Egy nemzetközi kutatócsoport első alkalommal vizsgálta globálisan és sztenderdizálva a tavak műanyag-szennyezettségét és kiábrándító eredményre jutott. A mikroműanyagok az emberi tevékenységtől még látszólag érintetlen tavakban is jelen vannak és akadnak olyan tavak is, amelyekben több a mikroműanyag, mint az óceánokban.
Azt eddig is tudtuk – és tudományosan alaposan igazolták is -, hogy a tengerekben és óceánokban egyre több a műanyag. De mi a helyzet a folyókkal és a tavakkal? Erre kereste a választ egy nemzetközi kutatócsoport, amelynek a Bécsi Egyetem és a WasserCluster Lunz limnológusa, Katrin Attermeyer is tagja volt. A kutatást az olasz Milánó-Bicocca Egyetem vízi ökológia és vízmenedzsment kutatócsoportja dolgozta ki és irányította – az eredményeiket most publikálták a Nature című szaklapban.
A projekt során összesen 23 ország 38 tavából vettek mintát ugyanazzal a módszerrel. A tavakat úgy választották ki, hogy a hidromorfológiai jellemzőik – például a kiterjedésük, a mélységük, a part hossza – és az egyéb antropogén tényezők – szennyvíztisztítók megléte, népsűrűség – a legnagyobb változatosságot mutassák, és földrajzilag szétszórtan helyezkedjenek el. Így a mintákat globálisan reprezentatívnak lehetett tekinteni.
A vízmintákban lévő műanyagokat ezután forma, szín és nagyság alapján csoportosították. Kiderült, hogy a vízben lévő műanyag-részecskék csaknem 94 százaléka mikroműanyag, vagyis 5 milliméternél kisebb. A részecskék kémiai összetételét is elemezték és arra a nem meglepő eredményre jutottak, hogy nagy részük poliészter, polipropilén vagy polietilén. „A két utóbbi anyag a világ műanyagtermelésének több mint felét teszi ki, míg a poliészter a textilipar egyik fontos alapanyaga” – magyarázza Katrin Attermeyer.
Gyógyszermaradványokat és mikroműanyagot is találtak a Balatonban
A Balaton történetében először bizonyosodott be, hogy jelen vannak benne különféle mikroműanyagok, ráadásul gyógyszermaradványok is kötődhetnek hozzájuk –írtuk korábban.
A vízben előforduló műanyagok és azok mennyisége alapján minden tónak elkészítették a saját „névjegyét” és megvizsgálták, ez milyen összefüggésben áll a vízgyűjtő terület jellemzőivel valamint a lehetséges szennyezési forrásokkal. Kiderült, hogy két tó-típus veszélyeztetett különösen: azok, amelyek sűrűn lakott, urbanizált területeken helyezkednek el, illetve amelyeknek nagy a vízfelülete. A vizsgálatok során az is kiderült, hogy míg a kis vízfelületű, sekély és rövid partvonallal rendelkező tavakban főleg kék vagy fekete poliészter szálak fordultak elő, addig a nagy kiterjedésű, mély tavakban, hosszú partvonallal az átlátszó vagy fehér polipropilén és polietilén szemcsék domináltak.
A kutatás rámutatott arra is, hogy a Luganói-tó, a Lago Maggiore és a Tahoe-tó már most szennyezettebb, mint a világon a legszennyezettebbnek számító szubtrópusi óceáni áramlatok. Ráadásul a műanyag-szemcsék még az emberi tevékenységtől látszólag érintetlen vizekben is megtalálhatóak voltak.
A tanulmány eredményei rámutatnak arra, hogy a tavak is jó indikátorai lehetnek a globális műanyag-szennyezés mértékének és a mikroműanyag-szennyezés elleni harc során a folyókat, tavakat is figyelembe kell venni.
A kutatás során Ausztriában egyedüliként a Lunzer Seeből vettek mintát. A viszonylag kicsi tó, amelynek partja gyéren lakott, a kevésbé szennyezett tavakhoz tartozik köbméterenként kevesebb mint 1 műanyagrécsecskével.
Nyitókép: Az ausztriai Lunzer See © Katrin Attermeyer
