A januári szinkronszámlálás során mintegy 50 ezer hektárnyi élőhelyet vizsgáltak át, ahol összesen 631 túzokot figyeltek meg a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén. Ez a hazai állomány közel harmada.
A Körös-Maros Nemzeti Park területén belül három helyen élnek túzokok: Dévaványa térségében, a Kis-Sárréten és a Csanádi pusztákon. A legnagyobb hazai populáció Dévaványa környékén él, a január 5-6-án elvégzett számlálás során itt 534 példányt regisztráltak. Többségük a szépen zöldellő repcetáblákon tartózkodott, így könnyen fel tudtá mérni az állományt. Dévaványa térségében évek óta hasonló nagyságrendű az állomány, ami azt mutatja, hogy továbbra is kedvezőek az életfeltételek a telelő túzokok számára. Ha azonban figyelembe vesszük a fiatal madarak évente történő gyarapodását, akkor az állománynak folyamatosan emelkedő tendenciát kellene mutatnia. Ez valószínűleg azért nincs így, mert a fiatal példányok egy része Bihar térségébe megy el innen. Ezt támasztják alá a korábbi gyűrűzések tapasztalatai is. Idén különösen jól keltek a túzokok számára legfontosabb téli táplálékot jelentő repcék, ez segíti a nagy madarak áttelelését.
A kemény hidegek idején a túzokok rendszerint nagyobb csapatokba állnak.
Ha vastagabb hótakaró képződik, akkor a repceföldek egy részét megtisztítják, hogy könnyebben hozzá tudjanak férni a táplálékhoz. A túzokok másik jelentős élőhelyén, a Kis-Sárréten 62 példányt számoltak a nemzeti par szakemberei. Többségük Vésztő határában, a Földház-zugban tartózkodott. A Mezőgyán térségében élő 33 példányt pedig a határ túloldalán a Szalontai-gyepeken sikerült „leltárba vennünk”. A Csanádi pusztákon 35 madarat észleltünk. Öreg és fiatal kakasok, tojók és fiókák egyaránt vannak a csapatokban. A repcetáblák ebben a térségben is szépen zöldellnek, s bőven vannak lucernatáblák és nyílt gyepterületek is, így megfelelőek a feltételek a túzokok átteleléséhez.
A Magyar Madártani Egyesület adatai szerint a túzok elterjedési területe Marokkótól az Amur torkolatvidékéig nyúlik. Az egykor összefüggő európai élőhely mára feldarabolódott. A faj Nyugat-Európa legtöbb országából – Spanyolország és Portugália kivételével – kipusztult. A Germán- és a Lengyel-alföld túzokállománya az elmúlt évtizedekben szinte teljesen felmorzsolódott. A század elején a Kárpát-medencében még összefüggő túzokpopuláció élt, az azóta eltelt időben azonban sok helyről eltűnt, vagy végnapjait éli. Ezek közé sorolható a Balaton melléki, a mezőföldi és a jászsági túzoknépesség.
Gyakorlatilag felmorzsolódott a Nagykunság, illetve Csongrád és Békés megyék déli részének állománya.
Napjainkban a tiszántúli és az észak-alföldi populációk további felaprózódása és elszigetelődése figyelhető meg. Az utóbbi évek felmérései szerint jelentős állományai csupán a Duna menti síkságon, Dévaványa környékén, a Bihari-síkon és a Hortobágy térségében maradtak fenn.
A Kárpát-medencében a századfordulón legkevesebb 12 ezer túzok élt. A trianoni határokon belüli állomány létszáma mintegy 8 ezer lehetett, amely a II. világháborúig gyakorlatilag nem változott. 1936-ban 7 600, 1941-ben 8 557 példányt számoltak. A háborút követően csak 1969-ben indult meg a rendszeres felmérés. Ekkor 2765, az 1970-es években pedig 3000-3600 példányt számoltak. A drasztikus állománycsökkenés az 1980-as évek első felében volt. 1981-től 3 000 alá, 1986-tól 2 000 alá csökkent az összlétszám. Az 1989-es számlálási adatok 1392 madárról adnak számot. A Túzok Munkacsoport által az utóbbi években végzett téli és tavaszi szinkronszámlálások alapján Magyarország túzokállománya 1400-1500 példányra tehető.
