A Népszabadság több forrásból megerősített információi szerint távozik a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója. Boros Emil és a nemzeti parkokat felügyelő Vidékfejlesztési Minisztérium között „feloldhatatlan szakmai nézetkülönbség” alakult ki a nemzeti parki védett földek használatba adásával kapcsolatban.
FRISSÍTÉS: az érintett közlése szerint közös megegyezéssel távozik.
Úgy tudjuk, a KNP szerdai állománygyűlésén bejelentett lépés közvetlen előzménye az a néhány héttel ezelőtti találkozó volt, ahol a VM vezetése lényegében a bizalomvesztés tényét közölte az igazgatóval. Az ügy érdekessége, hogy Boros Emil egyszerre volt jó természetvédelmi szakember és a Fideszhez feltétel nélkül lojális köztisztviselő, aki már a kormányváltás után, Fazekas Sándor bizalmát élvezve került a nemzeti park élére, és a közelmúltig különösebb vita nélkül teljesítette a kormányzati elvárásokat. Az utóbbi időben ugyanakkor sorozatosan konfliktusba került a tárcával, elsősorban a nemzeti parki védett területek haszonbérbe, illetve használatba adása kapcsán.
A földhaszonbérletek ügyében – ahogyan arról a Népszabadságban már beszámoltunk – a kormány azt a koncepciót igyekszik érvényesíteni, hogy maximum 50-70 hektáros darabokban adják oda a földeket a helyi gazdáknak, lehetőség szerint minél többnek – egyfajta kárpótlásul amiatt, hogy korábban az állami földbérletpályázatokon a családi gazdálkodók többsége hoppon maradt. Csakhogy a védett gyepek számára a feldarabolás végveszélyt jelent: a szikes rétek ökológiai értéke nagyon magas, eltartóképességük viszont kifejezetten alacsony (azaz nem tesz nekik jót a jelentősebb állatállománnyal járó túllegeltetés, sem az, ha birtokonként önálló itatók, karámok, kerítések létesülnek).
Boros Emil tollmustrája ( greenfo archívum 2005)
A másik szakmai vitapontot a használatba adott földek jelentik: ezekért még bérleti díjat sem kell fizetni, csupán a kedvezményes földbérletáraknál is alacsonyabb hasznosítási díjat kér az állam, és itt a birtokkorlátok sem érvényesülnek.
A használatba adott földek szinte mindig politikaközeli vállalkozókhoz (nemritkán helyi politikusokhoz) kerülnek – úgy tudjuk, a KNP igazgatójánál is egy ilyen, összesen 2000 hektárnyi területet érintő földjuttatás verte ki a biztosítékot.
Egy ekkora földdarabnál önmagában a területalapú uniós támogatás mintegy 120 millió forintot tesz ki évente, akkor is, ha a földterületen semmilyen gazdálkodási tevékenységet nem végeznek.
A nol.hu értesülései szerint Boros Emil jelenleg szabadságon van, a vezetői teendőket átmenetileg Magyar Gábor igazgatóhelyettes látja el.
FRISSÍTÉS
MA DÉLUTÁN AZ ALÁBBI KÖZLEMÉNYT KAPTUK AZ ÉRINTETTŐL:
A Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója közös megegyezéssel távozik
A Népszabadság állításával ellentétben a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatói posztjáról nem „feloldhatatlan szakmai nézetkülönbség” miatt, hanem a földügyektől független okokból, közös megegyezéssel távozom. Az MTA Ökológiai Kutatóközpontja tudományos munkatársaként folytatom tovább munkásságomat. A jövőt tekintve Fazekas Sándor miniszter úrral egyetértésben kifogástalan szakmai kapcsolatom megmarad a tárcával és a nemzeti parkkal.
Dr. Boros Emil igazgató
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
**************************************************************************
Történelme során először darabolják szét a Pro Vértes Közalapítvány kezelésében lévő területet. Igaz, egy részét ugyan a rendszerváltás után rövid ideig használhatták a gazdák is, ám az állam a természetvédelem érdekeire hivatkozva felvásárolta a földeket. Most bérbe adják azokat – de már célzottan, és persze nem az egykori gazdáknak – írtuk két napja.
Kapcsolódó anyagok:
Büntetőügyek és vezetőváltás a Bükki Nemzeti Parkban
Itt a nemzeti parkos ügyvédi mutyi
A nemzeti parkokban a pusztai élőhelyek védelme fontosabb, mint a Földprogram