A rovat kizárólagos támogatója

Nyilvánosan megszégyenítettek és az utcán megvertek állatvédők egy férfit Kínában, mert az illető a közösségi médiában dicsekedett azzal, hogy megerőszakolta a kutyáját. Kínában nincs állatvédelmi törvény, ami alapján a férfit felelősségre vonhatták volna.

Kínai állatvédő aktivisták, nők és férfiak vegyesen, felkutattak egy kutyával fajtalankodó állatkínzó férfit, találkozót beszéltek meg vele Csengtuban, majd rátámadtak és miután levetkőztették, nyilvánosan megverték. Az esetről videó is készült, amelyet az állatvédők feltettek az internetre.

Az illető a kínai sajtó beszámolói szerint a QQ nevű közösségi oldalon egy állatkínzókból álló csoportban közölt videót arról, ahogy megerőszakolja nőstény kutyáját, majd a szukát felajánlja pénzért másoknak is. Az állatvédők azt mondják, azért döntöttek az önbíráskodás mellett, mert hiába jelentették fel a férfit, Kínában nincs olyan hatályos törvény, mely alapján eljárást indíthattak volna ellene. A rendőrség ezért nem tett semmit, amíg a kutyáról volt szó, a nyilvános megverés után viszont előállították és őrizetbe vették mind a kutyájával fajtalankodó férfit, mind az állatvédőket.

Bár a közösségi médiában óriási visszhangja van az ügynek, egyáltalán nem biztos, hogy a férfi ellen eljárást indítanak, Kínában ugyanis az állatoknak szinte semmilyen joga nincs. A kutyát viszont most végre elvitték állatorvoshoz, ahol ellátták a sérüléseit.

Ezzel kapcsolatban több lap és internetes portál is felvetette, hogy talán éppen itt lenne az ideje állatvédelmi törvényt hozni. A közhangulat is ezt kívánná. A Sina.com szavazást is indított, hogy megismerje olvasói véleményét a történtekről. A válaszadók 45 százaléka értett egyet azzal, hogy az állatkínzó megérdemelte a nyilvános megalázást és csak 19 százalék gondolja, hogy a fizikai erőszak alkalmazása túlzás volt  – írja az angol nyelvű shanghaiist.com-ra hivatkozva a nol.hu.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás