Hirdetés

A WWF Magyarország nem csak természetvédelmi, de az erdőgazdálkodás fenntarthatósága szempontjából is súlyosan aggályosnak látja az augusztus 5-én hatályba lépő kormányrendeletet, amely katasztrófavédelmi szempontokra hivatkozva eltörli a fakitermelés szinte minden korlátozását. Ilyen döntésre évtizedek óta nem volt példa hazánkban.

A veszélyhelyzet ideje alatt a tűzifaigények biztosításához szükséges eltérő szabályok alkalmazásáról szóló 287/2022. (VIII. 4.) Korm. rendelet felfüggeszti többek között a tarvágás tilalmát magas természetességű állami erdőkben is. Az akácosok mintájára eltörli a tölgy- és bükkerdők kötelezően alkalmazandó vágáskorát. A tölgyeseket a kitermelés után mától elég sarjaztatással felújítani. A kivágott akácosok és más idegenhonos fafajú erdők helyén nem kell a természetes erdőtakarót helyreállítani, védett területen sem. A fakitermelés során nem szükséges a vegetációs időre tekintettel lenni, vagyis az erdő lombos állapotban, és jövő tavasszal akár a madárvilág költési idejében is vágható. Az állami erdőgazdaságok hatósági engedély nélkül építhetnek az erdőben a faanyag kiszállítására szolgáló ún. közelítőnyomokat. A miniszter engedélyt adhat az erdőtervtől eltérő fakitermelésre.

„A kormányrendeletben szereplő lazítások olyan mértékűek, amire a huszadik században is csak rendkívüli – a jelenleginél sokkal kritikusabb – időszakokban került sor, és aminek következményeit a hazai erdők a mai napig nem heverték ki teljesen – mondta Gálhidy László, a WWF Magyarország Erdő programjának vezetője. – A válságos időszakban megnövekedett faigényre természetesen választ kell adni, aminek érdekében átmenetileg növekedhet a fakitermelés volumene. Ha azonban minden korlátot félretéve, válogatás nélkül éljük fel erdeink legjavát rövid idő alatt, akkor a későbbi nemzedékek számára megszűnnek az erdőgazdálkodás alapjai. Mindezzel együtt a természeti értékek – köztük egész tájegységek élővilága – is kiheverhetetlen károkat szenvedhetnek, amelyek feláldozása rövid távon sem segít az energiaválság megoldásában.”

Tarvágás Bükk hegység Gálhidy László WWF Magyarország

A WWF Magyarország értetlenül áll az olyan korlátozások előtt, amelyek a már kitermelt erdő felújításának feltételeit egyszerűsítik. Az új előírásoknak közvetlenül nincs szerepe a tűzifahiány mérséklésében, miközben lemondunk természetes erdeink helyreállításáról a védett területeinken. Minél kevésbé természetes egy erdő és minél szegényebb az élővilága, általában annál védtelenebb és sérülékenyebb a klímaváltozás hatásaival szemben, márpedig az erdők és vizesélőhelyek túlélése a saját élhető környezetünk alapját is jelenti. A tarvágások tilalma alá eddig is kevés erdő tartozott. A természetvédelmi szempontból értékes állami erdőkben e nélkül is hozzá lehetett jutni a faanyaghoz, így kérdéses, hogy mi indokolja a tarvágások visszaállítását.

„Aligha indokolható, hogy miért van szükség e drasztikus beavatkozás lehetőségének visszaállítására, amivel a 2009. évi új erdőtörvény egyik fontos vívmányát dobjuk szemétre. Ezekben a nagyrészt védett erdőkben már régen nem a fakitermelésé kellene, hogy legyen a főszerep” – mondta Gálhidy László.

“Ott tartunk, hogy nem csak tűzifát, de tüzelőberendezést is már csak nehezen lehet kapni. Vagyis a trend világos: aki eddig nem fűtött fával, most az is kiépíti ennek a lehetőségét. A lakossági energiahatékonysági programnak a hiánya, amit már réges rég meg kellett volna hirdetni, most ütközik igazán ki, hiszen a kitermelt többletfa jelentős részével gyakorlatilag az utcát fűtjük. Ráadásul a frissen vágott fát nem is szabadna tűzifának hívni, mivel a hatékony égéshez 20% nedvességtartalom kell, amit 1-2 év szárítással lehet csak elérni. Az ezzel való fűtés pedig csak tovább fogja súlyosbítani a fűtési szezon alatt tapasztalható rossz levegőminőséget” – tette hozzá Harmat Ádám, a WWF Magyarország éghajlatvédelmi programvezetője.

A WWF Magyarország példátlanul kockázatos lépésnek tartja a fakitermelés fokozását. A jó természeti állapotú erdőterületek segítik a klímaváltozás hatásaival szembeni védekezést, csökkentik a villámárvizek kialakulásának kockázatát, szerepük van a táji vízmegtartásban, védenek a talajerózió ellen. A fenntarthatatlan mértékű fakitermeléssel mindezek elvesztését kockáztatjuk, és a későbbi évtizedek erdőgazdálkodásának alapjait ássuk alá.

A WWF Magyarország többek között a tűzifa-felhasználás hatékonyságának növelése érdekében együttműködik a Habitat for Humanity Magyarországgal, a civil szervezet a szociális tüzelőanyag program kapcsán reagált a megnövekedett tűzifakeresletre.

A WWF Fűtési kisokos kiadványa ide kattintva érhető el.

Nyitókép: tarvágás a Kiskunságban fotó: Gálhidy László WWF Magyarország

Kapcsolódó anyagok:

Pénz kell az Orbán-rezsimnek- el akarják adni a nemzeti parkok védett földjeit

Orbánnak semmit sem ér a természettudományos nemzeti örökségünk

Orbáni “zöld” rezsipolitika: természetvédelmi területen könnyebb lehet a tarvágás

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás