Hirdetés

„Emlékszem ilyen helyzetre, ez a harmadik háború, amikor úgy adódik, hogy én vagyok Magyarország miniszterelnöke” – mondta az  M1-nek nyilatkozva Orbán Viktor, aki az ukrajnai háború kapcsán rendkívüli interjút adott a közvécé köztévé hírcsatornájának. “A brüsszeliekre most sem lehet számítani, a NATO-ra igen”.

Orbán interjújában emlékeztetett, hogy 1999-ben, egy nappal az után, hogy Magyarország belépett a NATO-ba, a katonai szövetség úgy döntött, bombázza a szomszédos Szerbiát a szerbek és az albánok között kitört háború miatt. Akkor is fennállt az a veszély, hogy belesodródhatunk a konfliktusba. A második eset 2015-ben az első ukrán-orosz háború, a krími konfliktus volt. Magyarország tehát nem áll tapasztalatok nélkül, és a korábbi helyzetekben is az volt a magyar álláspont, és most is, hogy Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból.

A miniszterelnök kérdésre válaszolva – hogyan is tudna belesodródni Magyarország ebbe a háborúba, illetve kinek állna érdekében, hogy részt vegyünk benne – ismét utalt arra, amit korábban mondott, hogy a baloldal szerint katonákat kellene küldeni Ukrajnába.

Ez is meggondolatlanság, mint ahogy az is az lenne, ha fegyvereket küldene Magyarország – különben ha akarna, sem tudna –, mert azokat a fegyvereket később akár magyar emberek ellen is fordíthatják – mondta. Háborús helyzetben zűrzavar alakul ki, gyors lépéseket sürgető helyzet. Ilyenkor különösen fontos a miniszterelnök szerint, hogy csak átgondolt, megfontolt lépéseket hozzon az állam. Ezt hívják stratégiai nyugalomnak. A kormány mérlegeli, melyek azok a döntések a háborúval kapcsolatban, amelyek Magyarország érdekeit szolgálják, és mérlegeli azt is, hogy az energiaipari szankciók nem érintik-e károsan a magyar embereket. A kormányfő később megjegyezte, nem hisz abban, hogy az Oroszországot sújtó szankcióknak lenne eredménye.

A néhány éve elkezdett hazai hadiipari fejlesztésekre utalva emlékeztetett, azokat a beruházásokat a baloldal szintén támadta.

Ami a magyar menekültpolitikát ért németországi kritikát illeti, a kormányfő úgy fogalmazott, nem kell atomtudósnak lenni ahhoz, hogy valaki meg tudja különböztetni a jobb remény érdekében érkező muszlim tömegeket az ukrajnai háborús menekültektől. A távolabbról érkezők több biztonságos országon keresztülmennek, az ukrajnaiakról ez nem mondható el. Az ukrajnai menekülteket segíteni fogja Magyarország.

„Az a vád is felmerült, hogy Magyarország vétózta meg a nemzetközi bankközi utalási rendszer leállítását” – vetette fel a riporter. „Ez egy hazugság. Dezinformáció, elegánsan fake news, magyarul hazugság” – mondta Orbán Viktor.

Kitért arra is, hogy olyat nem szabad kezdeményezni, aminek a kárát Magyarország szenvedi meg. Így „Paks II-t és az energia kérdését ki kell hagyni a szankciós kérdésekből, egyébként mi fogjuk megfizetni a háború árát” – fogalmazott Orbán. A HVG emlékeztet, hogy az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter kérte a paksi beruházás engedélyezésének felfüggesztését.

„Lengyelországot és Magyarországot pénzügyi fenyegetések érik ahelyett, hogy támogatnának bennünket, segítenének abban, hogy az Ukrajnából érkező menekülteket ellássuk és megerősítsük a hadseregünket, a katasztrófavédelmi képességünket, hogy felkészüljünk egy erősebb védelmi vonal kiépítésére. Ahelyett, hogy ehhez pénzügyi segítséget adnának, most sem kapunk semmit” – mondta a miniszterelnök, aki szerint mindez azt jelzi, hogy Brüsszelre nem lehet számítani.

A NATO-ról árnyaltabban fogalmazott. „Amire számítanunk kell – Brüsszelt tegyük zárójelbe –, az a NATO. A NATO-ra szükségünk van, mert, ha közel kerül a veszély Magyarország határaihoz, akkor a magyar hadsereg minden erőfeszítése ellenére is teljes védelmet csak a NATO kötelékén belül tudunk biztosítani Magyarország számára”.

Nyitókép:  A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a beregsurányi magyar-ukrán határállomáson 2022. február 26-án. Orbán Viktor elõzõleg határszemlét tartott Hajdúhadházon. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás