Bár a kormány konzekvensen azt állítja, hogy a tervezett paksi bővítés költségeitől nem lesz drágább az áram – a Miniszterelnökséget vezető Lázár János szerint a tízmilliárd eurós hitel nem épül be az áramárba, Németh Lászlóné fejlesztési miniszter pedig egyenesen árcsökkenésről beszélt a beruházás kapcsán –, egyre több tény mond ellent ennek az érvelésnek.
Legújabban egy 2012-ben, tehát már az Orbán-kormány időszakában készült tanulmány, amelyet az LMP-s Szél Bernadett adatigénylése nyomán küldött meg a Paks II. projektcég: a dokumentum egy olyan pénzügyi megoldást készít elő, amellyel a költségek egy részét szét lehet teríteni az áramfogyasztókon, így persze megemelve az áram fogyasztói árát.
Az anyagot az MVM megrendelésére készítette az Ernst & Young Tanácsadó Kft. és a Faludi Wolf Theiss ügyvédi iroda. A dokumentum szerint a reaktorépítés költségeit kétféleképpen szokták ráterhelni a fogyasztókra, illetve az adófizetőkre: az egyik alternatíva a kiemelt garantált átvételi ár, a másik pedig egy speciális tarifaelem beépítése az áramárba. Az uniós versenyjog szempontjából egyébként mindkét változat állami támogatásnak minősül. Magyarországon is létezik hasonló, például a rezsicsapdába esett távhőszolgáltatók kimentésére szolgáló kapcsolt termelés-szerkezetátalakítási díj.
Ez azonban csak kicsiny töredéke a fogyasztói árnak, a speciális tarifaelem viszont a tanulmány szerint jelentősebb tétel lenne, mivel a beruházás értékének 5-15 százalékát kellene beszedni belőle. A dokumentum tartalma ellentmond annak a kormányzati állításnak, amely szerint a lakosság semmit sem érzékel majd a paksi beruházás költségeiből, sőt a projekt nyomán 13 százalékkal csökken az áram ára. A tanulmányban ugyanakkor van még néhány elejtett megjegyzés, amely arra utal, hogy a kormány olykor a józan ésszel szemben is elsőbbséget ad a paksi bővítésnek.
Például az állami Mavir eddig alig vett igénybe olyan uniós támogatást, amelyből a határokat megközelítő, illetve keresztező áramszállítási kapacitások kiépítését lehetett volna finanszírozni – miközben a szövegben az olvasható: „a Bizottság azzal az indokkal sem feltétlenül támogatná a speciális tarifaelemet, hogy a határkeresztező kapacitások építése sokkal költséghatékonyabb megoldást jelentene az atomerőművi blokkok építésénél, továbbá ezeket a projekteket az EU a hálózatfejlesztési, gazdaságélénkítési és infrastruktúra-összekapcsolási alapokból támogatásban részesítené.” Ez azt jelenti, hogy a tartós áramfölösleget produkáló európai energiapiacról olcsóbban lehet áramot importálni, mint ha atomerőművet építünk.
Ráadásul egy másik, szintén a mostani adatigénylés keretében nyilvánosságra került tanulmányban az is benne van, hogy 2020-ig a jelenlegi paksi blokkokat is ki lehetne váltani kisebb gázerőművekkel, és – tekintve, hogy jelentős gázáremelkedést senki sem valószínűsít, a nukleáris technológia és az üzemanyag ára viszont folyamatosan nő – nagy valószínűséggel szintén jobban megérné, mint új reaktorokat építeni. A speciális tarifaelem bevezetéséről szóló 2012-es tanulmány egyébként 4–10 milliárd eurós beruházással számol – ehhez képest mára úgy változtak a költségek, hogy a 10 milliárd eurónyi orosz hitelhez jön még a 20 százaléknyi magyar önrész, és ebben még nincs benne az esetleges idő- és költségtúllépések fedezete. Utóbbiak miatt egy korábbi hatástanulmány 20-30 százaléknyi további költségemelkedéssel számol, a kiegészítő beruházások között pedig megemlít két, egyenként 100 milliárd forintba kerülő hűtőtornyot, amelyek nélkül csak akkor nem fogja túllépni a Dunába visszavezetett hűtővíz hőszennyezése a határértéket, ha egy duzzasztót (vízlépcsőt) is építenek az erőmű közelébe – írta nol.hu.
Az LMP feljelentést tesz a szerdán nyilvánosságra került, a pakssal kapcsolatos 550 millió forint értékű kommunikációs megbízás miatt, amit az I.M.G. Inter Media Group kapott. Mire tapsolják el a paksi pénzt?
Hogy, hogy nem, a jókora summa Fidesz-közelben landolt – akik esetleg eddig nem értették, hogy mire jó ez az egész atomerőmű-projekt, máris kaptak egy kis ízelítőt abból, hogyan fogják itt elpaksolni az adófizetők ezermilliárdjait. Ötszázötvenmillió forint a beruházás teljes költségvetéséhez képest aprópénz, az egyszerű polgárnak pedig felfoghatatlanul nagy összeg – de ha figyelembe vesszük, hogy másfélszer annyi, mint amennyit az Országos Mentőszolgálat az idei költségvetésben beruházási célokra kapott, akkor állami szinten is inkább sok, mint kevés.
Elmélkedhetnénk azon, hogy az egyszereplős tender „nyertese”, az I.M.G. InterMedia Group Kft. mára gyakorlatilag egyeduralkodó lett az állami kommunikációs költésekben (legutóbb az MNB növekedési hitelprogramjának üzenetét vihették el az országnak, szerény hatmilliárdos keretösszeggel) – talán nem függetlenül attól, hogy a céget 2010-ben Patonai Péter, Orbán bizalmasa, az első Fidesz-kormány alatt az MFB vezetője szerezte meg –; és azon is, hogy az I.M.G. valamiért mindig úgy találja a megbízója számára leghasznosabbnak, ha a reklámfelületek javarészét a Simicska–Nyerges–Liszkai érdekeltségektől vásárolja meg.
Ám a valódi kérdés nem az, hogy szereti-e az Orbán-kabinet a fideszes kötődésű nagyvállalkozók zsebébe csorgatni mindannyiunk pénzét, hanem hogy mit és miért reklámozna a bővítés ügyében az állam. Egyszerűbben szólva: indokolt-e ennek az 550 millió forintnak az elköltése? Mint az orosz sajtó híreiből tudjuk, az Orbán–Putyin-megállapodás már megszületett, és orosz részről a hitelszerződést is aláírták, vagyis a beruházás legfontosabb tényei – kiktől vásárolunk reaktorokat, mennyit fizetünk, honnan kapjuk majd a fűtőanyagot stb. – már adottak. Ezekről nemhogy a magyar közvélemény, de az Országgyűlés véleményét sem kérte ki soha a kormány (sőt, titokban jelenleg is zajlik az újabb részszerződések előkészítése, miközben már az egész művelt világ haragban van Putyinnal Ukrajna miatt, és a konfliktus egyre súlyosabb).
Ráadásul Orbánék még azokat az információkat sem osztják meg a nyilvánossággal, amelyek kiadására törvény kötelezné őket: máig nem tudja senki, hogy mennyi lenne a költségek megtérülését biztosító áramár, és mennyi idő alatt jönne vissza (ha visszajönne egyáltalán) a befektetett összeg. Amennyiben viszont nem a meggyőzés és nem is a tájékoztatás a cél, akkor vajon micsoda? Ha innen nézzük, akkor az említett összeg éppen elegendő: „első fecskének”, azaz a közpénz-eltérítési csatornákat bejárató tesztküldeménynek például tökéletesen megfelel- Írta Hargitai Miklós.
