Hirdetés

A januári lakossági fórum után még csak reménykedtek a balatongyörökiek, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) legutóbbi, online ülése után viszont már hivatalossá is vált: a korábbi tervekkel ellentétben nem épül ipari kikötő a településen, a Szent Mihály-kápolna lábához.

Sikeresnek bizonyult az önkormányzati és lakossági tiltakozás – állapította meg Bíró Róbert, Balatongyörök polgármestere. – Az erős ellenállást az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) is érezte, s nem erőből akarta megoldani a problémát, hanem láthatóan törekedett az együttműködésre – írta a Népszava.

Balatongyörök zagytér kikötőhely térkép BAHART ipari üzemi kikötő forrás: balatontipp.hu

Az ipari kikötő ötletével tavaly ősszel, az önkormányzati választások után szembesültek a györökiek. A tervek szerint a kikötő mellett kőberakó is épült volna, ahol a Balaton-felvidéki bányák termését rakták volna uszályokra. Ez a beruházás viszont nemcsak a partszakaszt, de a települések – a beruházást Balatongyörök és Vonyarcvashegy határába tervezték – életét is drasztikusan megváltoztatta volna, így a Facebookon tiltakozó csoport alakult, s petíciót is indítottak a tervek megakadályozása érdekében.
Novemberben aztán több százan demonstráltak a Szent Mihály-kápolnánál, a vízügy képviselőinek pedig az év eleji lakossági fórumokon sem sikerült meggyőznie a helyieket a beruházások létjogosultságáról. Így aztán az Országos Vízügyi Főigazgatóság képviselői a Balaton Fejlesztési Tanács ülésén bejelentették, Balatongyörökön biztosan nem épül meg az ipari kikötő, s más helyszínt keresnek a létesítménynek.

– A vírushelyzet miatt sajnos a személyes egyeztetések lelassultak – tájékoztatta a Népszavát Siklós Gabriella, az OVF sajtószóvivője.
– Egyelőre várjuk a Balatoni Fejlesztési Tanács válaszát, melyik településen lehetne elfogadható egy ilyen létesítmény. Jelenleg azonban semmilyen szolgálati kikötő engedélyezése nincs folyamatban – mondta.

A BFT május közepi ülésén az is kiderült, új zagytározó sem épül Györökön, sőt, a régi zagykazettákat is kiürítik, tartalmukat valamelyik lezárt bauxitbányába szállítják. Új lerakóhelyre azonban szükség lesz a Balatonnál, az OVF megbízásából készült felmérés szerint ugyanis három ütemben, 90 milliárd forintért nagyjából ötmillió köbméter iszapot kellene kikotorni a tómederből, ennek felét első lépésként a Keszthely és Szigliget közötti területről.

Szóba került, hogy az új zagytározót a Zala-torkolatnál alakítanák ki, de környezetvédelmi okokból kérdéses ez a helyszín is. – A kotrási anyag elhelyezésére jelenleg csak az érvényes vízjogi engedéllyel rendelkező zagyterekkel számolunk, azaz a balatongyöröki, a keszthelyi és a balatonfűzfői helyszínekkel – mondta erről Siklós Gabriella. Kérdésünkre, miszerint honnan lesz pénz a mederkotrásra, annyit válaszolt: a finanszírozásról a végleges műszaki megoldások ismeretében tudnak dönteni.

Nyitókép:  A siófoki kikötőből kikotort iszapot uszályon tárolják. Sonline/MTI

Négy év alatt duplázódott a kiirtott balatoni nádasok területe – írtuk februárban.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás