A világörökségként UNESCO-jegyzékbe vett Duna-partok hazai védelmét műemléki jelentőségű területként biztosítja az örökségvédelem, azonban az önmagukban is kiváló alkotások ezen belül a szigorúbb egyedi műemléki védelemben is részesülnek. Ezt nyerte most el a budapesti partvédmű.
Szeptember 2-án lépett hatályba a Budapest dunai rakpartjait műemlékké nyilvánító 53/2011. (VIII. 25.) számú Nefmi-rendelet. Ezzel a döntéssel a Budapest Világörökségéért Alapítvány előterjesztése alapján a kultúráért felelős miniszter közel 12 km-es hosszával az eddigi legnagyobb magyar műemléket jelölte ki, amely nem szokásos műemlék: mérnöki műtárgy mivoltával ritkaságszámba megy műemlékjegyzékünkben.
A világörökségként UNESCO-jegyzékbe vett Duna-partok hazai védelmét műemléki jelentőségű területként biztosítja az örökségvédelem, azonban az önmagukban is kiváló alkotások ezen belül a szigorúbb egyedi műemléki védelemben is részesülnek. Ezt nyerte most el a budapesti partvédmű. Fontos a védelem indoklása is: építészeti értékeiért és kiemelkedő városképi szerepéért lett műemlék a rakpart, a védelem célja ezek megőrzése. Az örökségvédelmi bírság szempontjából az I. kategóriás besorolás pedig azt jelenti, hogy akár 200 millió forintos büntetést is kiszabhat a hatóság arra, aki a műemléket megrongálja vagy megsemmisíti.
A 1870. évi X. törvénycikk a Budapestet fővárossá tevő Közmunkatanács első feladatául éppen a Duna-szabályozást: az árvédelemnek az 1833-as nagy árvíz óta sürgető megoldását, egyben a vízi kereskedelem számára nélkülözhetetlen kikötők és rakodópartok kiépítését tette. Azonos formáival és anyagaival az 1871-ben mindkét oldalon megindult rakpartépítés fogta össze az első egységes gesztussal az akkor még két várost egy fővárossá. A Reitter Ferenc városi főmérnök és Hieronymi Károly tervező mérnök munkája száznegyven év óta megfelelőnek bizonyult választ adott a Budapestet megteremtő Dunának és máig érvényes nagyvonalú alapvonalat a város világörökségi panorámájának.
A tardosi vörös mészkőből – a köznyelvben vörösmárvány, a rómaiaknak, Mátyás királynak és a XIX. századnak is kedvelt díszítőköve – épültek a gazdagon variált keresztszelvényű, hatalmas kétszintes partvédmű Dunában álló függőleges partfalai, amelyek süttői fehér mészkőből rakott lépcsősorokkal váltakoznak. A szépívű párkány, a vízre lejáró lépcsők, a lépcsőket megszakító csúsztatók hatalmas kőtömbjeikkel erőt és méltóságot sugároznak.
Az immár megfelelően értékelt műtárgy méltó arra, hogy hiányzó díszeit, az elbontott öntöttvas korlátokat és lámpákat visszakapja. Ugyanígy nem maradhat mai állapotában a közelmúltban átépített budai szakasz sem a Margit-híd körül, melynek minőségét az UNESCO szakértői elfogadhatatlannak találták, és a projektet jórészt finanszírozó Európai Unió is kifogásol. A meghibásodott falak javítása is sürgős.
A rakpartok értékeire hívja fel a figyelmet a Budapest Világörökségéért Alapítvány szabadtéri kiállítása is, amely "A rakodópart kövei / Duna-parti világörökségünk" címmel negyedik hónapja látható a Petőfi téri Duna-korzón. A jelentős közönségsikert elért angol-magyar nyelvű különleges kiállítás a part mögött a világörökségi panoráma elmúlt másfél évszázadát is bemutatja.
