Hirdetés

Továbbra is egységes tarifarendszerrel használhatják a főváros környékéről Budapestre, valamint az ellenkező irányokba közlekedő menetrend szerinti járatok utasai a 2011 óta létező Budapest-bérletet, miután megállapodott az érintett 3 cég.

Az utasok érdeke az első: háromoldalú megállapodást kötött a BKK, a Volánbusz és a MÁV-HÉV, így egyelőre maradnak az eddigi szolgáltatások és a Budapest-bérlet. A BKK december 29-én olyan háromoldalú megállapodást kötött a MÁV-HÉV-vel és a Volánbusszal, amely biztosítja a jelenlegi tarifarendszer megőrzését.

A HÉV és az agglomerációs „kék” buszjáratok működtetésével kapcsolatban még 2016-ban egy bonyolult, sok szerződésből álló megállapodáscsomagot kötött Budapest Főváros Önkormányzata és a Közlekedési Minisztérium. Ezek a megállapodások 2023. december 31-én lejárnak, ami azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy január 1-jén megszűnik a jelenlegi áttekinthető és egységes tarifarendszer, valamint nélkülözniük kell az utasoknak az eddigiekben a BKK által nyújtott magas színvonalú szolgáltatásokat (például utastájékoztatást, jegyértékesítést, járműpótlást) az agglomerációs vonalakon.

A BKK számára kiemelten fontos, hogy a több százezer utas, aki közigazgatási határoktól és szolgáltatóktól függetlenül nap mint nap igénybe veszi a szolgáltatást, a megszokott tarfiáért, a megszokott módon juthasson el a munkahelyére, iskolába, rokonaihoz.

A MÁV-HÉV-vel és a Volánbusszal megkötött, áthidaló megállapodás lehetővé teszi a jelenlegi szolgáltatások fenntartását, illetve elszámolását, egyúttal érvényben tartja a jelenlegi tarifákat és bevételi elszámolásokat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2024. január 1-jétől

  • fennmarad az egységes tarifarendszer, vagyis megmarad a Budapest-bérlet elfogadása az agglomerációs vonalakon a főváros közigazgatási határán belül;
  • a BKK változatlanul ellátja az egységes forgalomfelügyeleti és utastájékoztatási feladatokat a HÉV-járatokon és a Volánbusz agglomerációs, úgynevezett „kék” autóbuszain;
  • a BKK biztosítja az optimális megoldást ezeken a vonalakon az esetleges forgalmi zavarokra;
  • a FUTÁR-rendszerben továbbra is megjelennek a környéki járatok, így az utasok a jelenleg rendelkezésre álló felületeken (például a BudapestGO applikációban) továbbra is percre pontosan megtervezhetik az utazásukat;
  • a BKK az értékesítési csatornáin (a jegy- és bérletautomatákból, illetve a BudapestGO alkalmazásban) változatlanul lehetővé teszi a jegyvásárlást a HÉV-ekre és az agglomerációs „kék” buszokra is.

A hatályos jogszabályok szerint a felek ezt az áthidaló megoldást addig tarthatják fenn, amíg a közszolgáltatókra vonatkozó közbeszerzési értékhatárt a BKK által nyújtott egyes szolgáltatások értéke el nem éri. Az áthidaló megoldás ugyanakkor lehetővé teszi, hogy január 1-jétől – remélhetőleg a helyzet tartós rendezéséig – az utasok továbbra is a megszokott színvonalú és árú közösségi közlekedési szolgáltatásokat vehessék igénybe.

A történet előzménye: Lázár János büntetné a fővárosiakat és alávágna az önkormányzatnak

Közel 20 évvel vetné vissza a fővárosi tömegközlekedést, ha a minisztérium megszüntetné az együttműködést. Az állam Tarlós István idején azzal az ígérettel vette át a HÉV-eket, hogy az utasok nem járhatnak rosszabbul. A BKK elmondta, kik járnak a legrosszabbul, ha Lázár János kivezeti a MÁV-ot Budapestről.

Dupla bérletet, jelentősen magasabb utazási költséget, a digitális utastájékoztatás, jegyvásárlás és útvonaltervezés megszűnését, az esetleges HÉV-pótlások akadozását, összességében a MÁV-HÉV és az agglomerációs Volán-járatok szolgáltatási színvonalának hanyatlását jelentené, ha a közlekedési minisztérium megszüntetné (illetve nem hosszabbítaná meg) a MÁV-Volán és a BKK közti megállapodást – írja közleményében a fővárosi közlekedésszervező.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás