Tiszta para

Ehhez a mennyiséghez pedig dugózni kell a palackokat, és a legnemesebb és legalkalmasabb dugó a jó minőségű parafadugó. A világ legnagyobb parafadugógyártó cége, a portugál Amorim cég 5,4 milliárd parafadugót gyárt évente, ami 15 millió kis dugó elkészítését jelenti naponta.

Essünk ki a számok bűvöletéből egy percre, és nézzük meg, hogy mi is ez a parafa? A parafa a paratölgy (Quercus suber) – egy melegkedvelő és szárazságtűrő mediterrán tölgyfaj kérge, amely suber módon néhány évnyi vastagodást követően a nélkül hántható le az élő fáról, hogy az károsulna ettől. Sőt! Kilenc év alatt visszanöveszti magára tűzálló kéregpáncélját, amelyet minden kilenc évben le lehet szüretelni addig, amíg csak a fa él – úgy több száz évig. Hát mi ez, ha nem maga a fenntarthatóság? Természetesen növekszik, nem kell termelni, megújul, lebomlik, újrahasznosítható, kézimunkát igényel, nincs belőle szálló-lebegő mikroműanyag, bevételt ad helyi gazdáknak, kisebb-nagyobb cégeknek és a többi. Egy üzemlátogatás a portugál Coruche mellett található Amorim gyárban azonban árnyalta kezdeti rozé színű elképzeléseimet. Mert hogy a számok makacs dolgok, ahogy szokták mondani, és éppen a számok tesznek valamit fenntarthatóvá vagy fenntarthatatlanná. 36 milliárd üveg bor évente…

A paratölgy egy jellegzetes mediterrán növényzeti társulás, az úgynevezett montado természetes karakterfaja. Ez a ligetes szerkezetű, inkább erdősztyeppre vagy fás szavannára hasonlító ember-szabta tájkép az egyik legfajgazdagabb élőhelytípus Portugáliában.  Kialakulása a sokszínű emberi hasznosítás, legeltetés, parafatermesztés, méhészkedés és a rendszeres erdőtüzek eredménye.

Ahhoz, hogy egy elvetett paratölgy makkból az első igazán jó bevételre szert tehessen a gazda, 43 évet kell türelemmel várnia. Vagyis – hasonlóan a magyarországi természetes lombhullató erdőkhöz, a portugál földművesek még meg sem született unokáikra gondolva ültetik a fákat. A fiatal fa 25 éves korában lehet először szűzi kérget hántani. Az első szüret terméke azonban még nem alkalmas dugógyártásra: az így keletkezett kéreg bedarálásra kerül, és a darálékból másodlagos termékek, cipők, darált dugók, járólapok készülnek. A fa 34 éves korában a második szüret már valamivel jobb, de a megfelelően vastag és homogén parakéreg a harmadik szüretkor esik le első ízben. Ebből már készülhetnek 3-4-5 eurós dugók is (igen-igen, a dugó piaci értéke 900-1500 Ft is lehet, ami persze a Chateau Lafit Rothschild 182 000 forintos palackárát tekintve elhanyagolható bekerülési költség).

Na de azért 43 év mégiscsak megengedhetetlen ebben a felgyorsult világban! A termelést fokozni kell, a nemzetközi harc egyre kiélezettebb! Így hát az Amorim cég 2018-ban megvásárolt Castelo Branco városa mellett 2866 hektár montado területet, amely a parafadugó-gyártás nagyobb dicsőségére és a cég innovatív hajlamának köszönhetően intenzíven öntözött paratölgy ültetvénnyé fog átalakulni. A cégbirodalom első lépése afelé, hogy ne csak felvásárlói, hanem termelői legyenek a parafának. A csepegtető rendszernek, a szabályos térközökben ültetett fáknak és a feleslegesen buja és fajgazdag aljnövényzetétől megfosztott pucér talajnak köszönhetően a fák 10-12 évvel előbb érik el az első szürethez szükséges törzsátmérőt, vagyis a termelési ciklus lerövidül. A paratölgy alkalmazkodó fafaj, a bőséges öntözést meghálálja, és amikor a csepegtető rendszert megvonják a kamaszodó ültetvénytől, akkor sem száradnak ki, hanem addigi sekélyen futó gyökérzetüket mélyre bocsájtják. A parakéreg sem lesz lazább szerkezetű, és a fák életideje sem lesz rövidebb. Biztatók az előkísérletek. Sötéten látó ökofantáziánk persze feltételez némi gépesítési szándékot, amivel a jelenleg legjobban fizetőnek számító parakéreghántó szakmunkások bérén sokat lehet majd spórolni. Ez a bizarr ötlet már csak azért sem rosszindulatú feltételezés, mert a parafafeldolgozás első, mára az egyetlen kézimunkát jelentő üzemi fázisát, a kéregtáblák válogatását gőzerővel igyekeznek pár éven belül robotizálni. (ugye? fel sem tűnik: maga a gőzerővel kifejezés is a robotizálás hajnalkorából származik).

Veszélyben a kézi munka, a kistermelők független piacra termelése, jelen vannak a nagy monopol cégek árdiktátumai, veszélyben a montado biodiverzitása, a ki tudja honnan és hogyan összegyűjtött csapadékvíz természetes eloszlása. Vagy, ha nem is veszélyben, de átalalkulóban.

A cinikus hanghordozást egy pillanatra felváltja a tisztelet hangja. A cég, és valószínűleg az iparág egésze is, korlátai között ugyan, de próbál a fenntarthatóságnak minél inkább tetsző termelési módot folytatni. A gyárakba beépített hőcserélők, energiavisszanyerő berendezések, a víz sokszori újrahasznosítása, az utolsó morzsa penészes parafadarabka összegyűjtése és felhasználása mind dicséretes irányok. A már semmire sem jó parafalisztet felhasználják a nagy bojlerek fűtésére, a darálékból olcsó dugó, ruha, kalap, cipő, pénztárca, szigetelőanyag, padló készül. Organikus, fenntartható anyag, a parafa légsejtes szerkezetének köszönhetően utánozhatatlan, sokoldalú és kifizethetetlenül drága. Például parafa padlólapok, vagy épületszigetelő táblák az áruk miatt elérhetetlenek az átlag vásárlók számára.

A világon évente termelt 12 milliárd parafadugó – legyen az 5 eurós vagy 5 eurócentes- többsége a kukában végzi. A nagy gyártók igyekeznek kampányokkal a szelektív gyűjtést előmozdítani, elsősorban a termelési országokban. A begyűjtött használt parafadugó ugyanis nem csak olcsó presszók pultján porosodó gömbakváriumok feltöltésére jópofa, hanem szinte korlátlanul újrahasznosítható, és a gyárnak extra profitot jelent.

Nem valószínű, hogy jó ötlet lenne a Magyarországon elhasznált parafadugókat visszareptetni Portugáliába, de az bizonyosan elgondolkodtató lehetőség, hogy a begyűjtött alapanyagból újraparafa tárgyak készüljenek magában a gyűjtő országban. A parafát a boltokban lehetne bedobni a gyűjtőedénybe. És miért? Hogy kiváltsunk egy kis műanyagok, hogy semmit ne dobjunk csak úgy el, hogy átgondoljuk a helyi fogyasztási szokásaink 2000 kilométerrel odébb okozott hatásait, hogy felhívjuk a montadok épségének megőrzésére a figyelmet, hogy mindenben tudatosabbak legyünk. Még abban is, ami marginális, ami apróság, de ami főleg rajtunk múlik.

Így lesz tiszta a para, és nem tiszta para.