A rovat kizárólagos támogatója

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 43 új mosógép labortesztjéből kiderül, hogy nem csak félmillióért, de egy kis kompromisszummal akár 120-130 ezerért is a miénk lehet egy jól teljesítő, 7-9 kg kapacitású mosógép.

43 mosógépet tesztelt laboratóriumban a Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együtt. A tesztben 14 ismert márka készülékei
szerepelnek, így többek között Bosch, Candy, Hotpoint, Indesit, LG, Miele és a Whirlpool. A tesztelők leginkább arra voltak kíváncsiak, hogy milyen jól mosnak, centrifugálnak és hogy öblítik ki a mosószert a ruhából a gépek.

A lista élén 8-9 kg kapacitású Miele gépek végeztek, de szintén az élmezőnybe kerültek LG és Siemens készülékek is. Azzal szereztek sok pontot, hogy jól mosnak és
centrifugálnak, miközben viszonylag energia- és víztakarékosak is, relatív csendesek és könnyen használhatók. Van közöttük félmilliós, de 120 ezer forintos készülék is közel hasonló eredménnyel.
A tesztelt termékek között, a lista végén a olcsóbb, 80 ezer és 100 ezer forint közötti készülékek szerepelnek. Szinte kivétel nélkül azzal veszítettek sok pontot, hogy nem mossák ki rendesen a koszos ruhát, a mosószer egy része is a ruhában marad öblítés után, és centrifugálásban sem túl erősek. Cserébe viszonylag kicsi az áramfogyasztásuk, de kérdés, hogy megéri-e, ha a gyerek sáros, ételfoltos ruháját többször kell kimosnunk.

Mivel egy mosógépet jó esetben több évig használunk, a környezettudatosság terjedésével már egyre több vásárlónál fontos szempont, hogy a lehető legkevesebb vizet és áramot fogyassza az évek során. A tesztben szereplő készülékek között többnél a víz- és energiatakarékosság éppen az alapfunkció, vagyis a mosás, öblítés, centrifugálás rovására megy. Jó hír, hogy 120 ezer forint körüli áron is találunk olyat, amelyik nem energiafaló mégis tiszta, jól kiöblített és kicsavart ruhát produkál.

A teljes teszt előfizetéssel megtekinthető itt >>>

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek