A bonni COP23 a második éghajlatváltozási konferencia volt a mérföldkőnek számító 2015-ös Párizsi Megállapodás óta. Ugyanakkor ez volt az első klímatárgyalás mióta Donald Trump bejelentette az USA kilépési szándékát az egyezményből. És ez volt az első alkalom, hogy a klímakonferencia elnöke egy szigetállam volt – a csendes-óceáni Fidzsi-szigetek. Az eseménynek a németországi Bonn adott otthont november 6. és 17. között. Nézzük meg, mire is érdemes emlékezni a COP23 klímacsúcs eredményeként!
Hogy is van ez, USA?
A nyíltan klímaszkeptikus Donald Trump nyári bejelentése óta a világ árgus szemekkel figyeli, hogy milyen szerepet játszik majd az USA az őszi klímatárgyalásokon. Hivatalos delegációként nagyrészt az USA korábbi klímatárgyalói érkeztek Bonnba, akik nagyrészt változatlan módon képviselték az országot, viszont bizonyos témákban határozottabban léptek fel. Ilyen például a klímafinanszírozás, amelynek keretében a fejlett országok biztosítanak pénzügyi forrásokat az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez – elsősorban a fejlődő országok számára. A Trump adminisztráció klímaváltozás-ellenes stratégiája folytán az Obama adminisztráció alatt megígért 3 milliárd USD-nak (nagyjából 770 milliárd forint) csak töredéke érkezett meg a Zöld Klíma Alapba, s nagy eséllyel több nem is fog.
Ezt látva a Pan African Climate Justice Alliance (pánafrikai klímaszövetség) petíciót indított már a konferencia első napjaiban, hogy zárják ki az amerikai felet a klímatárgyalásokról, hiszen ők már nem szándékoznak részt venni annak végrehajtásában. Végül erre nem került sor. Szintén heves indulatokat váltott ki a „Tisztább fosszilis energia” című USA által szervezett tájékoztató rendezvény, amelyet Trump-ellenes tüntetők szakítottak félbe percekig énekelve „Mi kiállunk büszkén egészen addig, amíg abba nem hagyod a nem megújulók kitermelését” (“We proudly stand up until you keep it in the ground…”) – számolt be a Guardian.
Civilek beszélgetnek a Talanoa párbeszéd jegyében (Fotó: Lehoczky Annamária)
Egy másik érdekesség, hogy az USA hivatalos delegációja mellett feltűnt egy alternatív amerikai delegáció is, külön pavilonnal és rendezvényekkel. A “We Are Still In” névre keresztelt kampány az elmúlt évben szerveződött olyan államok, városok, cégek és egyetemek részvételével, amelyek nem értenek egyet Trump klímaellenes politikájával, és ahogy nevük is jelzi, továbbra is tartják magukat a Párizsi Megállapodásban vállaltakhoz. A csoport tagjai az USA gazdaságának több mint felét képviselik, ezért Michael Bloomberg New York korábbi polgármestere szerint helyet érdemelnek a tárgyalóasztalnál.
Civil szervezetek ifjú képviselői hívják fel a figyelmet az őslakosokat érintő hátrányos megkülönböztetésre (Fotó: Lehoczky Annamária)
Fidzsi, a harcos szigetállam
Fidzsi, a parányi csendes-óceáni szigetállam, a COP23 elnökeként a „Global South” név alatt emlegetett fejlődő országok nehézségeire hívta fel a figyelmet. A fejlődők nagyobb arányú kibocsátáscsökkentési vállalást követelnek a fejlettektől, hiszen utóbbiaknak nagyobb a történelmi felelőssége a klímaváltozás előidézésében korábban kezdődő iparosodásuk révén. A fejlődők pénzügyi és technológiai támogatást kérnek, hogy meg tudjanak birkózni az éghajlatváltozás gazdasági-társadalmi kihívásaival és az extrém éghajlati események káros következményeivel („károk és veszteségek” téma).
A tárgyalásokon a fidzsi delegáció által elért egyik legnagyobb eredmény a nemek közti esélyegyenlőséget elősegítő akcióterv (Gender Action Plan) elfogadtatása, ezzel rávilágítva a nők klímaváltozás elleni küzdelemben betöltött szerepére (korábbi cikkünk a témában). Másik fontos eredményük a helyi közösségeket és őslakosokat támogató platform (Local Communities and Indigenous Peoples Platform), amelyen az éghajlatváltozásra kidolgozott megoldásokat és tapasztalatokat oszthatnak meg az érintettek.
Szénerőművek – hamarosan a múlté?
A COP23 egyik legjelentősebb eseménye a Nagy-Britannia és Kanada által vezetett “Powering Past Coal Alliance” megalapítása volt. A szövetséghez több mint 20 ország és amerikai állam csatlakozott azzal a céllal, hogy határozottabban lépjenek fel új szénerőművek építése ellen. Továbbá a szövetség tagjai szorgalmazzák a régi szénerőművek fokozatos kiiktatását, illetve megfelelő – a légkörbe bocsátott üvegházhatású gázokat megkötő – technológiák alkalmazását. Mindemellett a szövetség támogatja a megújuló energia befektetéseket és korlátozza a fosszilis tüzelők finanszírozását. Az ambiciózus Nagy-Britannia 2025-ös hatállyal, míg Kanada 2030-ig kívánja bezárni hagyományos szénerőműveit, viszont más szénre épülő gazdaságok, mint például Németország, Lengyelország, Ausztrália, Kína és India még távol maradtak ettől az egyezségtől.
Pre-2020 terv és a párizsi szabálykönyv – ki, mit, mikor?
A Párizsi Megállapodás végrehajtása 2020-ban kezdődik, de mi történik mindaddig? Ez volt az egyik legforróbb vitatéma, elsősorban a fejlett és fejlődő térségek közötti örökös érdekellentét miatt. A fejlődők szerint a fejlettek nem tesznek eleget, hogy a 2020 előtti vállalásaikat teljesítsék, nevezetesen nem voltak képesek összegyűjteni az ígért 100 milliárd USD-t a klímafinanszírozási alapba, továbbá a Kiotói Jegyzőkönyv „meghosszabbítására” (2020-ig) vonatkozó vállalásokat még mindig nem elég ország ratifikálta, így az nem léphet hatályba. A fejlődők – köztük a nagykibocsátó Kína és India – szerint a 2020 előtti tervek (Pre-2020) végrehajtása egy bizalmi kérdés a fejlett és fejlődő országok között, ami a további tárgyalásokat is megalapozná.
A párizsi szabálykönyv a Párizsi Megállapodás végrehajtásának technikai részleteit tartalmazza, így például leírja, hogy az egyes nemzetek mennyivel járulnak hozzá a globális kibocsátáscsökkentési vállalásokhoz (Nemzetileg Meghatározott Hozzájárulás, NDC). E szabálygyűjtemény kidolgozása Marrákes után most Bonnban folytatódott, hogy kész legyen a jövő évi (2018) lengyelországi klímacsúcsra. A készülő párizsi szabálykönyv tehát egy útmutató lesz ahhoz, hogy miként lehet konkrét tettekre váltani a megállapodásban vállaltakat, azaz „ki mit csinál?”, „milyen határidővel?”, valamint mindez „hogyan ellenőrizhető?”. Ezért is tartják számon a bonni konferenciát „technikai tárgyalásként”.
Civilek tüntetnek a helyi közösségek és őslakosok jogaiért, inkluzív döntéshozatalt követelve (Fotó: Lehoczky Annamária)
Klímafinanszírozás – szó elszáll, írás…
A klímafinanszírozás körül heves csatározások folytak egészen a konferencia zárónapjáig, ami kitolódott másnap hajnalig. Ugyanúgy mint a Pre-2020 tervek esetében, a fejlődő országok ebben a témában is konkrét lépések írásba foglalását követelték, mielőtt a delegáltak hazatérve szavukat felednék. A feszült helyzet feloldására végül abban állapodtak meg a felek, hogy a fejlődőknek az éghajlati stratégiájuk kidolgozására biztosított pénzügyi forrásokról a következő „ülésszakok közötti konferencián” tárgyalnak majd részletesen, tehát jövő tavasszal.
Az éghajlati alkalmazkodás finanszírozására létrehozott Adaptation Fund büdzséje tovább növekedett, elsősorban német felajánlásoknak köszönhetően. A Legkevésbé Fejlett Országok Számára Létrehozott Alap (Least Developed Countries Fund) szintén bővült. Emmanuel Macron francia elnök pedig kijelentette, hogy Európa biztosítja az anyagi hátteret az IPCC (az éghajlatváltozással foglalkozó kutatók kormányközi testülete) munkájához, azt követően, hogy az USA megvonta támogatását a környezet- és klímavédelmi programoktól.
Károk és veszteségek
Az elmúlt évek tárgyalásainak mumusa a „károk és veszteségek” témája volt, ami elsősorban a fejlődő országok szívügye. A „károk és veszteségek” közé sorolhatók az éghajlatváltozás miatt bekövetkező elkerülhetetlen természeti-gazdasági-társadalmi károk, mint például a tengerszint emelkedés miatti partpusztulás vagy a szélsőséges időjárási események okozta pusztítás. Egyesek a klímaváltozás ellen küzdelem „harmadik pillérjének” tekintik ezen károk kivédését/mérséklését az üvegházhatású gázok csökkentése és a megváltozott éghajlati körülményekhez való alkalmazkodás mellett. Ugyanakkor egy nem elhanyagolható dolog jelenleg még hiányzik hozzá: egy elkülönített pénzügyi alap csak erre a célra. A nemzetközi politikai szakértő Julie-Anne Richards (Climate Justice Programme), elmondása szerint, „nagy előrelépés, hogy a COP23-on folytonos párbeszéd volt a témáról”, és hangsúlyozta, hogy az említett elkülönített pénzügyi alap mellett „az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást is jobban kellene támogatni, ugyanis akkor kevesebb elkerülhetetlen kárral kell számolni”.
A Greenpeace aktivistái demonstrációra készülődve (Fotó: Lehoczky Annamária)
Mezőgazdaság – egy lépés előre
A mezőgazdaság kapcsán sokrétű tanácskozások folytak olyan témákban, mint az élelemtermelés megváltozott éghajlati körülmények között, élelmiszerbiztonság, valamint az állattenyésztés szénlábnyoma. A tárgyalófelek létrehoztak egy mezőgazdasági kérdésekre fókuszáló összevont munkacsoportot, amit a résztvevők nagyon pozitívan fogadtak, ugyanis évek óta nehézkesen haladtak előre a külön csoportokban tárgyalt témákban. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete szerint „ez egy nagy előrelépés, hogy végre hatékonyan lehessen megoldásokat találni a mezőgazdasági termelés javítására, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra a mezőgazdaságban, és a növekvő világnépesség élelmiszerszükségletének kielégítésére”.
Civil szervezetk küldöttei beszélgetnek a Talanoa párbeszéd jegyében (Fotó: Lehoczky Annamária)
Talanoa párbeszéd – hol vagyunk, hová megyünk, és hogyan jutunk el oda?
A „Talanoa” kifejezés egy fidzsi-szigeteki módszerre utal, vagyis olyan transzparens döntéshozó folyamatot jelent, amelyben minden szereplő aktívan részt vesz. A klímatárgyalások esetében ebben a párbeszédben nemcsak a kormányok delegáltjai vesznek részt, hanem a civil társadalom képviselői és különböző szakértők is aktívan közreműködnek. Ez az inkluzív eszmecsere nemcsak a tárgyalótermekre korlátozódik, hanem a konferencia „falain túl” egy online platformmal is kiegészül. A párbeszéd három kérdés körül szerveződik: hol vagyunk, hová megyünk, és hogyan jutunk el oda? „A Talanoa párbeszédnek a lehetőségekre és megoldásokra kell fókuszálnia, és építő jellegűnek kell lennie” – mondta el a Carbon Brief-nek Naoyuki Yamagishi, a WWF Éghajlat és Energia részlegének vezetője. E folytonos párbeszéd egy fontos mérföldköve lesz az IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) speciális tudományos jelentésének megjelenése 2018 szeptemberben, amely az 1.5 °C-os globális melegedés következményeit és megoldási lehetőségeit járja majd körbe.
Megüresedett a bonni tárgyaló (Fotó: Lehoczky Annamária)
Hogyan tovább?
A COP23 lezárultával a klímapolitikai párbeszéd nem fejeződött be, sőt, ahhoz, hogy a 2018-as határidőket tartani tudják a felek, még intenzívebb egyeztetések zajlanak a következő év során. A Talanoa párbeszéd és a párizsi szabálykönyv végső formába öntése mellett számos olyan égető kérdés van, amelyekre nem késlekedhet a válasz. Ilyen például a „károk és veszteségek” valamint a klímafinanszírozás témája. Az utóbbi kérdéskörben külön konferenciát (One Planet Summit) tartanak december 12-én a francia elnök Emmanuel Macron kezdeményezésére Párizsban, magas szintű gazdasági és pénzügyi vezetők bevonásával.
