktúrától, a lakosság űrűségétől, az átlagos szállítási út hosszától, az út minőségétől, a logisztikai költségektől, a szállítás milyenségétől, a rakodástól, a lerakási költségektől, a közterületek tisztántartásának és gondozásának költségeitől. Ennek ellenére június 30-ig végeznek a feladattal és júliustól a szemétszállítás tekintetében is megvalósul a tízszázalékos rezsicsökkentés.

Németh Szilárd idézett egy Zalabérről érkezett panaszos levélből. Eszerint a településen a szemétszállítási rend gyakorisága miatt a díjakat a kétszemélyes háztartásoknál kilencven, az egyszemélyes, nyugdíjas háztartásoknál pedig 138 százalékkal emelték fel az előző évhez képest. Hangsúlyozta, a rezsicsökkentésnek viszont az a lényege, hogy a 2013. január 31.-én érvényben lévő, a jogszabályok betartásával kialkudott személyszállítási díjat tíz százalékkal kell csökkenteni. A hulladéktörvény pedig 4,2 százalékos emelést engedélyezett az előző évhez képest – emelte ki. A képviselő a sajtótájékoztatón megismételte Dunavecse példáját, melynek polgármestere száz százalék körüli áremelésre panaszkodott neki. (MTI)

Sajtóhírek szerint a két említett településnél jóval nagyobb Fidesz-központokban is tapasztalhatók hasonló furcsaságok. Ilyen például a rezsicsökkentés mellett kardoskodó Kósa Lajos irányította Debrecen vagy Miskolc: e két nagyváros lakosai mintegy 20 százalékos díjemelkedésre panaszkodnak. Komoly hullámokat vetett a 34 településen – többek közt az említett Dunavecsén – szolgáltató Dunanett döntése, amit több mint százszázalékos emelésként érzékelnek a lakók. Zalában szintén százszázalékos emelés borzolja a kedélyeket. Somogy megye kisnyugdíjasai azon háborognak, hogy míg eddig a kommunális adó tartalmazta a szemétdíjat, addig most azt külön szedik be. A kaposvári közgyűlés tavaly hétszázalékos lakossági – és dupla ekkora közületi – szemétdíjemelésről döntött. (nol)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás