A rovat kizárólagos támogatója

A világ gyermeklakosságának nagyjából 93 százaléka szív minden nap az egészségére és a fejlődésére is komoly kockázatot jelentő szennyezett levegőt. Csak 2016-ban körülbelül 600 ezer gyerek halálát okozta légszennyezettségből eredő fertőzés.

A kültéri és háztartásbeli levegőszennyezettség gyermekegészségére gyakorolt hatását vizsgálta egy tanulmánnyal az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A fókusz a szegényeken, az alacsony és közepes jövedelmű országok gyermeklakosságán volt. Az eredményeket a WHO által első ízben megrendezett Global Conference on Air Pollution and Health (Globális konferencia a légszennyezettségről és egészségről) elnevezésű, ma kezdődő genfi találkozóhoz kapcsolódva ismertették.

Mint kiderült, a világon élő 15 éven aluli gyerekek 93 százaléka szív olyan levegőt, amely meghaladja a WHO levegőminőségi irányelveit a – 2,5 mikron részecskeátmérőjű – szálló por határértékére vonatkozóan.
"A világ alacsony és közepes jövedelmű országaiban az öt éven aluli gyerekek 98 százaléka, míg a magas jövedelmű országokban az 52 százaléka van kitéve a határérték feletti szálló por mennyiségnek."

A mutatók szerint majdnem minden tizedik öt éven aluli gyermek haláláért a légszennyezettség a felelős. A tanulmány szerint a szennyezett levegőnek kitett várandós nők nagyobb valószínűséggel hozzák világra koraszülötten a gyermeküket.
A légszennyezettség befolyásolja a gyerekek idegrendszeri fejlődését és a kognitív képességeiket, továbbá károsíthatja a tüdőfunkciót, kiválthat asztmát és rákot. A nagyfokú légszennyezettségnek kitett gyerekeknél idősebb korban fokozottabb lehet a kockázata szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának.
A szakemberek szerint az egyik ok, amiért a gyerekek különösen sérülékenyek a légszennyezettség hatásaival szemben az, hogy gyorsabban lélegeznek, mint a felnőttek és ezáltal több szennyező anyag jut a szervezetükbe. Emellett közelebb vannak a talajhoz, ahol a legmagasabb bizonyos káros anyagok koncentrációja, ráadásul mindennek akkor vannak kitéve, amikor az agyuk és a testük még fejlődik.
"A világ népességének több mint 40 százaléka van kitéve nagyfokú háztartásbeli levegőszennyezettségnek."
Ezért általában a sütéshez, fűtéshez és világításhoz használt káros anyagok, valamint technológiák a felelősek. Az újszülöttekre és a kisgyermekekre fokozottabb fenyegetést jelent a háztartásbeli légszennyezettség is.(MTI)
 

Gyilkosabb a légszennyezettség mint a dohányzás

Gyilkosabb a légszennyezettség mint a dohányzás

Évente 7 millió ember hal meg a szennyezett levegő belégzése miatt – nyilatkozta a legfrissebb kutatások alapján Tedros Adhanom Ghebreyesus, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ügyvezető igazgatója.

Az etiópiai származású Ghebreyesus meghökkentő számokat mondott a Guardiannak: elmondása szerint a Föld lakosságának 90 százaléka szennyezett levegőt szív magába nap mint nap, és a hatásai a rossz minőségű levegőnek súlyosabbak mint a kutatók idáig gondolták. 

Ghebreyesus a „légszennyeződés az új cigi”, és ugyanolyan nagyságrendű kampányra és nemzetközi összefogásra van szükség a megfékezéséért, mint ami azután kezdődött, hogy nyilvánvalóvá váltak a dohányzás súlyos egészségkárosító hatásai.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás