A rovat kizárólagos támogatója

A dél-olaszországi Forestafortéban öt évvel ezelőtt bőven termő, százéves olajfa-ültetvény állt. Ma csupa lepusztult, haldokló tuskó. Egy halálos baktérium fenyegeti a fákat, veszélybe sodorva egy ősi mezőgazdasági ágazatot itt Olaszországban és más dél-európai országokban. A bajt a Xylella fastidiosa nevű baktérium okozza.

"Az ültetvény hozama 80 százalékkal csökkent három év alatt. A betegség tönkretette a tájat és a gazdaságunkat. Ha jobbra fordul is a helyzet, az nagyon lassú folyamat lesz", mondta az Euronewsnak Giovanni Melcarne, olivatermesztő.

A tönkrement ültetvény ma európai, észak-afrikai, közel-keleti tudósok és hallgatók kísérleti terepe. A Cure-XF európai kutatási projekt keretében korai diagnosztikai eszközöket fejlesztenek, megosztják a betegség kezelésében elért eredményeiket.

"Minél hamarabb sikerül felismerni a betegséget, annál nagyobb az esély szembeszállni vele", mondta az Euronewsnak Marun al Mudzsabber, agronómus. "A másik feladat a tudományos eredmények megosztása, mert a betegséggel csak több tudományág összefogásával lehet felvenni a harcot. Nem csak a biológia – a szociológia, a közgazdaságtan és a biotechnológia eszközeire is szükség van."

Ellenszer nincs, új fajta kell

A baktériumot rovarok viszik egyik fáról a másikra. A kutatók első feladata a kórokozó azonosítása és a tulajdonságainak feltérképezése volt, ami nem is olyan egyszerű.  "A baktérium kizárólag a fa szállítószöveteiben, az edényekben telepszik meg. Elzárja a víz és az ásványi anyagok áramlását a gyökerektől a levelek felé. Minden a fa belsejében történik, ezért olyan nehéz kezdeni vele valamit", magyarázta Donato Boscia. A betegségnek ma nincs ismert ellenszere. Korai diagnosztikai eszközöket és applikációkat sikerült kifejleszteni, amivel megelőzhető a továbbterjedése.

"A baktérium olyan mértékben elterjedt, hogy már nem lehet kiirtani, meg kell tanulni együttélni vele. Ennek az az egyik módja, hogy olyan növényfajtákat nemesítünk, amelyek ellenállóak vagy legalábbis kevésbé érzékenyek a betegségre", mondta Franco Valentini, agronómus.

 

A tudósok szerint van némi előrelépés

De honnan jött ez a válság? A téma legnagyobb olasz szakértőjével, Donato Boscia növénypatológussal beszéltünk, aki a laborjából követte a dráma kibontakozását.

"Nagyjából öt évvel ezelőtt kezdtünk el foglalkozni ezzel a betegséggel. 2013. nyara volt. Hallottunk róla, hogy kiszáradtak az olajfák egy Galipoli nevű kisváros környékén, Dél-Olaszországban. Néhány hónap után, október közepére sikerült azonosítani a Xylella Fastidiosa baktériumot, illetve egyes molekulákat a DNS-éből. Az eredményeket azonnal közöltük a növényegészségügyi hatóságokkal, hogy az organizmust karanténba kell zárni, annyira ártalmas. Az olasz és az európai jogszabályok alapján azonnal jeleznünk kellett, mit találtunk."

"Már azonosítottunk két baktérium-rezisztens változatot, a leccinót és a fabolosát. De ez csak a kezdet, az a cél, hogy további fajtákat találjunk, amelyek még ellenállóbbak", magyarázta Pierfederico Lanotte, agronómus.

A rezisztensnek gondolt ágakat beteg fákba oltják, és folyamatosan vizsgálják az állapotukat. A helyi oliva-termelők nem tehetnek mást, mint reménykednek.  "Biztos, hogy ami a fajtákat illeti, nagyobb változatosságra van szükség. Ez segíthet egy pufferzóna, egy természetes védelmi vonal kialakításában", mondta Giovanni Melcarne.

Kapcsolódó anyagok:

A Xylella fastidiosa az új migráns közellenség

Mallorcát is elérte az olajfák ebolája

Már Franciaország szárazföldi részén is megjelent az olajfa gyilkos

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás