A rovat kizárólagos támogatója

Mint azt a médiában sokan hallották, olvasták már, újra megjelentek hazánk területén a nagyragadozók: a farkas, a hiúz és a barnamedve. Ezen fajok a szomszédos országokban – főleg Szlovákiában – történt állománybővülés nyomán terjeszkedtek át hozzánk, tehet spontán visszatelepülésről, nem visszatelepítésről van szó. A WWF és a Kuvasz-Őr! Program együttműködésében kuvaszkölyköt kapott egy gazdálkodó Nógrád megyében.

Mind a három faj védett, tehát elpusztításukat a törvény bünteti. Eszmei értékük 250 000 Ft, a hiúz esetében pedig 500 000 Ft. Egyelőre még kis létszámban vannak jelen, és remélhetőleg sokan örülnek a visszatértüknek. Ugyanakkor nagyobb mértékű elszaporodásuk esetén komoly gazdasági károkat is okozhatnak a legelő állatok elejtése nyomán. Az állam nem biztosít kártérítést a védett fajok károkozása után, de a megelőzésben partnerként segíti a gazdálkodókat. Ezt a tevékenységet kívánja erősíteni a WWF Magyarország egy uniós támogatású projekt keretében és a Kuvasz-Őr! Program is.

„A LIFE EuroLargeCarnivores pályázat lehetőséget biztosít az emberek és nagyragadozók közötti konfliktusok enyhítésével kapcsolatos jó gyakorlatok cseréjére, valamint a határokon túli együttműködésen és tudásmegosztáson keresztül kívánja jobbá tenni az együttélést. Segít megoldásokat találni a farkasok, medvék és hiúzok által jelentett társadalmi, gazdasági és ökológiai kihívásokra” – mondta Dr. Patkó László, a WWF Magyarország Nagyragadozók programvezetője.

A Kárpátok magas hegyei között az Északi-Középhegységben tapasztalható számokhoz képest jóval több nagyragadozó fordul elő. Erdélyben sok évszázados módszerrel védekeznek ellenük a juhászok: falkákban tartott nagyméretű kutyák védik a nyájat. Ezt a hagyományt szeretné feleleveníteni Szép Ábrahám, aki programja során kuvaszokat adományoz pásztoroknak.

Bak Attila kuvasztenyésztő (balra), Kovács Gábor, pálosvörösmarti gazda, a kutya új tulajdonosa és Aga, a kölyökkutya

„Az állattenyésztőknek fel kell készülniük arra, hogy távol tartsák a nagyragadozókat legelő állataiktól, és megvédjék őket a lehetséges támadásoktól. A villanypásztor és az emberi jelenlét mellett az őrkutyák jelentik a hatékony megoldást. A hagyományos magyar őrző kutyafajta, a kuvasz kiváló partnere a gazdáknak abban, hogy távol tartsák a nagyragadozókat a legelő haszonállatoktól, és kulcsfontosságú szereplője az együttélésnek” – jelentettei ki Szép Ábrahám, a Kuvasz-Őr! Program vezetője.

Szeptember 21-én délelőtt a Nógrád megyei Bér községben Bak Attila fiatal kuvasztenyésztő kuvaszkölyköt adott át Kovács Gábor pálvörösmarti gazdának és feleségének, Molnár Editnek. Az eseményen résztvevő újságírók ezek után meglátogatták Fazekas Róbert bátonyterenyei gazdaságát, ahol már villanypásztor és két kifejlett kuvasz őrzi a juhokat és kecskéket.

Kuvasz a bátonyterenyei gazdaságban.

Nyitóképen Aga, a kuvaszkölyök.
Fotók és szöveg:
  Bajomi Bálint

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás