Hirdetés

Az Európai Bizottságban kiemelt politikai ügyként kezelik a paksi atomerőmű bővítését. Négy kérdésben kerülhet Brüsszel célkeresztjébe az építkezés. Mint minden különösen érzékeny ügyről, erről is az elnök dönt.

Egy ideje már az asztalán vannak a papírok – tudta meg az EUrologus egy bizottsági tisztviselőtől. Júniusban már megindult a hivatalos eljárás amely azt vizsgálja, hogy az építkezés állami támogatásnak minősül-e, és ez összhangban van-e az EU vonatkozó szabályaival. Az Eurologus úgy tudja, októberre várható az első állásfoglalás. 

Ausztria lehet az építkezés fő ellenlábasa, osztrák hivatali körökből ugyanis olyan nyilatkozatokat hallani, hogyha az Európai Bizottság átengedi a paksi bővítést, akkor Bécs az Európai Unió Bírósága elé viszi az ügyet. A Nagy-Britanniában épülő "Hinkley C Point" reaktor építése miatt már el is indították a pert. Arra hivatkoznak, hogy a tiltott állami támogatással épülő brit atomerőmű megzavarhatja az osztrák energiapiacot.

Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos többször is azt nyilatkozta, hogy Paks 2. ki fogja termelni a saját építési és fenntartási költségét, így nem lesz szükség állami szerepvállalásra. Jávor Benedek, a PM európai parlamenti képviselője viszont kételkedik ebben, és szerinte a kormány még hülyét is csinál magából Brüsszelben. Szerinte ugyanis nem lehet bebizonyítani, hogy nincs állami támogatás a projektben, mert az egész az államadósság-kezelő központon keresztül finanszírozódik. Ha csak egy garanciavállalással vesz részt a hitelben, akkor már az is masszív állami részvétel – nyilatkozta Jávor az EUrologusnak.

 

Sugárveszélyre figyelmeztető szalag a paksi atomerőmű 2-es építményében

Sugárveszélyre figyelmeztető szalag a paksi atomerőmű 2-es építményében 

Fűtőelemek

Az Eurologus értesülései szerint az EB a még 2003-ban megsérült paksi fűtőelemek tavaly nyári Oroszországba történő szállítását is vizsgálta. Bár erről az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. még áprilisban azt állította, hogy jogszerűen, a nemzetközi irányelveket teljes mértékben figyelembe véve történt a szállítás, az EB ennek ellenére kifogásolja az eljárás egyes elemeit.

Az egyik kérdéses pont az lehet, hogy a korábbi Majak Vegyi Kombinát közelében létesített oroszországi hulladéktemető ideiglenes vagy végleges tárolóhely-e. Ha végleges, akkor erősen vitatott, hogy a tárolás körülményei összeegyeztethetőek az EU minden tagállamára érvényes szabályokkal. Az Eurologus úgy tudja, hogy a kérdést megtárgyalták a Bizottság energiapolitikai főigazgatóságán, most pedig politikai szinten parkol a döntés, azaz az energiaügyi biztos, a spanyol Miguel Arias Cañete asztalán.

Beszállítók

Az EB a beszállítók kérdését is vizsgálja: az Euratom ellátási ügynökségnél fontos kikötés, hogy egy atomerőműnek több potenciális beszállítója kell, hogy legyen. Ezért nem hagyták jóvá első körben a fűtőanyag-ellátási szerződést, amely túl hosszú kizárólagos jogot biztosított volna a Roszatomnak. Ezt a kezdeti időszakot tíz évre csökkentették.

Nemrég felröppent a pletyka, hogy az amerikai Westinghouse lehet az alternatív szállító, amely megnyugtathatja az EU-s felügyelőket. Kérdéses azonban, hogy megéri-e a Roszatomon kívül bármilyen másik cégnek kifejleszteni ezt az üzemanyagot, és hogy az oroszoknak megéri-e átadni a fejlesztéshez szükséges adatokat. Paks 2-höz hasonló erőmű csak kettő épülne, ami nem egy nagy piac. Továbbá úgy tudni, hogy az eredeti üzemanyag-ellátási szerződésben az szerepelt, hogy az oroszok átveszik a használt fűtőelemeket ideiglenes tárolásra. Arról azonban valószínűleg nem rendelkeztek a szerződésben, hogy mi történik azokkal a fűtőelemekkel, amelyeket nem az oroszok biztosítanak.

Közbeszerzés

Arról a beadványról, hogy a kormány miért nem versenyeztette meg a projektet, pedig a Roszatomon kívül lehetett volna más érdeklődő is, még nem nyilatkozott az EU-s testület. Elképzelhető, hogy az eljárás sérti a közbeszerzési szabályokat. Erről az Eurologus szerint a Bizottság várhatóan év végéig foglal állást- írta a Napi.hu.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás