Hirdetés

Az európaiak által használt erőforrások 20-30%-a ma már importból származik. A nemzetközi kereskedelem felélénkülésével az Európai Unió mohó ipara és fogyasztása már nem csak saját területén károsítja az ökoszisztémát és az emberek egészségét – figyelmeztet az Európai Környezetvédelmi Ügynökség új jelentése.

„Az erőforrások fenntarthatatlan használata globális probléma – Európa kielégíthetetlen anyagszükséglete az egész világra hatással van" – mondta az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (European Environment Agency, EEA) igazgatója, Jacqueline McGlade. „A bolygó erőforrásai végesek, ugyanakkor egyre nő a kereslet irántuk. Ebben a helyzetben elengedhetetlen, hogy Európa hatékonyabban használja a nyersanyagokat és a keletkező hulladékot."

Az „Anyagi erőforrások és hulladék” címmel kiadott jelentésben többek között az is olvasható, hogy bár Európa abszolút értékben több nyersanyagot használt az elmúlt időszakban, a felhasználás hatékonysága javult.

Nyersanyagok – Az éves erőforrás-felhasználás az Unióban jelenleg 15 tonna/fő. Ennek az anyagmennyiségnek a nagy része áruként halmozódik fel a gazdaságban; a többi kibocsátás vagy hulladék formájában kerül ki a gyártásból. Európa gazdasága jelentősen függ a behozott nyersanyagoktól – 2011-ben nagyjából 1.600 millió tonnányit importált az Unió, ami kb. 3,2 tonna fejenként. Ennek a nagy része üzemanyag. Az EU „Európa 2020” stratégiája az erőforrás-felhasználás hatékonyságát a legfontosabb megvalósítandó célok között nevezi meg. A döntéshozók remélik, hogy a hatékonyságnövelés is segít majd a gazdaság versenyképe-sebbé tételében, és sikerül az Unió polgárainak magas életszínvonalat biztosítani jóval alacsonyabb környezeti hatás mellett. Ezek az ambiciózus célok azonban csak akkor érhetőek el, ha jelentősen megváltoznak a termelési és fogyasztási szokások.

Hulladék – Az európai gazdaság minden évben 5 tonna hulladékot termel állampolgáronként, a veszélyes hulladékot is beleértve, és minden uniós polgár átlag fél tonna háztartási hulladékot dob a kukájába évente. Valószínűleg a válságnak köszönhetően ezek az értékek némileg csökkentek az elmúlt pár évben. Az EU célja többek között az is, hogy a hatékonyabb erőforrás-felhasználást lehetővé tévő és az ellátás biztonságát javító zöldebb gazdaság részeként a társadalom újrahasznosítóvá váljon, azaz mindannyian tudatosan és aktívan részt vegyünk a hulladékok újrahasznosításában.

Forrás és további információ >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás