Az éghajlatváltozás hatására a növények életfolyamatai fajonként változó módon időben eltolódhatnak, ez pedig az évezredek alatt összecsiszolódott ökoszisztéma-kapcsolatok szétcsúszásához vezethet. Cikkünkben bemutatjuk, miről tanúskodnak a növényfenológiai megfigyelések.
A hóvirág, ahogy neve is mutatja, a tavasz hírnöke, az orgona György-napra bont virágot és az anyák napi ünnepségek kedvelt díszítője, a bodzából készült friss ital a vizsgaidőszak íze, míg a hárs a ballagások illata. Legalábbis számomra. Mert olyan is akad, aki ki nem állhatja a tavasz érkeztét, mert az egyet jelent a pollen-szezonnal és így az allergia évente visszatérő kínjával. Mások pedig az első tavaszi napsugarak láttán máris azon gondolkodnak, mit mikor kell vetni a kertben vagy hogyan fogják túlélni az idei szúnyoginváziót. Habár a megidézett érzések vegyesek, egy bizonyos: hazánkban – ahol az éghajlatot négy évszakkal jellemezhetjük – a természet ezen szezonális eseményei minden évben lejátszódnak, sőt, a megfigyelések alapján még egy közelítő naptári időszakot is hozzájuk tudunk rendelni.
Egy fecske még nem csinál nyarat – tartja a mondás. De mi a helyzet, ha nemcsak egy hírnök, de egyre több vándormadár érkezik hamarabb? Vagy ha egyre korábban virágzik a gyermekláncfű? Vajon miért lehet az, hogy egyik nyáron hetekkel hamarabb beérik a vetés, míg másik évben ki sem kel? Ezek és hasonló kérdések régóta foglalkoztatják a természetbúvárokat, gazdálkodókat és kutatókat, ezért a számukra fontos eseményeket, mint például a virágzás vagy termésérés, elkezdték rendszeresen figyelni és feljegyezni. Mivel ezek a fenológiai események szoros kapcsolatban állnak a helyi környezeti és éghajlati tényezőkkel, ezért ezek az akár évszázadokra visszanyúló dokumentumok fontos információval bírnak az éghajlatkutatók számára is.
Mi az a fenológia?
A fenológia a növény- és állatvilág környezeti viszonyoktól függő, periodikusan ismétlődő életjelenségeit (pl. rügyfakadás, virágzás, vándorlás) vizsgálja, szó szerinti értelmezésben „a küllemi jelenségek tudománya”. Érzékletesebben megfogalmazva „a természet szezonális lüktetése” a fenológia vizsgálódási tárgya. Az élőlények szezonálisan ismétlődő életjelenségeit fenofázisoknak (állatoknál gyakran fejlődési stádiumoknak) nevezzük, melyek a szezonálisan változó éghajlati rendszerek területein, így a mérsékelt és hideg éghajlati övek alatt tanulmányozhatók elsősorban. A növények esetében a legfontosabb fenofázisok a rügyfakadás, levélkisodródás, virágzás, termésérés, levélszíneződés, lombhullás, míg az állatok esetében ilyen ismétlődő életszakaszok például a dormancia, lárvastádium, reprodukció, az őszi és tavaszi vándorlások ütemezése.
Fenológiai kutatások szerint az a tény, hogy adott régióban számos növény a rá jellemző évszakban virágzik, arra utal, hogy ezek a fajok olyan szabályozó mechanizmussal rendelkeznek, amely kölcsönhatásban van az év folyamán rendszeresen változó környezeti és éghajlati feltételekkel. Elsősorban a megvilágítás (nappalhossz) és a hőmennyiség (ill. mért jellemzője a hőmérséklet) ilyen kényszerfeltétel. Tehát a fenofázisok időbeli ütemezése az, ami erősen az éghajlat befolyása alatt áll, ezért a klimatológia szempontjából a feljegyzett fenofázisok hosszú távú (több évtizedes, esetleg több évszázados) idősorai fontos információkkal bírnak. A haszonnövények fejlődési stádiumainak megfigyelése és feljegyzése pedig nélkülözhetetlenek a gazdálkodók számára, valamint az agrometeorológiai elemzésekhez és előrejelzésekhez.
Részletek a folytatásban: Miért jó „hőmérők” bizonyos növények?
