Mérsékelt égövi esőerdő maradványaira, tűlevelűek és páfrányok nyomaira bukkantak az Antarktisz nyugati részén az óceánfenék alatt 30 méterrel.
Az Alfred Wegener Intézet (AWI) a Nature című tudományos folyóiratban közölt tanulmánya szerint a maradványok 90 millió évre nyúlnak vissza. A mérsékelt éghajlati viszonyokra jellemző erdő a kréta földtörténeti kor középső időszakában, a dinoszauruszok korában növekedhetett itt. A leletek alapján akkoriban az Antarktiszon az éves átlaghőmérséklet 12 Celsius-fok körül lehetett.
Eszerint a Déli-sarkvidék jég nélküli volt. Eddig ezt csak feltételezni lehetett. Csak azt tudtuk, hogy a kréta kor az egyik legmelegebb időszak volt, de nem voltak bizonyítékaink a Déli-sarkhoz közeli területről – mondta a kutatást vezető Johann Klages geológus.
Egy 2017-es expedíció során az Antarktisz nyugati részének partvidéki régiójában vettek furatmintát az üledékből. A számítógépes tomográffal készített felvételek aztán egy sűrű gyökérhálózatot tártak fel. A tudósok fás sejtszerkezeteket, polleneket, úgynevezett szövetes növények spóráit és virágzó növények nyomait is azonosítani tudták.
A szakértőket régóta foglalkoztatja az a kérdés, hogyan élhetett meg egy mérsékelt égövi jellemzőkkel bíró esőerdő a 82. földrajzi szélességi körön, ahol négy hónapon át tart a sarkvidéki éjszaka. Elemzések kimutatták, hogy annak idején a légkörben a szén-dioxid koncentrációja jóval magasabb volt, mint azt korábban feltételezték. A tanulmány jól példázza, milyen nagy az üvegházhatású gázok energiaszolgáltató képessége és a mai jégtakaró hűtő hatása – mondta Klages.
Az viszont, hogy később miért hűlt le ennyire a klíma, továbbra is rejtély.
