Hirdetés
Forrás: népszava

Történelmi léptékű eredménynek nevezte Mirkóczki Ádám polgármester, hogy a megyeszékhelyek közül elsőként Egerben teszik ingyenessé a helyi tömegközlekedést az egri lakcímkártyával rendelkezőknek.

Az „ingyenes” szót annyiban árnyalta, hogy mivel 0 forintos díjat nem lehet fizetni az éves bérletért, ezért egy jelképes, 1000 forintos éves buszbérletet kell majd megváltaniuk mindazoknak, akik használni szeretnék a hevesi megyeszékhely buszjáratainak valamelyikét. A polgármester szerint kisebb városok, mint amilyen például Hatvan, vagy egy-két megyei jogú város, így Hódmezővásárhely esetében már van példa a tömegközlekedés ingyenessé tételére, de Eger ettől jóval nagyobb léptékű város, itt nem egy vagy két, hanem 38 autóbusz-helyijárat működik.

Tegnapi szavai szerint a bejelentés akkor válik érvényessé, ha a mai rendkívüli közgyűlésen megszavazza azt az önkormányzat. Végül ma 3 órás ülés után megszavazta a közgyűlés a javaslatot, így 2022. január 1-jétől már a jelképes összegért válthatják meg éves bérletüket az egri lakcímkártyával rendelkezők. A Népszava kérdésére a polgármester elmondta: az előzetes kalkulációk szerint a városnak egy-másfél milliárd forintjába kerül majd a jövőben évente a Volánnal megkötött megállapodás, vagyis ennyit kell majd fizetniük a helyi tömegközlekedésért.
Azért, hogy ezt az összeget előteremtsék, várhatóan valamelyest emelni fogják az eddigi parkolási díjakat, amitől azt is várják, hogy csökken Egerben az autós belvárosi forgalom. A közszolgáltatás finanszírozásának másik forrása a helyi iparűzési adóbevétel lesz, amelyet a törvény értelmében egyébként is a helyi tömegközlekedésre, vagy annak fejlesztésére kellene fordítani.

Mirkóczki Ádám hozzátette: számításaik szerint egy felnőtt évente 63 000, egy házaspár 126 000, egy egygyermekes család 153 000, egy kétgyermekes 180 000, míg egy háromgyermekes család éves szinten 207 000 Ft-ot takarít meg ezzel az intézkedéssel. Közölte azt is, hogy megállapodtak a Volánnal a korábbi évek eddig ki nem fizetett veszteségeinek ütemezett törlesztésére. A Népszava kérdésére a polgármester elmondta: 2018 és 2019 között nagyjából 600 millió, míg 2020-ban 400 millió vitatott hátralékot nem törlesztett eddig a város, a megállapodás révén erre is sor kerül majd az elkövetkező időszakban.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás