Hirdetés

Mióta az Orbán-kormány több lépésben megváltoztatta a kiemelt beruházásokról szóló törvényt, a kormányzati érdekből megvalósuló beruházások esetében semmilyen jogi vagy intézményes garancia nem érvényesül a fővárosi zöldterületek védelme érdekében. Schmuck Erzsébet nyílt levele Tarlós Istvánnak.

NYÍLT LEVÉL TARLÓS ISTVÁNNAK – EMELJEN SZÓT VÉGRE A FAIRTÁSOKKAL SZEMBEN!
Tisztelt Főpolgármester Úr!

A Budapesten élő, az egészséges környezethez való alkotmányos alapjogukhoz budapesti lakosként is ragaszkodó polgároknak legutóbb (az elmúlt hétvégén) az Orczy-kert ideiglenes bezárása, valamint a közszolgálati egyetem építése kapcsán megvalósult és tervezett fakivágások miatt kellett demonstrálniuk. Más eszköz, mint a figyelemfelhívó és tiltakozó akciók szervezése, nem maradt a kezükben, mivel sem a főváros vezetése, sem az államigazgatás nem áll melléjük azokban az ügyekben, amikor a kormányzati akarattal szemben kell megvédeniük a saját környezetüket.

Mióta az Orbán-kormány több lépésben megváltoztatta a kiemelt beruházásokról szóló törvényt, a kormányzati érdekből megvalósuló beruházások esetében semmilyen jogi vagy intézményes garancia nem érvényesül a fővárosi zöldterületek védelme érdekében. A kormányhivatalok akkor sem emelnek kifogást, ha a tömeges fakivágás nyilvánvalóan jogsértő (mint a József nádor tér vagy korábban a Kossuth tér esetében), sőt, asszisztálnak ahhoz a szintén megkérdőjelezhető gyakorlathoz, hogy a fairtásokra még azelőtt sor kerül, mielőtt a lakosságnak vagy a civil szervezeteknek lehetőségük lenne fellebbezni a titokban meghozott, senkivel sem egyeztetett döntésekkel szemben. Maga a budapesti önkormányzat és a főpolgármester pedig egyetlen esetben sem tiltakozott, amikor a gondjaikra bízott környezeti értékek megsemmisültek.

Az elmúlt négy évben több mint ötszáz egészséges fát irtottak ki Budapest területéről, és a 2018-as választásig még egy egész erdőnyi, háromezer városi fa elpusztítása várható, ha az esztelen kormányzati tervek megvalósulnak.
Az egész Európában példa nélküli fairtásnak ésszerű magyarázata nincs, oka viszont van: a jelenlegi hatalom nyilvánvalóan építési telekként tekint a város polgárainak pihenését szolgáló zöldterületekre.

Amikor a fákról beszélünk, mindig az emberre is gondolunk: a városlakókra, és arra a felbecsülhetetlenül nagy értékű ökológiai szolgáltatásra, amelyet a városban a fák nyújtanak. A fák szén-dioxidot kötnek meg, oxigént bocsátanak ki (egy 80 éves lombos fa képes egy felnőtt ember teljes oxigénszükségletét fedezni), párásítják, por mentesítik, valamint a párologtatás és az árnyék együttes hatásával hűsítik a levegőt, akár 6-7 fokkal a környezethez képest. Lefogják a zajt: a lombkorona visszaveri a hanghullámok egy részét, a levelek susogása pedig részben elnyomja, részben kellemesen ellensúlyozza a mechanikus zörejeket, csökkentve a zajártalmat. Ha ezt a sok jótéteményt mind számszerűsítenénk, kiderülne, hogy minden egyes élő városi fa milliós értéket képvisel, és nem is csak elméletben. Fás utcában, fákkal borított parkok közelében nem véletlenül drágábbak a lakások, hanem azért, mert az ember fás környezetben érzi jól magát.

fakivágás a Falk Miksa utcában 2013 szeptemberfakivágás a Falk Miksa utcában 2013 szeptember

Ezt minden józan ember tudja, egyedül a kormány képviselői tesznek úgy, mintha még nem hallottak volna róla. Az elmúlt években a Kossuth térről több mint kétszáz fát vágtak ki indokolatlanul és értelmetlenül. A József nádor tér összes fáját elpusztították egy magánberuházásban épülő pakológarázs kedvéért. A Dagály strand területéről eddig száz egészséges fát tüntettek el. Az Orczy parkban 140 fa esett áldozatul az eddigi ténykedésüknek. Nem léptek föl a Mészáros Lőrinc érdekköréhez közeli Gellért hegyi villája kertjében, védett területen kivágott fák miatt sem. Ezek a barbár növényirtások már megvalósultak, de a kormányzati tervek még ijesztőbbek. A Római-part területén 1500, a Városligetben 6-800, az Orczy parkban további 130, az Etele úton 175, a Gül baba türbéjénél 50, a Nagymező utcában 34 fával akarnak végezni a közeljövőben. Ha ez mind megvalósul, akkor a választásokig hátra lévő időben naponta akár tíz fa is eltűnhet Budapestről.

Az indokok a legtöbbször nevetségesek.

A Kossuth-téren például a fák betegségére hivatkozva vágták ki tökéletes egészségi állapotban lévő fák tucatjait, miközben az a néhány hársfa, amit meghagytak a Kossuth szobornál (mert nem zavarta a kilátást), alig vegetál. A Gül baba türbéjénél pedig arra hivatkozva rendeztek famészárlást, hogy az ott lévő nyírfák nem illenek a majdani török kert mediterrán hangulatába.

A fairtók sorozatosan megsértik az alkotmányt, a környezetvédelmi törvényt és az említett rendeletet a szisztematikus fairtással. Ráadásul a kivágott fák pótlásáról sem gondoskodnak, az ültetést sokszor pénzben váltják meg, mintha a városlakók egészségét fák helyett némi aprópénzzel meg lehetne óvni. Ha pedig esetleg mégis elültetnek néhány fát, akkor is legfeljebb számszerűen pótolják a kivágottakat, elfeledkezve róla, hogy egy 80 éves felnőtt fa ökológiai szolgáltatásait több tucatnyi előnevelt fa sem képes pótolni. És még ezt a munkát is szakszerűtlenül végzik el. A Széll Kálmán téren a tavasszal ültetett fák fele már elpusztult, az Orczy parkban sorra száradnak el a facsemeték, a Kossuth tér új fái pedig legjobb esetben is csak vegetálnak.

Egyenlőtlen feltételekEgyenlőtlen feltételek – ezek a fák estek áldozatul a Dagály strandon a vizes VB miatt.

A Római-part esetében még volna esély arra, hogy ne kövessenek el ilyen pusztítást. Kérjük Főpolgármester Urat, hogy Budapest lakkosságát haladéktalanul és ködösítés nélkül tájékoztassa a legújabb fejleményekről, nyilvánossá téve az új tervdokumentumokat. Elvárjuk, hogy álljon ki a Római-part természetes állapotának megőrzése mellett és lépjen fel minden fairtással szemben!

Ön 2010-ben azzal az ígérettel nyerte el a fővárosiak bizalmát, hogy igazi főpolgármestere lesz Budapestnek. Ha csupán ennyit képes tenni a budapesti polgárok környezetéért és egészségéért, akkor megszegte az ígéretét, hiszen a főváros most rossz kezekben van.

Ezért a leghatározottabban kérjük, hogy az eddigi tétlenségen túllépve álljon végre a sarkára, és emeljen szót a fairtásokkal szemben. Most választania kell az értelmetlen és akarnok kormánypolitika, illetve a budapesti lakosság érdekei között.
Kérjük, válassza azokat, akiknek a szavazataival immár hetedik éve Budapest főpolgármestere lehet.

Budapest, 2017. február 27.
Üdvözlettel: Schmuck Erzsébet, frakcióvezető-helyettes

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás