Hirdetés
Forrás: 24.hu

Miért bízták egy kis nyírségi kft.-re, hogy szedje be a szemétdíjat az egész országban? A négyfős Pepp and Cars Kft. és Seszták Miklós ex nemzeti fejlesztési miniszter zavaros kapcsolatának járt utána a 24.hu.

Egy családi ház a központja, nyilvánosan elérhető telefonszáma pedig egyáltalán nincs annak a nyírségi kft.-nek, amelyet az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. szerződtetett arra, hogy vegye át több százezer ügyfél díjfizetési ügyét. A megbízás szerint a Pepp and Cars Kft.-nek kell csinálnia valamit a kukaholding felhalmozódott szemétdíj-tartozásaival. A négyfős Pepp and Cars Kft. a Díjbeszedő Zrt.-vel közösen 7,6 milliárd forintos keretet nyert el az NHKV Zrt. 2017 végén kiírt közbeszerzésén.

A kukaholding a maga 160 fős apparátusával és a Garancsi István üzlettársai által 700 millió forintért leszállított számlázási és nyilvántartási szoftverével képtelen volt úrrá lenni a helyzeten. Már fennállása első évében óriási kintlevőségeket halmozott fel. A díjbeszedés 2016-os központosítása miatt országszerte nagyot zuhant a fizetési hajlandóság. A számlázó szoftver sem működött igazán, ezért hónapokat, sőt volt, ahol több mint egy évet késett a csekk kiküldése. Az NHKV Zrt.-nek idővel már pontos nyilvántartása sem volt arról, hogy hova küldték ki a számlát, és kik nem fizették be azokat. Ezért úgy döntöttek, hogy meg sem próbálkoznak a behajtással, inkább kiszervezik a feladatot.  Lehetőség lett volna arra, hogy a hiányzó milliárdok beszedését a NAV-ra bízzák, hiszen a 2012-es hulladéktörvény lehetővé teszi, hogy a díjtartozást adók módjára hajtsa be a hatóság. Ez az olcsóbb megoldás a nem fizetők pontos listájának hiányában nem jöhetett szóba. Ezért hozták létre a 7,6 milliárdos keretet.

A kukaholding 2017-ben a Seszták Miklós vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyelete alá tartozott. Kézenfekvő volt, hogy a közbeszerzéssel a szintén állami tulajdonú Díjbeszedő Holding Zrt. vonják be az kintlevőségek kezelésére. A Díjbeszedő a Magyar Posta 100 százalékos tulajdonában áll, így Sesztákék az akkoriban postaügyi államtitkári poszton lévő Bátrfai-Mager Andreával vezényelhették le az ügyletet. Az viszont már kevéssé érthető, hogy az 5 milliárdos árbevételű állami Díjbeszedőnek miért kellett maga mellé vennie a 2016-ban még csupán 19 milliós forgalmat bonyolító kisvállalkozást, amely addig nagyrészt élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozott a Nyíregyháza közelében fekvő Balkányban.

A 24.hu meg is kérdezte a Díjbeszedő Zrt. vezérigazgatóját, Kálmán Lászlót, vajon mit tudott a korábban kis vidéki kft., amit az állami monstrum nem, és milyen üzleti előnyöket reméltek bevonásától. Válasz egyelőre nem érkezett, az azonban így is látható, hogy keveset.

A Nyíregyházától Győrig, az ország teljes területén végzendő pénzbehajtás, az ügyfelek személyes felkeresése, és a kukaholding nyilvántartásának pontosítása – mint ahogy borítékolható volt – nagyságrendekkel nagyobb feladat volt, mint hogy a kft. egymaga elvégezze.
A Pepp and Cars egy áttekinthetetlen céghálót hozott létre, alvállalkozókat vett fel, az alvállalkozók pedig további alvállalkozókat szerveztek be.

Vagyis az eredmény az lett, hogy kft.-k, bt.-k, egyéni vállalkozások kezébe került az NHKV Zrt. több százezer ügyfelének sok személyes adata és esetleges pénztartozása. Az elmúlt közel egy évben az adatvédelmi előírások ellenére nem sikerült nyilvánosságra hozni, mely vállalkozások kezelték az ügyfelek adatait és az NHKV pénzét: a Pepp and Cars egyáltalán nem rendelkezik internetes honlappal, a kukaholding által közzétett hivatalos Adatkezelési Szabályzatból pedig éppen az a link hiányzik, amelyre kattintva az alvállalkozók listáját lehetne megnézni.

Az NHKV Zrt. Adatkezelési Szabályzatban más érdekességek is vannak. A Pepp and Cars elérhetőségeként feltüntetett mobilszámon például nem a vállalkozás mostani, hanem a régi tulajdonosa jelentkezik. A férfi a 24.hu-nak azt állította, hogy már 10 éve eladta az üzletrészét, és azóta semmi köze nincs a cég tevékenységéhez.

Végül a Tiszalök.hu-n megjelentetett NHKV-s tájékoztató alapján a Pepp and Cars tulajdonosnőjének férjét sikerült elérnünk. Kiderült, hogy ő a Pepp and Cars ügyvezetője és a cég megyei szintű alvállalkozója is egy személyben. Törő Norbert a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ügyeket intézi, ám ő sem volt közlékeny, hiába kérdeztük, hány céget szerveztek be a Pepp and Cars alá, és hogy milyen hatékonysággal dolgozik a hálózat.

A 24.hu információi szerint az NHKV-nál eleve nem sok reményt fűztek a díjhátralékok gazdaságos beszedéséhez.

Különösen érdekes, hogy az NHKV milliárdjaiból létrehozott díjbeszedői hálózat végső soron a NAV-val fenyegeti az ügyfeleket. Egy birtokunkba került üzenőlapon, amelyet Szegeden dobtak be egy postaládába, a behajtó neve, elérhetősége nem szerepel, de az apróbetűs részben arról tájékoztatják az ügyfelet, hogy egy ismételt sikertelen behajtási kísérlet után a NAV adótartozásként fogja beszedni a szemétdíjat, ám ekkor felszámolhatja a késedelmi kamatot, valamint a behajtási költségeket is.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás