A rovat kizárólagos támogatója

Kétmillió forintot ad a rendőrség is annak, aki elárulja, ki engedett olajat a Ráckevei Duna-ágba – ezzel az utóbbi 20 évének legsúlyosabb környezetszennyezését okozta.

A budapesti rendőrfőkapitány kétmillió forint nyomravezetői díjat ajánl annak, aki a Ráckevei Duna-ágnál történt olajszennyezés elkövetőjével kapcsolatban olyan konkrét adatot vagy információt tud szolgáltatni, amely a nyomozást eredményre vezeti, és az elkövetők azonosítását, felelősségre vonását közvetlenül elősegíti. A nyomravezető személyét bizalmasan kezelik.

December elején valaki több köbméter sűrű olajat engedett a védett Duna-ágba Szigetszentmiklós közepén, ami miatt pusztult 2000 négyzetméternyi ritka úszóláp, nádas és más növényzet. Akár évekig is eltarthat, amíg eltüntetik az olajszennyezés nyomait a szakaszon. A kármentést végző vízügyi szakemberek eddig több mint 10000 liter olajszármazékot és olajos vizet szivattyúztak le.

A múlt héten már a szennyezést felfedező Pfeifer Rikárd civilekkel együtt több  mint 4 millió forintot gyűjtött össze nyomravezetői díjra, mely összeg már 8.580.000.-forintra emelkedett.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) tegnapi közleménye szerint munkagépekkel egész hétvégén folyamatosan dolgoztak a kárelhárításon. Vasárnap mintegy 160 ezer kilogrammnyi szennyezett növényzetet és iszapot szállítottak el, így már több mint 400 ezer kilogramm veszélyes hulladéktól szabadították meg a Ráckevei (Soroksári)-Dunát. (police.hu)

Kapcsolódó anyagok:

500.000.-Ft nyomravezetői díj az RSD brutális olajszennyezőjének előkerítéséhez

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás