Hirdetés
hvg hírlevél

Az idei nyári főszezonban is sokan szenvedtek a túlzott turizmustól Olaszországban: nemcsak a helyiek, hanem azok is, akiknek másokkal együtt kellett tolongani azért, hogy láthassák Velence, Firenze, Róma vagy Milánó nevezetességeit. Ilyenkor zsúfoltak az autópályák és a mellékutak is.

Az olasz állami vasúttársaság (FS) az új terveivel három legyet akar ütni egy csapásra. A közútról vasútra terelni a turistákat, ezzel segíteni a klímaváltozás megfékezésében, és eljuttatni őket olyan helyekre, amik szintén gyönyörűek, de nem feltétlenül szerepelnek az Itáliába utazók elsődleges terveiben. Az idén még csak néhány viszonylatban tesztelték azt az elképzelést, amely színes választékot kínál majd a vasutat választóknak.

A luxust a jövőre indítandó Orient Express La Dolce Vita (képünkön) képviseli majd, amely a Federico Fellini által is vászonra álmodott életörömöt ajánlja szolgáltatásában. A 11 kocsiból álló szerelvény gyönyörűen berendezett kabinokat és lakosztályokat kínál, otthonként azoknak, akik a legszebb olasz régiókat kivételes kiszolgálás közepette akarják bejárni.

Az Espressi (expressz) és treni storici (történelmi szerelvények) kategória a nagyobb városokat kötik össze az idegenforgalmi célpontokkal, mint például Milánót a liguriai vagy a toscanai tengerparttal, hálókocsikkal pedig Rómától egészen az olasz csizma sarkáig eljutnak. A történelmi szerelvényeket az FS mintegy 400 darabos, jó állapotban megőrzött – vagy abba hozott – „oldtimer” vasúti gördülőeszközeiből állítják össze. Az expresszvonatokhoz az 1980-as és 1990-es évek kocsijait újítják fel, a XXI. század követelményeinek megfelelően, alvási, étkezési, bicikliszállítási lehetőséggel. Végül pedig a rendszerbe illesztik a regionális útvonalakat is, hogy a turistákat számukra addig ismeretlen tájakra, borvidékekre, kisvárosokba csábítsák.
Vagyis, a nyugat-európai modellt követve nem leépítik a vasutat, mint Magyarország, hanem átgondoltan, az idegenforgalom érdekeit figyelembe véve átalakítják. A számítások szerint ugyanis minden egy euró vonatjegyre fordított összeg mellé a turisták további 1,5 eurót elköltenek ott, ahol leszállnak a szerelvényről.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás